SG.hu·

Caesar IV - építsük újra Romát

Cézár. Egy név, amely összefonódott a történelemmel. Caesar, egy játék, amely összefonódott a császár és Róma fogalmával.

Mikor sok-sok évvel ezelőtt a Caesar-sorozat fejlesztői belefogtak az első rész megalkotásába, valószínűleg álmukban sem gondolták, hogy mindenidők egyik legsikeresebb építgetős játékát adják ki a kezük közül. Az első rész után futószalagon jött a második, majd a harmadik folytatás és szépen lassan, de biztosan közeledik a negyedik rész, amelybe a fejlesztők minden tudásukat, tapasztalatukat összegyűjtötték, amit a Pharaoh, illetve a Caesar III készítése közben szereztek.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A negyedik rész igazi választópontnak tekinthető a játék életében, hiszen a Caesar 4 a képek alapján messze a legszebb az eddigi próbálkozások közül. Azonban az egyelőre még kérdéses, hogy a fejlesztők meghalnak a szépségben, avagy tartalmilag is egy nagyon korrekt játékot tesznek le az asztalunkra.

A játékban egy kisváros kormányzójaként kezdünk, amelyet tehetséges és furfangos módszereinkkel a magasba kell emelnünk, hogy idővel nem más, mint az egész Római Birodalom urai lehessünk. Az út odáig iszonyatosan hosszú, rengeteg teendő vár ránk. A saját tartományunkban felelősek leszünk a város fejlesztéséért, fejlődéséért, pénzügyi helyzetéért, valamint a város védelmét is nekünk kell megszervezni, biztosítani.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

És hogy miből válogathatunk? Több mint 100 egyedi építmény, épület közül kell a számunkra legmegfelelőbbet kiválasztanunk. A gazdaság kontrollálásán áll vagy bukik minden. Összesen több mint harmincféle áruval kereskedhetünk belföldi, vagy akár külföldi piacokon is. A játékban fontos szerepet kap az idegen országokkal folytatott kereskedelem, ami azonban nem lesz mindig békés hangvételű.

A grafikáról már ejtettünk néhány szót, de nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy városunkban több mint 75, teljesen egyedileg lemodellezett karakter fogja életét élni, és ők mind-mind egymással interakcióba is lépnek majd. A fejlesztők szerint az egyjátékos mód, a küldetések száma, minősége és nehézsége több mint száz óra tiszta játékidővel kecsegtet. Nos, meglátjuk.

A játék hivatalos oldala

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© lacaaa22008. 03. 01.. 08:35||#24
Sziasztok sajna problémám van a játékkal feltelepítettem és nem indúl el azt írja ki hogy Effect compile error és valami draw movie.fx-re utal ha valaki tud segítsen elõre is köszi
© visine2007. 08. 01.. 13:22||#23
HELP!

Megvettem EREDETIBEN a magyar nyelvû C4-et! Telepítés, beállítás stb. Variáltam a graf beállításain, el kezdtem volna játszani, de kiírta, indítsam újra a játékot. Kiléptem, majd újraindítás után egy remek "Run Time Error" hibaüzivel hazavágott.<#falbav> Nem indul. Most akkor mi a helyzet? Valaki tud segíteni? köszönöm!
© Tetsuo2007. 05. 06.. 12:34||#22
Játékélménye nulla szerintem.
© Szekely Goree2006. 11. 23.. 12:37||#21
Mar latom elorre ok is elmenek a grafika fele jo jatek meg sehol.
© irkab1rka2006. 06. 18.. 22:45||#20
ugyanaz, mint a 3, csak ez mondjuk fut majd vistán is. Mostanában ez a business. Senki nem mer újal piacra jönni (talán a prey kivétel...)
© katarzis2006. 06. 18.. 15:04||#19
Szerintem sokkal hangulatosaban néz ki még mostis mint ez jol mondták az alant lévök tul steril ezenkivül nincsenek emberek az utakon igy már nem árasztja ugyanazt a hangulatot mint az elödje jajj mennyit is játszottam vele anno.Viszont ezen kivül jelenleg készül még 2 proálkozás a Glory of the Romen empire ami ebben a honapban jelenik meg és igéretesebb mint ez,meg a Civcity rome ,de azis hangulatosabban néz ki szerintem.
© Tetsuo2006. 06. 13.. 01:22||#18
A 3Dvel az a baj, h túl steril. Nem elég 200féle épüéet.
Min 2000 kéne. És az egyformákra is más-más textúra (hiszen igazi várost akarnak utánozni) Az embereket is ily részletesen kéne..
Ha ezt nem tudják 3Dben, akkor valósítsák meg izometrikusan vagy ne adjanak ki 4. részt.
© laca1032006. 06. 11.. 23:09||#17
az akkori gépeken csodaszép volt...
az akkori 15" os monitorokon ez volt a csúcs
azontúl szerintem ebbõl a játékból már nem igazán lehtne többet kihozni.

sztem túl giccses lesz legalább is ez az elsõ benyomásom a képekrõl.
© MhyCroft2006. 06. 03.. 11:52||#16
egy sirály😄
© NEOreg32006. 06. 03.. 11:50||#15
akármiylen hangulatos is volt anno én nem szeretnék ilyen grafikával játszani