Gyurkity Péter

Játékokkal oktat a NASA

Az ügynökség kínálatában számos alkotás megtalálható, ezek az oktatásban is felhasználhatók.

A NASA erőfeszítései kapcsán az utóbbi hetekben leginkább a Hold megkerülése volt kiemelt téma, hiszen a hosszas késlekedés után végre fellőtték a Hold-rakétát, most pedig a kapszula további tesztjeire és annak visszatérésére készülnek. Eközben azonban a játékokra is komoly hangsúlyt helyeznek, ami a következő generáció felkészítésére is szolgál.

Az amerikai illetékesek a tulajdonképpeni kutatások és a különböző projektek mellett a videójátékok területén is hosszabb ideje igyekeznek maradandót alkotni, erre jó példa a 2010-ben elkészült Moonbase Alpha, amelyben a játékosok egymással együttműködve tudnak különböző feladatokat végrehajtani, a névnek megfelelően állandó kísérőnk felszínén. Az alkotásról eddig több mint 12 ezer pozitív vélemény gyűlt össze a Steam oldalán, ezt pedig az Exoplanet Excursions bemutatása követte a sorban, amely a másik kiemelt játékként szerepel a kínálatban, annak 2018-as felbukkanása óta. Mindkettő esetében fontos szempont az ingyenes és szabad hozzáférés, és bár ez utóbbi kevésbé kiterjedt, a VR-elemek megjelenésével mégis újszerű élményt kínál.


A hivatalos oldalon a fenti két cím mellett számos további alkotást is megtalálunk, bár ezek nagy része már jóval egyszerűbb, többnyire gyerekeknek, illetve pedagógusoknak szánt fejlesztés, amely közvetlenül a böngészőben futtatható. Ennek ellenére a felnőttek jó része is kellemes órákat tölthet el velük, egyebek mellett a Mars felszínén közlekedve, az ottani marsjárót megfelelő módon beprogramozva. Legalább ilyen érdekes, hogy egy idén elindult projekt révén a Marsra való utazást is szeretnék jobban előkészíteni, mégpedig az Unreal Engine 5 és az annak felhasználásával összeállítandó szimuláció bevetésével. A NASA MarsXR Challenge egyes beadványairól már rövidebb videókat is szemügyre vehettünk (lásd a fent beágyazott példányt), a díjakat pedig azóta ki is osztották.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az ügynökség a Mars kapcsán is piacra dobna egy részletesebb, hosszabb játékot, tekintettel azonban arra, hogy a Hold után már az ezekben a hetekben az égbolton amúgy jól szemügyre vehető vörös bolygó következne a sorban, ez nem lenne túl meglepő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!