Gyurkity Péter

Online játszótereket szeretne a Microsoft

A szoftvercég az internetes azonosítótechnológiák egy új válfaján dolgozik, amelyben a már meglévő, a mindennapokban is használt dokumentumok alapján igazolnák a felhasználókat.

A Microsoft már jó ideje dolgozik az azonosítótechnológiák, az online identitás, valamint az internetes biztonság hatékonyabb kezelésén, a Trustworthy Computing keretében pedig most egy új kezdeményezéssel álltak elő. Ennek vázlatát már kidolgozták, így van miből csemegéznie azoknak, akik érdeklődnek a gyerekeknek és a felnőtteknek, vagy akár csak bizonyos szűk csoportoknak szánt tartalmak szétválasztása iránt.

Az End to End Trust alap elgondolása Scott Charney, a programért felelős igazgató elmondása szerint a szülések utáni első lépésen alapul: ekkor a szülők döntenek a gyermek nevéről és ez kerül majd a hivatalos dokumentumokra, vagyis a szokások döntik el a procedúra menetét. Ennek mintájára az online azonosítás a mindennapok során is használt papírokra támaszkodik, így például az anyakönyvi kivonatokra, a jogosítványokra, az iskolai bizonyítványokra, illetve számos egyéb megszokott dokumentációra. Ezek birtokában a kártyaolvasók használatával megoldható lenne a tartalmak szétválasztása életkor és egyéb kritériumok szerint.

Így jöhetne létre biztonságos csatorna az üzleti tranzakciókat lebonyolító felek, vagy akár a kifejezetten felnőtteknek, illetve gyerekeknek szánt oldalak és azok látogatói között. A papírokkal igazolhatnánk kilétünket, elsősorban életkorunkat, így a gyerekek számára viszonylag könnyen kialakíthatók lennének a biztonságos, felnőtteket kizáró online digitális játszóterek. A cég által elkészített részletes anyag, amely a Digital Playgrounds: Creating Safer Online Environments for Children nevet kapta, elsősorban ezzel foglalkozik, arra alapozva, hogy az életkor szerinti elkülönítés iránt nagyon is jelentős érdeklődés mutatkozik a világhálón.

Redmond szerint még évekre lesz szükség ahhoz, hogy a megszülessenek az első életképes kezdeményezések, egyelőre még az ötletgyűjtés és népszerűsítés fázisánál tartanak. A részletes anyagot mindenesetre megküldték az Internet Safety Technical Task Force testületnek, valamint az Európai Bizottságnak, amely szintén érdeklődik az ilyen és hasonló megoldások iránt - meglátjuk, mit szólnak hozzá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gemi #9
    Én ezt egyféle módon tudnám elképzelni. Lennének biztonságos adattárak, ahol a személyi adatok csak egy része (azonosító,életkor a másikon azonosító - szemszín pl)nyilván lenne tartva. Nyilván lenne tartva,hogy milyen oldal melyik adatokhoz férhet csak hozzá. Amikor az oldalra belépsz, az a megfelelő adattártól lekérdezi,hogy elmultál x éves? Az adattár ellenőrzi,hogy van -e joga az oldalnak erre a konkrét kérésre ,majd visszaadja, hogy igen, vagy nem.Más infót nem ad.Persze neked mint felhasználó látnod kéne valahonnan, hogy az oldal ilyen és olyan adatok alapján hiteles adattárat használ ellenőrzésre.

    De szerintem minden kijátszható és nem tudom melyik a jobb,a hamis biztonságérzet, vagy tudni azt,hogy igazából egyik oldal sem elég biztonságos.
  • Sanyix #8
    ejha
  • Fbn Lx #7
    azt a ku...
    és ez mégis kinek lesz jó? azon kívül, hogy az államnak. mert a polgárok 90%-a számára ez egy elrettentő diktatúra.
    Még szerencse, hogy Magyarországon még nincs erről igazán szó.
  • kvp #6
    Nehany idezet a belinkelt oldalon talalhato whitepaper-bol:

    "A safer Internet needs to support the option of identities based directly or derivatively upon in-person proofing, thus enabling the issuance of credentials that do not depend upon the possession of a shared secret by the person whose identity or identity claim is being verified. To some extent, government activities and markets themselves are driving in-person-proofing regimes. For example, many governments are issuing (or considering issuing) e-ID cards for government functions. But, to
    be clear, in-person proofing need not be controlled by governmental or quasi-governmental organizations; banks often have relationships with their customers that start with branch visits, schools have relationships with students and may routinely take in-person attendance, and employers know their employees and often issue identity cards based upon in-person proofing.

    With that background in mind, it remains true that ensuring that people can be identified raises the most complex social, political, and economic issues, with the No. 1 issue being privacy. The concern is twofold: (1) if authenticated identity is required to engage in Internet activity, anonymity and the benefits that anonymity provides, will be reduced; and (2) authenticated identifiers may be aggregated and analyzed, thus facilitating profiling.

    Clearly, this approach will not satisfy those who see the Internet’s anonymity as the ultimate protector of privacy. This may particularly be true in those cases where anonymity promotes and protects unpopular speech. But the fact remains that if we hope to reduce crime and protect privacy, we need to give users the ability to know with whom they are dealing (if they so choose) and law enforcement the capability to find bad actors.

    Put another way, if authentication were possible, what if every social networking site, e-mail system, and Web site required authenticated identities? As we become increasingly dependent on the Internet for all our daily activities, can we maintain a globally connected, anonymous, untraceable Internet and be dependent on devices that run arbitrary code of unknown provenance? If the answer to that is “no,” then we need to create a more authenticated and audited Internet environment—one in which people have the information they need to make good trust choices."

    Ez sokminden de nem megnyugtato. Kulonosen, hogy kiemelik a "nepszerutlen velemenyt" megfogalmazo emberek elleni kormanyzati fellepes lehetosegenek megteremteset. Legalabb hivatkoztak volna a terrorizmusra...
  • Fbn Lx #5
    és ez nem sért személyiségi jogokat??
    mostanában egyre több hasonló szintű baromságot vezetnek be.
    legalább fel van tüntetve regelésnél, hogy minden amit mond a cseten, az felhasználható ellene? már lassan sz@rni sem lehet nyugodtan.
    Azért hagy kamuzzak meg hülyéskedjek már nyugodtan az interneten... amit neten leír az ember azt nem tudom, milyen jogon veszi bárki is vallomásnak.
  • Kheller #4
    ennyire buta FUD-ot rég hallottam
  • kvp #3
    Ez gyakorlatilag arrol szol, hogy mindeki a szemelyi igazolvanyaval tudna csak belepni a netre, igy az osszes oldal amit meglatogat megkapna a nevet, szuletesi idejet, szemelyiszamat es egyeb adatait. Igy barki konnyen azonosithatova valna, mivel minden altala generalt adat fel lenne cimkezve a szemelyes azonositojaval. A csak gyerekeknek szant oldalakra nem jutnanak be a felnottek (meg a szulok sem), a csak felnotteknek szant oldalakra meg nem jutnanak be a gyerekek. Tovabba minden politikai es egyebb temaju hozzaszolas mellet a szolgaltatonal ott lenne az iro neve es cime, ami nagyban megkonnyitene a terroristak elleni harcot. A microsoft xbox360 live rendszere mar ebbe az iranyba tett elso lepes, igy sokkal konyebben lehet egy kozosseget felugyelni. Pl. egy kissrac a halo nevu jatek kozben in-game chatben megemlitette hogy van valodi fegyvere is (persze nem volt), de a rendorseg kommandosai par oraval kesobb mar ott is voltak a hazaban. Ezt a megoldast hivjak online jatszoternek. Egyebkent a hasonloan szabalyozott 'jatszoterek'-rol valamiert Az elet szép cimu film jut az eszembe...

    http://en.wikipedia.org/wiki/Life_Is_Beautiful
  • Camouflage #2
    Lehet, hogy a harom sor az oka, amit nemreg nyomtam be, de kurvara nem ertem mirol vakeral a csoka.
  • BandiG #1
    Hat ennek semmi ertelme. Ennek az egesznek pont a masik iranyba kene haladnia, hogy ne fuggjunk par papirtol amit ellophatnak. (vagy targytol)