Ötvös Tibor

Novemberi megjelenések

Novemberben kevesebb megjelenéssel kell számolnunk - legalábbis PC-re -, mint mondjuk októberben, de azok mindegyikére érdemes lesz odafigyelni. A távolmaradás érthető, hiszen az Activision új Call of Duty játéka is a napokban jelenik meg és a Modern Warfare 2 tapasztalataiból okulván sokan inkább visszakoztak.

De kezdjük az elején. November 5-én jelenik meg az Activision másik siker várományos címe, a James Bond 007: Blood Stone, melyet a többnyire autóversenyes címeiről ismert (Blur, Project Gotham Racing) Bizarre Creations készít. A Daniel Craig arcával és hangjával készített program egy külső nézetes akciójáték lesz, de természetesen számos autós üldözési jelenet is színesíti majd a kalandokat.

Ugyanezen a napon lát majd napvilágot a Cities XL 2011, mely a városmenedzsereknek okozhat majd kellemes heteket-hónapokat. A pazar grafikával megáldott játék a sorozat történetének eddigi legnagyobb szabadságát adja. A kiadó szerint a játékban több száz épület húzható fel és a rendelkezésre álló kiegészítők, extrák miatt olyan kombinációk állíthatók majd össze, melyek eddig egyetlen városépítős játékban sem volt lehetséges.



A város közlekedési hálózatát is nekünk kell kiépíteni és ebben benne foglaltatik a busz és egyéb közösségi közlekedést ellátó járművek útvonalának megtervezése is. Természetesen megsarcolhatjuk a polgárainkat is, akik egy ideig fizetnek is annak rendje és módja szerint, ám a nagyon magas adókat már nem nagyon akarják majd befizetni és megpróbálják elkerülni azt. Érdekesen hangzik, szeretettel várjuk.

November 5-én egy újabb Activision játék lát napvilágot, mely eséllyel pályázik a hónap legsikeresebb játéka címére is. A Call of Duty: Black Ops megjelenésével a Treyarch is átlép a modernkori hadszíntérre és az Infinity Ward megszűnésével a csapat lett az első számú CoD-készítő. Épp ezért a Black Ops amolyan vízválasztó is a cég életében, hiszen ezzel bizonyíthatják, hogy a korábbi kritikákkal ellentétben igenis megértek erre a feladatra.

A kiadó Modern Warfare 2-t megszégyenítő eladásokat vár és az első bemutatók alapján erre meg is van minden esélye. Az egyszemélyes módban is elérhető zombi-mód tovább növelheti a Black Ops élvezeti faktorát. 12-én végre PC-re is megjelenik a Tom Clancy's H.A.W.X. 2, melynek közepes sikert aratott konzolos változata már egy ideje elérhető.



Melyik érdekel a legjobban?
(Összesen 589 szavazat)
  • CoD: Black Ops
    67 % (394 szavazat)
  • Blood Stone
    2 % (13 szavazat)
  • Harry Potter
    2 % (11 szavazat)
  • Need for Speed
    17 % (103 szavazat)
  • Más
    10 % (57 szavazat)
November 18-án jelenik meg a Need for Speed: Hot Pursuit, mellyel a Burnout sorozatot készítő Criterion Games megpróbál valami újat és frisset behozni a sorozatba. Azonban nem mindenki várja a játékot. Sok rajongó szerint ugyanis a Hot Pursuit nem más, mint egy Need for Speed cím alatt megjelenő Burnout játék. Meglátjuk, mi mindenesetre bízunk a csapatban.

November 19-én mutatkozik be a Harry Potter and the Deathly Hallows Part 1: The Video Game, mely a szintén hamarosan a mozikba kerülő utolsó film első részét dolgozza fel. Ez a játék alapjaiban különbözik majd a többitől, hiszen itt Harry és társai már nem Roxfordban tanulnak, hanem non-stop Voldemortra és társaira vadásznak. Épp ezért ez a rész lesz a legtöbb akcióval megspékelt epizód és a játék is jobban hasonlít a Gears of Warra, mint egy korábbi Harry Potter játékra.



November 20-án jelenik meg a Trapped Dead, mellyel korábban már kiemelten is foglalkoztunk. 30-án mutatkozik be a Nail'd, mely egy off-road verseny lesz. Az ATV-ket és motorokat felsorakoztató játék elképesztően gyors lesz és PC-n mindenképpen hiánypótló alkotásnak minősül. A képek alapján a grafikával sem lesz gond, szóval mindenképpen érdemes egy pillantást vetni majd a programra.

Ebben a hónapban is akadnak "igazolt" hiányzók. A PC-sek számára talán a legfájóbb az Assassin's Creed: Brotherhood csúszása, melynek konzolos verziója hamarosan elérhető lesz. Ezen kívül talán a véresen brutális Splatterhouse és az Epic Mickey az, melyet irigyelhetünk konzolos társainktól. És természetesen a Kinectet, mely november 4-én debütál az üzletekben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lostprophet #9
    És ma jelenik meg a Divinity 2 kiegészítője angolul végre.
  • HöfEE #8
    Hot Pursuit 2 is volt már :) Egyébként a két kedvenc NFS-em.
  • Flashy #7
    Hot Pursuit alcímmel már volt egy NFS, miért nem tudtak kitalálni másik nevet vajon...
  • Eriongtk #6
    Mostmár csakazért sem. Ne itt offolj kérlek, vidd fórumra.
  • funkenman #5
    http://www.gamestar.hu/guild-wars-2-peticio-legyen-magyar-felirat.html

    Kérlek olvassátok el,és írjátok alá.
  • Eriongtk #4
    Igazából mw2 höz képest csak előrelépés lehet a BO... ez az iwnet valami csoda.
  • shaddam #3
    Idén már nem jön semmi ami érdekelne
  • boomsly #2
    Én a CoD-al vagyok hasonlóan. Nem rendelek elő. Inkább letöltök, játszogatok és ha jó és a multiról is jókat írnak, akkor beruházok.
  • Eriongtk #1
    BO-t előrendeltem, bár kicsit félek tőle, a WaW miatt. Igaz, videók alapján jó lesz :) aztán majd meglátjuk, remélem nem hajitottam ki az ablakon annyit