Ötvös Tibor

Infected Shelter próbakör

A mai naptól érhető el a Steam Korai hozzáférés berkeiben a hazai fejlesztésű Infected Shelter.

Mindig örömmel számolunk be egy hazai fejlesztésről, mely ráadásul még jól is sikerült. A Dark Blue Games a napokban küldte el számunkra a letöltőkulcsot negyedik saját alkotásukhoz, mely az Infected Shelter címet kapta és egy Mortal Kombat + Dead Cells + Castle Crashers egyvelegként lett beharangozva. Nos, szerencsére ebben nem is nagyon tévedtek vagy túloztak, bár a Mortal Kombat hasonlat kissé túlzás. Az Infected Shelter egy nagyon hangulatos kis beat 'em up, mely nem grafikájával vagy újdonságaival arat majd sikert.

A játék világában mindent eluralt egy zombi-vírus, és természetesen a mi feladatunk meggátolni a terjedését. Ehhez kezdésnek egy táborból indulunk el, ahol kiválaszthatjuk a számunkra tetszetős karaktert. A próbaváltozatban jelenleg a gitáros lány, illetve a tolókocsit papát toló lány választható. Ők ugyan több formában is megjelennek, de érdemi különbség nincs közöttük. Ha választottunk, kapunk kis eligazítást és már indulhatunk is. Az irányítás nagyon egyszerű: a WASD a haladásunkat, az egér bal és jobb gombja pedig a harcot biztosítja. Menet közben vehetünk fel fegyvereket (szintén jobb egér gomb) és elhullajtott más tárgyakat (Space).


A játék nehezítése, hogy amint meghalunk, odaveszik a karakter és minden összegyűjtött eszközünk is. Visszakerülünk a táborba, ahol kezdhetjük újra az egészet. Minden alkalommal új pályát generál a játék, így arra nincs esélyünk, hogy megtaláljuk a korábbi holttestet és visszaszerezzük a megszerzett fegyvereket. Ez nehézséget jelent, de mivel túl sok hátrány nem ér minket a halállal, így nem olyan fontos. Az újragenerált pályák azonban egyre nehezednek, mivel eleinte még csak zombikkal illetve bizonyos szörnyetegekkel találkozunk, de egy idő után megjelennek a katonák is.

Velünk sokkal nehezebb dolgunk lesz, hiszen jóval erősebbek mint a zombik és persze fegyverekkel is rendelkeznek. Ennek ellenére szépen haladva képesek lehetünk kiiktatni őket is. A harcok elég brutálisra sikerültek és vannak kivégző mozdulatok is, melyek miatt hozhatták be a készítők a Mortal Kombat hasonlatot. Az Infected Shelter könnyed szórakozást nyújt, aki kicsit is kedveli a retro grafikájú beat 'em upokat, az nem nyúlhat mellé, ha beszerzi a címet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #7
    Egyik állításod sem igaz, illetve nem értek vele egyet.
    1. Mi ebben a stílus? Ezt te stílusnak hívod? :-O
    2. Természetesen sok rajzfilm nem így néz ki.
    3. Soha nem állítottam ilyet és nem is így gondolom.
    4. Több játék grafikája hosszabb ideig is tartotta magát.
    5. ...

    Az #5-ben feltett kérdés még mindig áll.
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2019.12.18. 22:58:02
  • ugh #6

    Ez egy grafikai stilus.
    Manapsag minden rajzfilm igy nez ki.
    De nyilvan csak a fotoreal a jo.
    Ami 2 ev mulva tok rohej lesz.
    Nem ertem ennyi esszel hogy elhette meg a felnott kort...
  • Tetsuo #5
    Bevallom sem a játék, sem a cikk nem érdekel, de a hozzászólásokat olvastam.
    Nem értem mitől "retró" a grafika. Minden primitív grafika retró? :-O
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2019.05.20. 21:52:36
  • ugh #4
    Ezt a szines, szogletes, szinte alig arnyekolt es eles szinatmenetes, korbe rajzolas nelkuli, flat design-t a cartoon network es a nickelodeon hozta be par eve. (Elkeztek szamitogepen csinalni dompingszeruen a rajzfilmeket)
    Hasonlo, szamitogepes jatek a vektoros megjelenites miatt egy volt.
    Az another world.
  • ugh #3
    Nyilvan. Csak komment helyett el kellett volna olvasni figyelmesen mit irtam es te mirol beszelsz.
    (87-ben 11 evesen kaptam meg a c64-em...
    A grafika meg nem lehet retro (ugye a grafikarol volt szo) mivel 15 eve meg osszefosta volna magat egy ilyentol barmelyik konzol vagy pc.
    A jatek nehany alapveto gameplay eleme (sidescroll+gyepa) ami retro (double trouble (asszem), renegade, golden axe, stb).
    Viszont ez joval osszetettebb.
    Szerintem en inkabb vagom mirol van szo.
  • Munkas #2
    Vagy csak túl fiatal vagy. Hajdan több DOS-os játéknak ilyen volt a stílusa.
  • ugh #1
    A grafika kurvara nem retro.
    Ez a stilus pont par eve jelent meg a jatekokban.
    A retro a pixel grafika baszki.

    Amugy bazi hangulatos cucc.
    Kurva jok az animaciok es poenosak.