Ötvös Tibor

Íme 2019 legjobb és legrosszabb PC-s játékai - a kritikusok szerint

A Metacritic oldalán található összesítések alapján kiderült, melyek lettek az idei év legjobb és legrosszabb játékai a kritikusok szerint. A listán egyébként valóban olyan játékok szerepelnek, melyek megérdemlik a helyezést.

Ahogy minden évben, úgy idén is elkezdtek szállingózni a hó helyett az év végi listák, melyek közül a Metacriticen szereplő felsorolás összesíti a kritikusok véleményét. Ezeket figyelembe véve raktuk össze a 2019-es kritikusi listát, melyen a legjobb és legrosszabb (pontosabban a legalacsonyabban és legmagasabban értékelt) PC-s címeket vesszük sorra. Kezdjük a legrosszabb öt címmel.

Legrosszabb címek

5. Headspun
A Superstring által készített Headspun elvileg egy kalandjáték, mely 50 pontot kapott a lehetséges százból a kritikusok összesítésében. A programban egy kómából ébredő fiú, Theo kalandját tudhatjuk le, sajnos nem éppen minőségi kivitelben. A program, ennek ellenére még megtalálhatja a maga közönségét, hiszen azért túl lehúzó kritikát nem fogalmaztak meg a játékkal kapcsolatban. Szóval sokan talán nem értik, mit keres itt a listán, de a pontok alapján itt a helye.

4. Paranoia: Happiness is Mandatory
A negyedik helyezett 49 pontos átlaggal bír, de tegyük hozzá, hogy mindössze 7 értékelés található az összesítő oldalon. Az azonos nevű papíralapú RPG PC-s portja sajnos több sebből vérzik és mivel viszonylag sok akció-RPG-t kaptunk idén, így a középszerűségével nem tűnhetett ki a tömegből. Viszont az egyetlen olvasói értékelés 10 pontot adott neki, így lehet érdemes lenne kipróbálni.


3. Devil's Hunt
A Devil's Hunt az első bemutatók alapján egy kimondottan érdekes és izgalmas kis akciónak tűnt, ám sajnos a megvalósítást tekintve nagyon sok zsebből vérzett. A Layopi Games stúdiójában készült programban az Angyalok és Démonok közötti háború közepébe csöppent hősünk, aki éppen csak kezdte felfedezni démoni képességeit. A 48 pontos átlaggal bíró alkotás a váráslóknál sem szerepelt jobban, bukás lett a végeredmény.

2. Rune II
A Rune második részének története sajnos méltatlan befejezése a Human Head Studios történetének. A csapat szinte a semmiből rántotta elő a vikinges akciójának a folytatását, mely egy félkész játék érzetét keltette. A 47 pontos átlag még így is egészen jónak mondható, hiszen aki kipróbálta, az ismétlődő küldetéseket, bugos játékmenetet és idejétmúlt grafikát kapott. Béke poraidra, Human Head Studios.


1. Narcos: Rise of the Cartels
46 ponttal lett 2019 legrosszabb PC-s játéka a Narcos: Rise of the Cartels, mely sajnos megérdemelten jutott erre a sorsa. A játékosok által csak 3.5 pontra értékelt játék tele van bugokkal, rettentő unalmas és sajnos nagyon csúnya is. A Kuju Entertainment fejlesztésére kár volt ennyit várni, helyette inkább érdemes elővenni bármelyik XCOM vagy Jagged Alliance részt.

Legjobb címek

5. Devil May Cry 5 - Resident Evil 2
A legjobbak felsorolásánál rögtön megosztott helyezéssel kezdünk, hiszen a Capcom két játéka is 89-89 pontot kapott. A Devil May Cry 5 folytatta a franchise korábban megkezdett útját és a rajongók által nem kedvelt előző epizódot figyelmen kívül hagyta. A Resident Evil 2 pedig talán az eddigi legjobb remastered, mely készült és kíváncsian várjuk a harmadik fejezet új kiadását is.

4. Teris Effect
A Tetris Effect a klasszikus logikai játékot emeli új szinte, változatos szintekkel és hozzá illő zenékkel színesítve az amúgy önismétlő játékmenetet. Nehéz is mit mondani róla: aki szereti az eredetit, az ezzel is remekül szórakozik. Aki nem értékelte a szimpla kiadásokat sem, annak ez sem hozza meg a kedvét a játékhoz.


3. Disco Elysium
A harmadik helyen egy eléggé mellőzött alkotás található, melyet egyébként szinte mindenki minden idők egyik legjobb történetének tart - a Planescape: Torment mellett. Az RPG nagyon hangulatos, a történet izgalmas és maga a játék is rengeteg párbeszédet tartalmaz. Az ilyen jellegű játékok rajongói számára telitalálat lehet, így érdems megvásárolni, hiszen sajnos a minősége ellenére valamiért nagyon radar alatt maradt.

2. Final Fantasy XIV: Shadowbringers
A Final Fantasy XIV kiegészítője, a Shadowbringers a jelek szerint igazi rajongói kedvenc, hiszen ez a listán szereplő egyetlen olyan játék, melyre egy kritikus sem mondott semmi rosszat. Mind a 24 kritika teljesen pozitív és a játékosi visszajelzések is egy fantasztikus címet írnak le. Persze ez csak azoknak mond valamit, akik ismerik a sorozatot és persze megvették az eredetit.


1. Red Dead Redemption II
Feltehetően senkit nem lep meg, hogy a kétes minőségű port és a nem túl erős PC-s eladási adatok ellenére 2019-ben a Rockstar western játékát imádták a legjobban a kritikusok. A játékosok visszajelzései alapján az év legrosszabb portja lenne, hiszen 3.5 ponton áll az értékelése. Sokat nem is érdemes róla beszélni, hiszen a konzolos változatok még most is aratnak, a PC-s tábor pedig dühöng a valóban rossz minőségű portolás miatt. Ez nem egyedi, a GTA-sorozat is hasonló nehézségekkel küzd rendszeresen, PC-n.

A jók és rosszak között akadtak még jelentős csalódások is, melyek már a szerkesztőség véleményét tükrözik. Csak felsorolásszerűen pár cím, mely a legkomolyabb káromkodásokat okozta:
- Anthem: a Mass Effect és a Dragon's Age után a BioWare akciója több, mint csalódás. Egy óriási melléfogás, melyet valamilyen oknál fogva nem akar elengedni a csapat. Folyamatosan próbálják meggyőzni a vásárlókat, hogy lesz ez még jobb is, de ezt egyre kevesebben hiszik el.
- Ghost Recon Breakpoint: már a béta-tesztelés során jelezve volt a Ubisoft felé, hogy ez így nem lesz elég, de sajnos a kiadó nem hallgatott senkire. A Breakpoint egy unalmas és önismétlő játék, melyre már szinte senki nem kíváncsi.
- Fifa 20: a Fifa-sorozat megállt a fejlődésben, ám ezt eddig nagyon jól titkolta. Az előző két részben látott sztori segített eltüntetni a játékmenetben tapasztalható hibákat, de az idei részre már nem sikerült. Az egyetlen pozitívum az utcai foci megjelenése, de egyébként a PES 2020 mindenben túltett az EA játékán.
- Wolfenstein: Youngblood: a Blazkowicz ikrek nevével fémjelzett játék sajnos nem sikerült a legjobban, bár semmiképpen nem neveznénk rossznak. Az azonban tény, hogy nem jó irányba indult el a franchise.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Blage7 #17
    Rendben, az ajtót azért csukd be magad után Dulifuli.
  • ostoros #16
    Ja. Tőled óvják a gyerekeket a szülők. Nem is akarok VELED beszélgetni...
  • Blage7 #15
    Persze, lehet ezt is mondani, ha semmi értelmeset nem tud mondani az ember... Isten ments, hogy rendes beszélgetést kezdeményezzél. :)
  • Blage7 #14
    És ahogy én mondtam, nem is meggyőzni akarlak a saját igazamról, hanem leírtam a véleményemet. Ez hadd ne legyen már probléma egy nyilvános fórumon.
  • ostoros #13
    Hagyd a fenébe, defiant 2 a srác...
  • Macropus Rufus #12
    "Nem írtad hogy nem érdekel mások mire alapozzák a véleményüket? Akkor miért mondtad, hogy "Hibába hozod a számokat meg az értékeléseket"?"
    ezek a számok akkor is egyéni vélemények. Neked tetszik. Nekem nem. És ebben a számok sem fognak meggyözni engem, mert az ízlésemet nem lehet azzal befolyásolni, hogy a vásárlók 80%-a szerint atomsirály a játék. És sztem a te véleményedet sem az értékelés alakítja ki vagy valamilyen kritika. Ez max. abban segít, hogy egyáltalán ki akarod-e próbálni vagy sem. Aztán a próba után kialakítod a véleményed.
    Ezért írtam az első hsz-ban, hogy felesleges ízlésben vitázni. ;)
  • Blage7 #11
    Amit a kritikákban és értékelésekben olvashatsz, az valóban egyéni ízlés és vélemény. Ugyanakkor ezeket nem azért publikálják hogy Téged vitára hívjanak ki vele, vagy mert szerintük ez az univerzális igazság, hanem hogy kielégítsenek valamiféle olvasói igényt, akik tájékozódni akarnak mielőtt megvesznek valamit, legyen itt szó játékról, zenei albumról, mozijegyről, akármiről... Ha úgy látják, hogy a többség jó véleménnyel van róla, akkor nyilván ők is jobban fognak hajlani arra, hogy befizessenek rá.
    Valóban, szó szerint nem írtad le, hogy Téged nem érdekel mások véleménye, ugyanakkor ha azt mondod hogy egy olyan cikkhez ami mások véleménye alapján készült felesleges behozni mások véleményét, az tükrözheti azt, hogy Téged nem érdekel mások véleménye. Ha nincs igazam vagy félre értettem valamit, akkor világosíts fel, érvekkel, ne csak azokat emeld ki a mondandómból amibe bele akarsz kötni. Egy vélemény cserének nem kell mindenképp vitának lennie, nem tudom miért erőlteted ezt a kifejezést.
    A számok pedig jelen esetben csak a példa kedvéért vannak ott, nem tudom Te továbbra is melyik mondatomban találod meg azt, hogy én ízlésről akarok vitázni. Ugyanis egyáltalán nem akarok, de ezt talán már negyedjére vagy ötödjére írom le.
    A rád eső rész szimplán csak annyi amennyit írtál. Hogy szerinted okos ember ne vitázzon illetve hogy tartsam meg magamnak a számokat és ne akarjam az igazam erőltetni. Ami eddig sem történt meg, szimplán csak leírtam, hogy hogyan született meg ez a lista. Továbbra sem írtam sehol, hogy egyet kell értened vele és hogy nekem van igazam. Te viszont többször is leírtad, hogy "ne vitázzak", ugyanis ezek szerint számodra a vélemény nyilvánítás egyenlő a vitázással és ha azt akarod hogy ne vitázzak, akkor nyilván azt akarod maradjak csendben. Más logikus magyarázatot nem találok rá, de újból megjegyzem, elmondhatod nyugodtan ha nincs igazam.

    Nem írtad hogy nem érdekel mások mire alapozzák a véleményüket? Akkor miért mondtad, hogy "Hibába hozod a számokat meg az értékeléseket"?
    Ha hiába hozom, akkor ez csak azt jelentheti, hogy nem érdekel. De nyilván megint csak én adom a szádba a szavakat...
    Az utolsó megjegyzés az nem rád vonatkozott, az egy általános megállapítás volt a részemről. Tarthatod vergődésnek amit leírtam, szíved joga, én ettől nem fogok nehezebben aludni. Megindokoltam mit miért mondtam, de világosíts fel nyugodtan ha tévedtem. De egyelőre azon kívül, hogy szerinted csak hazudok meg vitatkozok más ízléséről, (ami még mindig nem történt meg) meg a tényen kívül hogy a másik fél irányába még mindig nem tettél semmilyen megjegyzést (holott ő konkrétan kimondta már több cikk alatt is, hogy aki másképp gondolkodik, az hülye) azon kívül Tőled még nem láttam viszont ugyanezt. Persze nyilván ez sem igaz, csak gyerekes viselkedés, de ahogy mondtam, cáfolj meg ha nincs igazam.
  • Macropus Rufus #10
    "Az meg hogy Téged nem érdekel mások mire alapozzák a véleményüket (számok és értékelések ugye), csak simán hülyének nézed őket mert nem úgy gondolják mint ahogy Te, az szerintem nem rólam állít ki bizonyítványt."
    Okos ember nem fog ízlésbeli vitákba belemenni -> egy bizonyítvány rólad
    Nem illik olyanokat állítani amit csak te képzelsz oda és senki nem írt le, de még a sorok között sem lehet ezt olvasni. -> még egy bizi rólad
    Továbbá nekem is a számokat hozod, első pont: ízlésben felesleges vitázni -> még egy bizi rólad

    aztán olvasom tovább amit írtál... te mond... te tudsz olvasni is? Ezt pl honnan a fenéből szülted:
    "Te és "ugh" pedig csak simán elintéztétek annyival, hogy hallgassak el, mert amúgy is le vagyunk fizetve, "
    itt most a rám eső részre gondolok. Kérlek fejtsd ki, hol volt ez az én szösszenetemben.

    "Az meg hogy Téged nem érdekel mások mire alapozzák a véleményüket "
    ilyet sem írtam... Édes Istenem, de egyébként kinek válaszoltál? :o

    "az csak vergődés."
    a vergődés az amit te csinálsz itt. Olyanokat adsz a számba amiket nem is említettem, kvázi hazudsz, csak azért, hogy neked legyen igazad. Ez nem kimondottan felnőtt emberre valló viselkedés.

  • Blage7 #9
    Senkit nem győzködtem a magam igazáról, ezt le is írtam mind a két hozzászólásom végén,

    - "Megvan a jogod hozzá hogy ezzel ne érts egyet, mindenkinek meg lehet a maga véleménye."

    "Az hogy a játékmenet kinek mennyire jön be, az más kérdés."

    - de persze mindig könnyebb hülyének nézni valakit mint értelmezni a mondandóját. Sőt, ha a cikket normálisan végigolvastad volna, akkor látnád, hogy már az első mondatban benne van, hogy ÖSSZESÍTÉSEK alapján készült ez a lista, nem pedig csak egy random megmondó ember a hasára csapott és kiböfögött néhány címet. Ha mondjuk 100 emberből 80 azt mondja, hogy a játék jó, akkor nyilván nem az fog az első helyre amire csak 50/40/30 ember mondta hogy jó. A lenti úriember is ragaszkodhat a véleményéhez, miszerint az RDR2 egy szar játék, csak hát ha véleményt fogalmaz meg az ember akkor építse is fel valamire. Ha a legyek tudnának beszélni, ők is biztos elmondanák hogy nekik miért finom a szar, de ez még nem jelenti automatikusan azt, hogy szerintem is finomnak kell lennie. Az meg hogy Téged nem érdekel mások mire alapozzák a véleményüket (számok és értékelések ugye), csak simán hülyének nézed őket mert nem úgy gondolják mint ahogy Te, az szerintem nem rólam állít ki bizonyítványt. Én leírtam hogy szerintem miért érdemli meg az első helyezést a játék. Te és "ugh" pedig csak simán elintéztétek annyival, hogy hallgassak el, mert amúgy is le vagyunk fizetve, amúgy is hülyék vagyunk, amúgy is telepes testűek vagyunk (ezt a mai napig nem tudom mit takar), meg amúgy is, tartsuk meg magunknak. Azt már csak suttogva jegyzem meg, hogy érdekes módon míg az én vélemény nyilvánításomat a legyek és a tehénszar esetéhez viszonyítod, addig a másik félhez egy szavad sincs, amíg ő mások véleményét próbálja támadni. Van egy sejtésem hogy miért...
    Dióhéjban (most már sokadjára): ha leírod, hogy szerinted egy játék szar ezért meg azért, az teljesen rendben van. Az vélemény. Ha meg csak ordenáré módon szitkozódsz és érvek helyett csak nekiesel a másiknak, az csak vergődés.
  • Macropus Rufus #8
    azért akár hogyan is nézzük, a listák csak egyéni ízlést tükröznek. És ugye ízlésben okos ember nem kezd vitázni. Hibába hozod a számokat meg az értékeléseket, azok mind egyéni ízlést tükröznek. Plasztikusabban fogalmazva: nem lehet olyan gázos az a tehé[email protected], hiszen több milliárd légy nem tévedhet, nem igaz? ;) azért te kihagynád igaz? :)
    Felesleges az igazadról bárkit is győzködnöd, ha ízlésről van szó.