Gyurkity Péter

Mégsem jelenik meg a mobilos WoW

A partnerek nem tudtak megegyezni a részletekben, így törölték a projektet.

Nem is olyan rég írtunk arról, hogy mobilra jön a World of Warcraft franchise, amely a Blizzard, valamint egy külsős fejlesztő együttműködése révén valósult volna meg. A jelek szerint ebből nem lesz semmi, ugyanis a két fél nem tudott megállapodni az anyagiakat illetően.

A Bloomberg hírügynökség jelezte a napokban, hogy a friss értesülések szerint a kifejezetten hordozható készülékekre szánt játék mégsem jelenik meg, a fent említett nézeteltérés miatt. Nagyon úgy tűnik, hogy a Blizzard, valamint a tulajdonképpeni fejlesztést végző NetEase igencsak eltérő véleményen volt az anyagiakat illetően, emiatt utóbbi cég törölte a projektet és már fel is oszlatta a kereken százfős fejlesztői csapatot. A lépés némileg meglepő, mert a külsős szivárogtatók szerint a Neptune kódnévre hallgató játék igencsak jól mutatott, a három éven át tartó fejlesztés után viszont most mégsem születik meg a végeredmény.


A Blizzard a maga részéről nemrég egy másik hasonló projektet kukázott, az Orbis kódnéven emlegetett fejlesztésen pedig még ennél is hosszabb ideig, 4 éven keresztül dolgoztak. A partnerek útjai ezzel szétváltak, a kiadó tehát az eredeti alkotás soron következő kiegészítőjére koncentrálhat, de ugyanígy komoly erőforrásokat fordítanak a Diablo IV fejlesztésére is, amely a tervek szerint a következő évben jelenne meg a piacon. A mostani lépések után a Warcraft Arclight Rumble maradt az egyetlen mobilos projekt, amely a fenti univerzumhoz köthető, ezt még májusban jelentették be, viszont egyelőre nem tudni, hogy mikor bukkanna fel az online boltok kínálatában.

A kínai NetEase amúgy az ország második legnagyobb játékóriása, ők felelősek több Blizzard-franchise ottani terjesztéséért, vagyis teljes szétválásról nem beszélhetünk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #2
    "Activision Blizzard Inc. and NetEase Inc. have torpedoed a World of Warcraft smartphone game that had been in development for three years, raising questions about one of the industry’s most lucrative business relationships."
    hát itt a WoW-ot említik és nem a Warcarft-ot...

  • Gabbbbbbbbbbbb #1
    Nem WoW, hanem Warcraft.