Dojcsák Dániel

Megjelent a WoW - Burning Crusade

2005. február 11 és 2007. január 16. Két történelmi pillanat, legalábbis a fanatikus fantasy MMORPG rajongóknak.

Kicsit kevesebb, mint két évvel az eredeti World of Warcraft debütálása után a mai napon az addikt játékosok újra végrehajthatják a játék legelső küldetését, azaz a telepítőlemezek és a kulcs megszerzését. Idén talán kevesebb nyűggel jár majd, hiszen a Blizzard már reálisan fel tudja mérni az igényeket az alapjáték nyomán és nem szúrja ki warezoló kis országunk szemét ezer darabos kezdőkészlettel.

Ez a hét a kiegészítő megjelenésén túl egy másik jelentős mérföldkő is a WoW életében, hiszen az aktív játékosok száma elérte a 8 milliót, amiből a jenkik 2 milliót adnak, mi európaiak csupán 1,5 milliót, a kínaiak (beleértve a farmereket is) pedig épp az előző kettő összegét, azaz 3,5 milliót. Vágottszemű barátainknál viszont nemcsak előfizetésesen lehet játszani, hanem óradíjas konstrukció is létezik, ami az ő függő esetükben lehet, hogy a rosszabb megoldás. A maradék 1 millió biztosan egyéb ázsiai országokban, esetleg Ausztráliában oszlik el, nem hiszem, hogy Afrikában jelentős számú WoW-os lenne.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Bármely időszakot figyelembe véve egyszerre több százezren vannak becsatlakozva a rendszerbe, és bármely pillanatban akár tízezres tömeg is ülhet türelmetlenül a gépe előtt, hogy a túlnépesedett szerverekre bejusson csúcsidőben. Érdekes kiszámolni, hogy mennyi pénzt hajt be havonta a Blizzard a játék előfizetési díjaival: amennyiben a 13 eurós díjjal és a képzeletbeli 250 forintos euróval kalkulálunk, akkor körülbelül 26 milliárd forint a sarc minden hónapban. Ebből biztosan finanszírozni lehet a költségeket, működtetést, a további fejlesztést, a sportkocsikat és a nyaralókat Malibun.

Az egyik publikus WoW adatbázis tanusága szerint jelenleg a játékban közel 34 ezer féle tárgy, majd 270 ezer NPC (nem játékos karakter) és körülbelül 5600 küldetés található. Bár ezek a számok csalókák lehetnek az automata rendszerek által készített adatbázisokban lévő duplikációk miatt, ennek ellenére a nagyságrend félelmetes. A hazai szcéna méreteiről pontos statisztika sajnos nincs, de biztos, hogy tízezres nagyságrendű, hiszen a magyar wow-hungary.com fórumában 8700 regisztrált tag van.

Szerkesztőségünk kíváncsi volt, hogy a premier mekkora tömegeket vonz, hiszen néhány bolt ez alkalomból éjféltől nyitvatart, így a harangszó után megindulhat a Capture the WoW játék. Képeinken ezeket a csodás pillanatokat örökítettük meg, illetve egy igazi raidnek is szemtanúi lehetnek az SG.hu olvasói a beillesztett videón. A Sárkánytűz könyvesbolt eladóitól a hétfő esti láz közben megtudtuk, hogy körülbelül 8-10 ezer darab érkezett hazánkba a kiegészítőből, bár ennél jóval több játékos van itthon.

Ugyan az éjféli premiert választó boltok számolhattak a tömeggel, mégsem kellett úgy félni, mint az ElectroWorld porszívója miatt, hiszen a készletek a kitartó éjszakázók számára mindenképp elegendőek lesz. Ezen az sem változtat, hogy a CD Galaxis üzlete előtt többszáz hordás és szövetséges várakozott, a bejáratnál állók már több, mint négy órája, este nyolctól.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A sor a vége felé már majdnem kiért a Corvin áruházig, illetve a másik irányba, jó magyar szokás szerint egy alternatív sor képződött. A legjobban azok jártak, akik a legvégén beálltak középre az elsők mögé és a kapuk kinyitása után velük együtt betódultak. Kicsit hasonlított a szituáció egy AQ kapunyitásra, bár óriásszörnyek nélkül. Akik hátassal, vagyis autóval érkeztek, azok viszonylag nehezen találtak parkolóhelyet 2-3 utcányi körzetben.

Visszatérve magára a játékra, egyesek szerint a Burning Crusade nem lesz egy egetrengető durranás, hisz a játékmenet nem változik meg markánsan, bár a legtöbb játékos ezt nem is szeretné, tehát így jó. A WoW legyen egyszerű és gördülékeny, tele megújuló tartalmakkal, mondják sokan. A kiegészítő "csupán" 10 szintnyi fejlődést hoz az eddigi legmagasabbhoz képest, tehát végre újra fejlődhetnek a legmagasabb, 60. szintű karakterek is.

A legnagyobb különbség talán annyi lesz, hogy az eddigi maximum 40 fős úgynevezett raidek (csoportos küldetések) helyett 20-25-re csökken a max. limit, ami az eddig mesterségesen felfújt klánok helyett újra családias hangulatot teremthet sok helyen, hiszen egy 40 fős akcióhoz nem árt egy 100-200 fős klán (vagy minél kevesebb főből áll, annál fegyelmezettebnek és függőbbnek kell lenniük), hogy bármikor képesek legyenek nekivágni egy magas szintű instance-nak.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A meglepőbb újdonságok között szerepel még a repülő hátas, ami az eddigi tömegközlekedéshez (griff, denevér stb.) hasonlóan működik majd, annyi különbséggel, hogy szabadon irányíthatóak lesznek. A fejlesztők közlése szerint ráadásul lesznek olyan helyek az új Outland kontinensen, ahová csak repülő hátassal lehet majd feljutni. Két új faj jelenik meg a játékban, végre a hordások kapnak szép fajt, a szövetségesek pedig csúnyát, de lényegében ez nem változtat majd semmit.

Annál inkább az, hogy az egy-egy eddig csak hordás/csak szövetséges kaszt, a sámán és a paladin a továbbiakban elérhető lesz az ellentétes oldalon is. Végre vége a kölcsönös fikázásnak a privilégiumok miatt. A mesterségek száma is bővül eggyel, mégpedig az ékszerkészítést lehet elsajátítani gyűrűk, nyakláncok és ékkövek készítésére, illetve a Diabloból ismert socketes tárgyak is bekerülnek a játékba, azaz egy fegyvert stb. visszavonhatatlanul felturbózhatunk ékkövekkel, megnövelve azok erejét.

A kiegészítő megjelenése valószínűleg nem fogja újabb nagyságrendekkel megnövelni az előfizetők számát, hiszen akik korábban nem csatlakoztak, azok biztosan elcsábultak a karácsonyi akcióban, amikortól már csupán az eredeti ár feléért, 6 ezerért lehet hozzájutni a játékhoz, viszont az elképzelhető, hogy egy ideje passzív játékost visszatérít a kíváncsiság Azeroth földjére. Ezzel a gondolattal kívánok mindenkinek sikeres kalandozást, jó lootot és szerető klánt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • piccolo555 #272
    Ha valaki segítene megköszönném!
    Fel akarom rakni a BC-t, de nincs install, csak Buy World of Warcraft, ha arra kattintok, elvisz egy odlalra, ahol 404-es hibát ír.
    Azt is írja, hogy előbb installáljam a wow-ot aztán a BC-t.
    De a WoW már installálva van!
    Segítene vki mit kell tenni ebben az esetben?
    Köszönöm
  • themiddleF #271
    sziasztok!
    azt szeretném megtudni, hogy van e olyan oldal, ahol igényes, szép wowos háttereket lehet leszedni 1440*900-as képméretben!Ha valaki tud ilyet, akkor légyszi írjon!köszi
  • csincse #270
    csá!!! figyu: felraktam a bc-t és regeltem is éss amikor beakartam jelenkezni akkor kiírta h lekell tölteni 2 petchet!!leszedtem!! és utána nem enged be!-azt írja ki h : rosz a jelszó vagy a reg.név.! am amin voltam sima szeron pl: wyvern na és azt írja ki pedig már én átírtam a realmlist-et!!! most mit csináljak??? pls ! írjátok +!!!! előre is kösz!!!
  • Tsippsy2 #269
    Aki játszani akar!

    WoW ingyen 10 napig!
  • frc0032 #268
    Helló!!
    nagyonnagyon kezdő vagyok.
    szal ha bemék a szgépjáték boltba, és megveszem a játékot akkor nem úgy van hogy megcsinálom a kearaktereimet, és csak akkor veszek lekközelebb kártyát hogyha jáccaniu akarok és aztán meg megmaradnak azért a karaktereim közben???

    üdv:
    FRC#0032
  • magyarvok #267
    Hát azért az MMO nem annyira rési, hisz internet azért nincs olyan régóta elterjedve.
  • Match #266
    Írtam hogy mikor találták ki?
    De azért beszólsz...na nem baj, legyen igazad, most felnézek rád mert hűdejobb vagy. Verheted a faszod erre a hozzászólásra...

    Egyébként most vagy nagyon hirtelen írtál, vagy meggondolatlanul (majdnem ugyan az), vagy egyszerűen hülye vagy...

    Nem tudom mi volt akkor (nem előtte) amikor oviba jártam...
    Fiatal emberke vagyok, 286-oson kezdtem, és kb 9-10 éves koromba volt email címem először...tehát manapság elmaradottnak számítok.

    De lényegében igazad van...nem az volt az igazi zseni aki feltalálta, hanem az aki felfuttatta...


    Jah, és akurvaanyád... :D
  • Balumann #265
    Szerintem a legtöbben egyébként csak poénból álltak oda, azért hogy találkozzanak WoW -os társaikkal. 50%-a garantálom, hogy csak a társaság meg egyéb okok miatt álltak oda ilyen későn és csak 1-2 napra rá próbálták ki, és nem mindjárt egész héten azt tolták hazaérésüktől kezdve. (habár ilyne is biztos van sajnos). Ha így nézzük, én is szivesen odamentem volna éjjel, mégha nem is érdekel a WoW.
  • irkab1rka #264
    akii egész este sorban áll az nem megy melózni másnap. Amcsiban volt is ebből kimutatás, hogy az xbox megjelenés másnapján hányan jelentettek beteget :)
  • irkab1rka #263
    Az MMO olyan régi, hgoy te még akkor nem jártál oviba sem. MUD-nak hívták, azóta csak a grafika fejlődött, meg a marketing .)