Csalódást kelt a The Quiet Man

Érdekesnek tűnt a Square Enix akciójátéka, a The Quiet Man, mely sajnos közel sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A The Quiet Man nem nevezhető drága játéknak, felvállaltan a budget-kategóriát képviseli, hiszen már a bejelentéskor megtudtuk, hogy 3-4 órás kalandot jelent maximum a program. A Square Enix azonban bízott abban, hogy a siket főhősre épített játékmenet majd elviszi a hátán a projektet és beállt a program mögé. Azonban bármennyire is érdekesnek tűnik ez az egész "csendes játék" ötlet, a kivitelezés alapján egy átlagosnál kicsit gyengébb akciójátékot kaptunk.

Dane a 20-as éveiben járó siket fiatalember, akinek egyetlen éjszakáját követhetjük nyomon a játékban. Mivel képzett harcművész, így elsősorban a verekedésekre koncentrál a játékmenet és minden más háttérbe is szorul emiatt. Szóval értelmes történet nem nagyon van, az "átvezető jelenetek" elméletileg a részei a programnak, ám mivel hősünk siket és szájról olvas, így aki nem rendelkezik hasonló képességgel, az nem tudja majd, miről is van szó. Bár a frissítéssel már kaptunk feliratot, de az eredeti ötletnek megfelelően bizony csak annyit tudunk, hogy egyik helyről megyünk a másikra és közben verekszünk.


De lássuk a lényeget, hiszen a verekedés nagyon hangsúlyos a programban, így ha az jól sikerült, akkor nincs nagy gond. Azonban sajnos ez a vonal elég gyenge. Nem is az a bántó a szemnek, hogy a karakterek 2018-ban is képesek a különböző tereptárgyakkal egybe olvadni, hanem az irányítás is elég nehézkes, a mozgások is nagyon gyengék és az egész hangulata olyan semmilyen. Ráadásul a megszokott boss-harcok olyan nehézre sikeredtek, hogy feltehetően mindenki földhöz vágja majd párszor a billentyűzetét.

Az átvezető jelenetekben a szereplők mutatványa gyenge, nyoma sincs a Quantum Break vagy akár a The Late Shift színészi felhozatalának/teljesítményének. Persze lehet azt mondani, hogy egy kis költségvetésű játék a The Quiet Man, de akkor meg nem kellett volna az élőszereplős részeket betenni. Persze értem, hogy így egyszerűbb, hiszen a játék sem szép, mindent a fekete ural és így hamar egyhangú lesz a dolog. Összességében nagy csalódás a The Quiet Man, mely alapötlet szinten nagyon jól is működhetne, de sajnos a csapat nem volt képes felnőni a feladathoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!