Ötvös Tibor

Bemutatkozott a World of WarCraft: Legion


A Blizzard a Gamescomon hivatalosan is bemutatta a Legion címet kapott World of WarCraft kiegészítőt.

Messze már az az idő, mikor a World of WarCraft rendszeresen 10 millió feletti rajongótáborral bírt. Mostanra ez a szám elérte a mélypontot, 5.6 millió előfizető maradt ám ez láthatóan nem zavarja a csapatot (tegyük hozzá, hogy ez még mindig kiemelkedően magas). Ez mondjuk érthető, hiszen eddig minden kiegészítővel jelentős növekedést tudtak elérni a táborban és ez feltehetően a Legion esetében is így lesz.

A kiegészítő már "egy ideje" készül és a Warlords of Draenor történetét folytatja. Gul'dan visszatért és minden eddiginél gonoszabb. A történet helyszíne a WarCraft 3-ban megemlített The Broken Isles területe, ahol korábban az Éjszakai Tündék éltek. Mára a terület azonban egy kihalt temetővé vált és a játékos átélheti a WoW-történelem legnagyobb démoninvázióját a visszatérő The Burning Legion miatt.



Egy teljesen új tünde-fajt fedezhetünk majd fel, akik 10 ezer éve élnek ezen a területen. Mivel náluk van az egyik olyan műalkotás, amire szükség lesz a sztoriban így az összecsapás velük elkerülhetetlen. Ráadásul a Légió-szolgálói, így ki kell irtani őket szinte teljesen. A játékos a 110-es szintig fejlesztheti karakterét és kimondottan fontos szerepet kapnak a Legendás Eszközök.

Ezek a misztikus fegyverek együtt fejlődnek a viselőjével és ezek nélkül esélyünk sincs a Légió ellen. A Paladinok például egy két-kezes kardot, az Ashbringer-t szerezhetik meg, melyet Magni Bronzebeard készített és egyetlen csapásával hamuvá válik ellenfelünk.

A Legion legnagyobb újdonsága azonban az új karakterosztály, a Demon Hunter megjelenése. A vadászok a Légió erejét használják, ami korábban tiltott volt, így kitaszították őket, ám a mostani időkben minden segítségre szüksége van a világnak. A Démon Vadász több irányba is fejlődhet. Aki a Bosszú vonalára fekteti a hangsúlyt, komoly dolgokat kaphat az elhullott ellenfelektől. A Pusztításra összpontosító karakter démoni csapásokat tud kifejleszteni. Említésre érdemes még a Spectral Sight, mellyel még az elbújt ellenfeleket is láthatjuk.


A Metamorfózissal különböző lényekké alakulhatunk át és ezzel meg is növeljük erőnket. Emellett a karakter képes a kettős ugrásra és szárnyai segítségével bármely csatából ki tud repülni, majd azonnal visszarepülhet és lecsaphat a magasból. A Legion természetesen nem kapott még megjelenési dátumot, de ezt nem is vártuk a Blizzardtól. Az lett volna a meglepő, ha elárultak volna egy időpontot. Szóval a megjelenésre feltehetően még várni kell... talán pár évet is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!