Berta Sándor

Európai szinten szabályoznák a játék­platformokat

A kezdeményezés a német igazságügyi minisztériumtól származik.

A Handelsblatt értesülései alapján a szaktárca azzal az elképzeléssel állt elő, hogy európai szinten és átfogó módon szabályozni kellene az egyre népszerűbb játékplatformokat. Christian Kastrop, a német igazságügyi és fogyasztóvédelmi minisztérium államtitkára hangsúlyozta, hogy azokon a helyeken, ahol naponta fiatalok milliói vannak jelen és egymással kommunikálnak, nem lehetnek "vakfoltok" a bűncselekmények elleni védekezésben.

A szaktárca ezért akar a Digital Services Act (DSA) nevű európai uniós törvénytervezettel kapcsolatos egyeztetések során kitérni az online játékplatformok jelenleginél szigorúbb szabályozásának kérdésére is. Kastrop úgy vélte, hogy a DSA-nak szabályoznia kell a területet azért, hogy a büntetendő és az ifjúságot veszélyeztető tartalmakat a jövőben nagyon gyorsan lehessen törölni. A politikus szerint azért kell cselekedni, mert a koronavírus-járvány miatt sokkal többen vannak jelen az internetes játékvilágokban és az érintettek komolyabb veszélyeknek (kiberzaklatás, molesztálások stb.) vannak kitéve. Ezek a rendszerek nem lehetnek "jogmentes területek" és a bűncselekményeket az államnak a játékoldalakon is következetesen üldöznie kell.

A minisztérium megbízásából elkészített tanulmány rámutatott, hogy már nincsenek klasszikus játékosok. A felhasználók többsége az okostelefonján, a laptopján vagy a táblagépén játszik és egyre több időt tölt így. A gyermekek elleni bűncselekmények esetében a kontaktkutatás különösen az online játékplatformokon és az azokhoz kapcsolódó chatekben egyre nehezebb. Kastrop a DSA módosítása mellett fontosnak tartotta a német távközlési törvény megváltoztatását is azért, hogy a gyerekeket és a fiatalokat a lehető legjobban lehessen megvédeni az online veszélyektől. Az államtitkár leszögezte, hogy mindenkinek biztosítani kell azt a jogot és lehetőséget, hogy megvédhesse magát az ellene irányuló fenyegetésekkel és bűncselekményekkel szemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #5
    "egy 13 éves kislányra nyáladzanak a nyakszakállas harmincasok"

    Szaud Arábiában és nagyon sok középkori szinten lévő pl afrikai országban még mindig olyan korban kerülnek eladósorba a lányok mint Magyarországon is kb 100 évvel ezelőttig, aztán jött a modern kor.
  • Gabbbbbbbbbbbb #4
    Ez uniós szabályozással sem fog megváltozni, ha terroristák beszélgetni akarnak egymással, akkor azt úgyis megoldják.
    ------------------
    Egyébként nem nagyon értem a cikket, most egy játékplatformról akarnak ifjúságot veszélyeztető tartalmat törölni? Milyen tartalmat, milyen platformról, mit nevezünk platformnak? Ha a Steam és Epic a platform, akkor erre semmi szükség sincs, mivel ők ezt elintézik azzal, hogy megkérdezik tőled mikor születtél és amennyiben őszinte vagy és csak 17 éves, akkor nem engednek majd sok mindennel játszani, de én olyan 17 évessel még nem találkoztam, amelyik ezt nem játszotta volna ki. EU-s szabályozásnak sincs esélye ezzel szemben, vagy itt is kínai mintára személyi igazolvánnyal kell majd regisztrálni egy játékplatformon???

    Hogyha WoW-ot, vagy FFXIV-et játékplatformnak tekintjük és itt szeretnének valamit alkotni a toxikus viselkedés, lelki sérülések, zaklatás ellen, akkor sem igazán értem, hogy mégis mit szeretnének elérni és hogyan.
    Én úgy tapasztaltam, hogy a britek magasan a legrosszabbak online zaklatás és toxikus viselkedés szempontjából is ("spastic retarded paki, you"), ellenük az EU már úgysem tud hatékonyan fellépni és értelme sincs sok, ha nem épp egy 13 éves kislányra nyáladzanak a nyakszakállas harmincasok, de ezt a világ egyik részén sem nézik jó szemmel, ha kiderül az ilyen gyorsan Ban a vége, így nem igazán világos mi értelme lenne az extra szabályozásnak. Itt is a teljes chat forgalmat szeretnék algoritmusokkal elemezgetni?


    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2021.09.01. 10:24:47
  • zola2000 #3
    Emlékszem valamelyik terrorszervezet a counter strike chatjében beszélte meg az akciót, mert ott nem gyanús ha bombákról beszélnek.
  • sad1976 #2
    az ifjúságot veszélyeztető tartalmakat a jövőben nagyon gyorsan lehessen törölni" óvodai ,iskolai érzékenyítő programokra nem vonatkozik ? Az nem veszélyes ? Simán kimeríti a gyermekek elleni bűncselekményt
  • Kissssss0 #1
    anyátokat azt tiltsátok.