SG.hu·

Egyesült Államok: illeték a videojátékok után?

Több politikus is azt szeretné, hogy ha a jövőben valamilyen plusz adó terhelné az elektronikus készülékeket és a videojátékokat.


Jon Erpenbach
A tervek szerint az illeték az adott eszközök és programok árának egy százalékát tenné ki. Az alapötlet még tavaly év végéről Jon Erpenbachtól, a wisconsini szenátus demokrata képviselőjétől származik, aki egy törvényjavaslatban kezdeményezte az új adó bevezetését. Erpenbach a befolyó összegből a szövetségi állam büntetés-végrehajtási rendszerét korszerűsítené.

Wisconsinban minden évben kereken 30 000 fiatalkorú elkövetőt ítélnek börtönre, pedig 98 százalékuk csupán kisebb szabálysértést követett el. Mivel külön ifjúsági börtönök fenntartása vagy nevelőprogramok indítása a helyi vezetők szerint túl költséges lenne, ezért jelenleg akár a 17 éves elkövetők is a felnőttek börtönébe kerülnek, még akkor is, hogy ha nem erőszakos bűncselekményt követtek el. Erpenbach az új büntetés-végrehajtási intézmények építési és működtetési költségeit, valamint a nevelőprogramok indítását finanszírozná a videojátékokat és az elektronikus készülékeket terhelő új illetékből.

Az ötlet azonban nem aratott nagy tetszést, egyaránt ellenzik nem csak a civil szervezetek és a játékipar képviselői, hanem a politikusok is. Steve Nass, az amerikai képviselőház republikánus tagja például azt kérdezte Erpenbachtól, hogy mi közük van a videojátékoknak a fiatalkorú bűnözőkhöz? Michael Gallagher, az ESA szakmai szövetség elnöke szintén az illeték ellen foglalt állást, mert szerinte a bevezetése miatt csökkennének a wisconsini számítógép- és játékeladások. Ráadásul tavaly az Egyesült Államokban a számítógépes játékok vásárlóinak 92, és a konzolok vásárlóinak 80 százaléka 18 éves vagy annál idősebb volt. Gallagher szerint éppen emiatt nem segítene a fiatalokon az új adó.

Az ötlet egyébként nem csak ebben az államban merült fel. Jelenleg Új-Mexikóban tervezik, hogy egyszázalékos adóval sújtanák a televíziókat, a videojátékokat és a kiegészítőket. Egy 12 környezetvédelmi szervezetet tömörítő szövetség a befolyó összegből finanszírozná a "Leave No Child Inside" nevű programot, amelynek célja a túlsúlyos fiatalok mozgásra ösztönzése. "Úgy véljük, hogy a felhasználók ebből az illetékből gyakorlatilag semmit sem éreznének meg, ráadásul egyet fognak érteni vele, ha elmagyarázzuk, mire is megy a pénz" - mondta Michael Casaus, a Sierra Club ifjúságügyi megbízottja. A Sierra Club kezdeményezését már 40 amerikai szervezet támogatja, a befolyó összeg éves szinten elérheti a 4 millió dollárt. Mivel Gail Chasey helyi demokrata politikus már be is nyújtotta az illeték bevetéséről szóló törvénytervezetét, így most már az új-mexikói törvényhozáson van a sor, hogy döntsön a kérdésben.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ziby202008. 03. 25.. 12:58||#14
gaz http://href.hu/x/54ek
© RpPRO2008. 03. 24.. 23:55||#13
Na, csak halkan, mert a draga kormanyunk minden adot kivet, amit barhol kivetettek. 😊
© Gauge2008. 02. 01.. 12:39||#12
Cionizmus ellenségei: EGYESÜLJETEK!
© Komolytalan2008. 02. 01.. 09:58||#11
Pedig meg fogja hallani, de majd nem extra adó lesz, hanem bolt látogatási díj, ami persze ott fog maradni a boltosnál, hogy fejleszthesse az üzletet, meg szebb lábtörlõt rakhasson az üzlet elé, és a többi markec bla-bla.
© BobaFett2008. 02. 01.. 09:06||#10
Juj, csak ezt a hírt gyurcsány apánk nehogy meghallja, mert akkor mimeg kapunk 10%-os extraadót.
© Komolytalan2008. 01. 31.. 14:55||#9
Ja, 1984-ben nem lehet forradalmat csinálni.
© Yurij2008. 01. 31.. 13:19||#8
Tipikus cionista hozzá állása van a dolgokhoz.Ez is egy késsel keresztelkedet barom.
© Csi9aa2008. 01. 31.. 12:30||#7
Világforradalom? Perpill inkább a fasisztoid puccs(kísérlet) a divat 😊
© Komolytalan2008. 01. 31.. 12:15||#6
Ahhoz hogy a politikusok visszaadják a pénzt amit elcsesztek egy élet is kevés. Gondolj bele: itt milliárdokról van szó, amibõl max 10%-ot oszt vissza nekik a cég, aki lenyúlja a lóvét. Vagyis ha egy politikus elcsesz 20 milliárd Ft-ot, abból legfelejebb 2 milliárdot kap vissza, annyit tudsz rajta behajtani (ha még nem költötte el).
A munkatábor ötlet nem rossz, de akkor kombináljuk azzal, hogy a sorozatos szabálysértésért is járjon. Mivelhogy egyes körökben divat 10eFt alatt lopni, mert az még csak szabálysértés, ha elfogják a boxost (jaj, kimondtam) behajtani úgyse tudják rajta, és mehet újra lopni. Ilyen esetekben simán be lehetne õket vágni munkatáborokba, ahol egyátalán nem kell jól tartani, elég ha az idõ alatt nem döglik meg amíg benn kell dolgoznia. Asszem kicsit jobban átgondolnák a bûnözõk, hogy esetleg egy másik, toleránsabb országba vándoroljanak, aminek mind csak örülhetnénk (kevesebb segély, börtön fenntartás, stb).
Az meg hogy rendõrállam van, és nagyon sok a politikai koncepciós per, meg per nélküli több hónapnyi elõzetesek az egy másik kérdés. Azt is rendbe kell tenni, hogy a rendõrség és a bíróság legyen végre független a kormánytól, meg azt is, hogy a börtön nem szanatóriumként funkcionáljon.
© Ghoosty2008. 01. 31.. 10:16||#5
Az addig ok, hogy vannak ártatlanul elítélt emberek, de súlyosság szerint lehetne csoportosítani, hogy milyen munkatáborba kerülne.
Nem 2. világháborús náci haláltáborra, se szibériai munkatáborra nem gondoltam, egyszerûen csak simán dolgoztatni õket, nem egész nap semmit tenni.

Ameddig hajléktalanokank megéri télire börtönbe vonulni, addig nem jó a rendszer. Bár ha addig dolgozna az más lenne.

Kis bûntett, mondjuk szemétválogató, nagy bûntett kõbánya.