Ötvös Tibor

Elhibázott PC-s portok

Gondolom nem csak az SG.hu szerkesztősége tapasztalta azt, hogy egy-egy sikeresebb konzolos játék PC-s portjára nem figyelnek annyira oda a fejlesztők, mint magára az alapjátékra.

Számos példát lehetne felhozni, hiszen a hosszú évek során számtalan ilyen játék akadt az utunkba. Mindenesetre most a legnagyobb csalódást okozó és leginkább elsietett, elhibázott számítógépes portokat vesszük górcső alá. Megnézzük, pontosan mely része okozott sokunknak dührohamot - legalábbis itt, a szerkesztőségben.

Grand Theft Auto IV
Sajnos nem lehet nem a Rockstar sikerjátékával kezdeni. A konzolokon milliós eladásokat produkáló és remekül játszható játék PC-n rengeteg galibát okozott - már a telepítésnél is. Ha viszont túlestünk a nem túl kellemes procedúrán, akkor jött az igazi meglepetés. A GTA IV egy átlagos konfiguráción - finoman szólva - sem produkált elfogadható élményt.



Ehhez jött még az idegesítő másolásvédelmi korlátozás (Rockstar Social Club tagság nélkül el sem indult), minderre a koronát a SecuROM és az internetes aktiválás hibái tették fel. Konzolosoknál mindez a következőképpen nézett ki: beteszem a gépbe és elindítom. Ráadásul ahogy a képen is látszik, néha produkált érdekes dolgot játék közben is a program.

Resident Evil IV
GameCube-on a Resident Evil IV megjelenése pillanatában klasszikussá vált. És szerencsére a Capcom végül úgy döntött, hogy két évvel a konzolos megjelenések után PC-re is átportálja a sorozatot megújító programot. Sajnos azonban a dolog nem sült el túl jól. Ritka eset, hogy egy játék konzolon sokkal szebben fest (főleg, ha az már több mint 2 éves), ám a Resident Evil IV számítógépes változata korának egyik legcsúnyább játéka volt.



Az akkori kritikákat és vásárlói véleményeket tekintve mindenképpen a grafika hibái okozták a legtöbb bosszúságot, melyet szimplán játékélmény rombolónak neveztek. Hiányzó fényforrások, átláthatatlan köd és emiatt semmiből előbukkanó teremtmények, elmosódott textúrák és pixeles átvezető jelenetek. Egy későbbi patch sokat javított a dolgon, ám még így is maradtak komoly hibái.

Lost Planet
Nem az első és sajnos nem is az utolsó Capcom játék a listánkon a Lost Planet. A kiadó rendszeresen átportolja sikeresebb játékait PC-re is (bár a Shadow of Rome egy fájó hiányosság), ám ezek a legtöbb esetben sem tökéletesek. Már az is elég rossz pont volt, hogy a futtatásához egy igazi erőmű kellett és még egy ilyen csúcskategóriás gépen is néha akadozott.



Az irányítás sem állt igazán kézre (kivéve annak, aki számítógépen is kontrollert használ) és a mentéssel is gondok voltak. Sajnos az optimalizálás hiánya szinte minden későbbi Capcom játék portjára is igaz.

Star Wars: The Force Unleashed
A Star Wars: The Force Unleashed elméletileg nem is jelent volna meg PC-re ám a LucasArts végül meggondolta magát és elkészítette a számítógépes változatot. A játék nem rossz, jelenleg a legsikeresebb Csillagok háborúja világban játszódó program, melynek feltelepítése elég hosszadalmas folyamat volt.



Első körben a Star Wars: The Force Unleashed installálása több mint 30 percet vett igénybe és 25 GB szabad helyet igényelt. A játékban nem lehetett állítani a gombkiosztáson valamint 1920x1200 volt a maximálisan elérhető felbontás. Az anti-aliasing megoldást nem ismerte, ráadásul az 1.1-es javítás további 15 GB helyet foglalt el a merevlemezen.

Ghostbusters: The Videogame
A Ghostbusters: The Videogame konzolos változatában a játékosok multiban is összecsaphattak egymással, ám a PC-s port során eme lehetőség elveszett. A kiadó és a fejlesztő hivatalos közleményben tudatta a számítógépes játékosokkal, hogy elsősorban a konzolos változatokra koncentráltak és a PC-s verzió szenvedte meg ennek hátrányait.



Ilyenek voltak a telepítési problémák, a számos grafikai hiba és megjelenítési gond, a hosszadalmas töltési idő és elvesző mentett állások is. Ezek végül elég komolyan befolyásolták a játékélményt és a PC-sek nem is rejtették véka alá - jogos - ellenérzéseiket. Így lehet az, hogy a második Szellemirtók játék nem biztos, hogy konzolokon kívül másra is megjelenik.

A fenti öt cím természetesen az SG.hu véleményét tükrözi, ám eme öt játékkal kapcsolatban szinte mindenhol kiemelték eme hibákat. Lehetne folytatni a sort, hiszen a Bully és a Devil May Cry 3 irányítási problémái valamint a Red Faction: Guerilla szaggatási gondjai is okoztak pár kellemetlen percet. Mindenesetre várjuk a hozzászólásokban a fórumozók véleményeit, tapasztalatait is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Oláh Herkules #42
    Mi forradalmi benne? Én eddig minden gta-val játszottam, de az utolsó forradalmi újítás a 3d volt, a 3-ban. ellenben szánalom, hogy liberty city episodes még mindig örököl egy csomó bugot (főleg fizikait), a 3-tól :D
  • AbyssLord #41
    Én GTA 4-el kapcsolatban tudok nyilatkozni.
    Már megjelenéskor megvettem. Akkor az első patch-ig játszhatatlan volt a játék! Percenként szétfagyott, a poligónok fele nem jelent meg, és persze játszhatatlanúl lassú volt. Viszont ahogy jöttek ki a patch-ek, egyre jobb lett a játék. Most már szerintem teljességgel játszható. Bár elkell még neki a vas, de most már nincsenek gondok. És amit megvalósítottak benne az tényleg forradalmi! Engem még ma is lenyűgöz, hogy miket tud a játék. És bár ezek a dolgok, amik lenyűgöznek, apróságok, de mégis...
  • SL #40
    inkább örülnél, hogy kijött a H2 pc-re nem pedig a grafikát fikáznád
    szvsz ugyan ez lesz a Halo 3-al is.
  • MasterChief #39
    Szerintem a Halo 2 portja is gyalázatos volt. Semmi grafika és mégis akadt.
    Amúgy konzolra jó repülőgép szimulátort írni esélytelen, ahhoz kevés egy sima kontroller.
    De pl. ott van az NFS Shift, az is szimulátor, nem?
  • Oláh Herkules #38
    pszt! csak nehogy a moderátorok kezébe kerüljön!
  • Lobsterman #37
    A legfájóbb port a Saint's Row 2 nekem. Maga a játék nagyon jó, de hogy MINDEN konfiguráción szaggat az valahogy hihetetlen.
  • krajcsovszkig #36
    Te vagy az, Sanyix? :D
  • Oláh Herkules #35
    állítólag kár hogy a játékok nem támogatják, és az egér is általában ilyen analóg kontrollerpöcök emulációban működik :)
  • krajcsovszkig #34
    Hát, de az elég amatőr megoldás ami van :)
  • opeca #33
    Állítólag van bill + egértámogatás.

    Viszont meg kell jegyezni, hogy a default kontroller-re "optimalizálják" a játékokat. Tehát annyit tud a játék amennyi egy ilyen kontrollerben rejlik.

    Szóval ezért van annyi hack and slash játék, mert oda kell két gomb -a egyik a sima hit a másik a szuper kombó - meg a négy irány oszt csókolom.