Ötvös Tibor

True Crime - Stranglehold és GTA egyben?

A True Crime franchise eredetileg egy szimpla GTA-klónnak indult - és sajnos az is maradt. Az eleddig két részt megélt cím semmivel nem tudott többet társainál és így nem tudott kiemelkedni a tömegből.

Az Activision már a tavalyi Video Game Awardson bejelentette a megújult True Crime játékát, ám a héten kicsit bővebb bepillantást is engedtek a sorozat legújabb darabjába. A fejlesztő United Front Games ezzel a játékkal debütál és nem győzte kihangsúlyozni, hogy a bemutatón látottak még csak a játék alfa változatából származnak.

Klikk ide! Klikk ide!

A jelenleg semmilyen alcímmel nem rendelkező True Crime újrakezdi az egész sorozatot és semmilyen módon nem kötődik az elődjeihez. A játék főhőse egy beépített nyomozó, név szerint Wei Shen, akinek feladata a Hong Kong-ban uralkodó Triádok felszámolása.

A játék jelen állás szerint 10 fő küldetéssel szolgál majd, ám számtalan mellékküldetés is elérhető lesz, melyek - bár eleinte nem sok közük van egymáshoz - végül egy szálban futnak majd össze. Így érdemes minden apróságnak tűnő missziót teljesíteni, mert maradhatnak sötét foltok a történetben.

A fejlesztők a bemutató alatt egy dolgot emeltek ki, ez pedig a hírnév, mely az egyik legfontosabb "eszközünk" lesz Hong Kong utcáin. A játékban sétálva a különböző karakterek feje fölött lévő ikonok egyike jelzi, hogy mekkora hírnévre van szükségünk, hogy beszédbe elegyedhessünk velük és ezáltal fő- illetve mellékküldetéseket kapjunk.

Klikk ide! Klikk ide!

A hírnév egy kétélű fegyver, hiszen egy sikeres küldetés esetén valaki szemében nőhet elismertségünk, míg másoknál csökkenhet. Egy példát is bemutattak. Wei futott az utcán és a videón látható akrobatikus mutatványok egyike közben elcsúszott és beverte a férfiak legféltettebb kincsét. Ezzel elég komoly hírnévvesztést könyvelhetett el.

A készítők a teljes élethűségre törekedtek és ezért a csapat kiutazott Hong Kong-ba, ahol több mint 27 ezer fényképet készítettek a városról ezzel is hitelesebbé téve a játékban látható környezetet. A várost négy részre osztották és minden rész alapjaiban különbözik a többitől. Mindegyik területnek meg van a maga építészeti stílusa és másként festenek nappal és éjszaka is.


Eddig csak utóbbiból kaphattunk ízelítőt, mivel a fejlesztők csak éjszakai pályákat mutogattak, de azok legalább látványosak voltak. A videót elnézve gondolom sokaknak ugrik be a John Woo nevével fémjelzett Stranglehold, ami nem meglepő. A fejlesztők saját elmondásuk szerint is sok elemet vettek át a Midway klasszikusából, ami meg is látszik.

A True Crime producere, Jeff O'Connell érdekes megjegyzéssel zárta a bemutatót. Elmondása szerint nem terveznek semmilyen DLC-t a játékhoz, helyette szeretnének egy teljesen kész, kerek programot letenni a játékosok elé. A látottak alapján erre sok esélyük van.

A True Crime az év végén jelenik meg PC-re, PS3-ra és X360-ra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Fidolorous #7
    "Elmondása szerint nem terveznek semmilyen DLC-t a játékhoz, helyette szeretnének egy teljesen kész, kerek programot letenni a játékosok elé."

  • VRSDM #6
    általában mindenki kiutazik.
    activision-ék is voltak csernobilba
    stalkerék is voltak csernobilba...
    nem ugyan az a hangulata egy google képtalálatnak mint egy ottlétnek :D
    és én nem egy képi világot akarok jól visszakapni, hanem egy hangulatot ;) :)
    szóval befog.
  • sanner011 #5
    Háááát, van ott píz, ha egy rakat fejlesztő kiutazott várost fotózni.
    Mert hát lássuk be, a neten csak pár millió kép lehet a város minden szegletéről, és ez a Google Maps-szel együtt alkalmazva ezt szerintem feleslegessé teszi.
    De azért legalább elvoltak. :D
  • RoyalPredator #4
    Én várom!
  • Cat 02 #3
    Azért az 1 nem volt rossz (2vel nem játszott). Fegyver tuning, új harci mozdulatok
  • Skynet #2
    "Az eleddig két részt megélt cím semmivel nem tudott többet társainál"

    Fail! A harcrendszer,az autós üldözések,a kőrözés egytől egyig túlmutat a GTA részek rendszerein.
    A grafkó,hangok,fizika alulmarad,és a neve sem nagy,ezért csak egy "klón".
  • Balumann #1
    Ejha ez azért nem néz ki rosszul. (év első pozitív hozzászólása egy játékhírhez :o)