SG.hu·

Jön az első Dragon Age: Vérvonalak kiegészítő

A tavalyi év legjobb RPG-jének és PC-s játékának kikiáltott Dragon Age: Vérvonalak a BioWare ígéretéhez híven hamarosan megkapja az első DLC-jét, ám a hírek szerint egy teljes értékű kiegészítő is készül.

Hogy mi a különbség a DLC és egy úgynevezett kiegészítő között? A DLC (Downloadable Content) magyarul letölthető tartalmat jelent és többségében mindössze pár új, az alapjátékhoz kapcsolódó tárgyat, pályát vagy ellenfelet tartalmaz. Persze akadnak kivételek is (például a GTA IV-nél), de összességében nem formálja át az alapjátékot. A kiegészítő viszont ad valami nagyobb pluszt is, mint például a most kivesézésre kerülő Dragon Age expanzió. És nem utolsó sorban lemezen is elérhető.



A Return to Ostagar tartalmát már korábban kiveséztük, ám a kiadó ma hivatalos megjelenési dátummal is szolgált hozzá. Ezek szerint a DLC X360-on és PC-n január 5-től, PS3-on pedig valamivel később válik elérhetővé. Ám aki valódi, több órás kalandozásra vágyik, annak is csak március 19-ig kell várnia: a cseh Eurogamer beszámolója szerint ugyanis azon a napon jelenik meg a Dragon Age: The Awakening címet kapott első, hivatalos kiegészítő.

A beszámoló szerint a dobozos formában megjelenő expanzió közel 15 órányi játékidőt ad az alapjáték amúgy sem elhanyagolható 90 órájához. A The Awakening ott veszi fel a fonalat, ahol a Vérvonalak befejezte, ám ezúttal egy új hőssel és az ő háttértörténetével ismerkedhetünk meg. A cseh internetes oldal szerint az EA még ebben a hónapban hivatalosan is bejelenti a The Awakeninget, mely remélhetőleg ismét megkapja a magyar feliratot. A cseheknél ugyanis a kiegészítő is cseh feliratozással kerül a boltokba.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Evoluti0N2010. 01. 09.. 21:06||#13
A címmel nincs is gond, de a cikk elsõ mondatával annál inkább: "A tavalyi év legjobb RPG-jének és PC-s játékának kikiáltott Dragon Age: Vérvonalak a BioWare ígéretéhez híven hamarosan megkapja az elsõ DLC-jét, ám a hírek szerint egy teljes értékû kiegészítõ is készül."

Ugyanis azt írja, h a játék hamarosan megkapja az elsõ DLC-jét, pedig ez nem az elsõ lesz. <#mf2>
© nr1ranger2010. 01. 07.. 12:31||#12
Köszi hogy automatikusan lehülyézel mindenkit. Amikor az SG-s cikket olvastam, még nem volt hivatalos bejelentés (direkt megnéztem) így a cikkbõl vontam le a következtetést: "ám ezúttal egy új hõssel és az õ háttértörténetével ismerkedhetünk meg"
© Merces2010. 01. 06.. 12:50||#11
A DLC nem egyenlõ a kiegészítõvel. Így valóban az elsõ kiegészítõ jelenik meg a játékhoz. Úgyhogy semmi baja a cikk címének

de ha feltöltöm torrentre a kiegészitõt akkor DLC lesz belöle <#mf2>
© Loverman2010. 01. 06.. 00:53||#10
a Sims egy életszimulátor, végtelen kiegészítõt lehetne hozzá kiadni hogy lefedje a valódi életet. Ebben az esetben nem ez lesz a helyzet. Mass Effect-hez jött húsz kiegészítõ? ugye hogy nem. Pedig az is nagy hype, az is BioWare és az is EA.
© Loverman2010. 01. 06.. 00:52||#9
te ennyire hülye vagy? nem kell új karaktert indítani a kieghez, a meglévõvel (amivel végigjátszottad a játékot, tudod) játszhatod tovább. OMG
© lammaer2010. 01. 05.. 21:44||#8
Az a szomorú, hogy a cikk fele arról szólt, hogy mégis mi a különbség a DLC és a kiegészitõ között. Látszik a kommenteden, hiába 😊
© wednes2010. 01. 05.. 20:08||#7
A DLC nem egyenlõ a kiegészítõvel. Így valóban az elsõ kiegészítõ jelenik meg a játékhoz. Úgyhogy semmi baja a cikk címének.
© nr1ranger2010. 01. 05.. 12:16||#6
Ja, pont most néztem én is a bioware fórumon 😄
© Narxis2010. 01. 05.. 12:14||#5
Ma biztos nem jön, bizonytalan idõre elhalasztották a megjelenést.
© nr1ranger2010. 01. 05.. 12:12||#4
"A Return to Ostagar tartalmát már korábban kiveséztük, ám a kiadó ma hivatalos megjelenési dátummal is szolgált hozzá. Ezek szerint a DLC X360-on és PC-n január 5-tõl, PS3-on pedig valamivel késõbb válik elérhetõvé." Ma január 5 van, tehát a cikk minimum 2 hétig valami fiókban porosodott, mert kevés hírértéke volt? Megjegyzem így sincs sok, hivatalos bejelentés nélkül ilyeneket írni címnek hogy "Jön az elsõ Dragon Age: Vérvonalak kiegészítõ"???? Ne egy gamer magazinra alapozzunk már kéremszépen... -.- Ha pedig igaz is kicsit furcsának tartom, hogy 15 órára egy új egyedi karaktert indítsunk