Több exkluzív játék jön a PS5-re

Leginkább felvásárlásokkal érnék ezt el, követve a Microsoft lépéseit.

A következő generációs konzolok versenye már javában zajlik, és bár a készlethiány alaposan visszafogja az eladási számokat, a két nagy rivális már igyekszik megteremteni a további terjeszkedés alapjait. Ezen alapok között szerepel az exkluzív játékok csoportja, amelyet mindkét szereplő szeretne kibővíteni.

A Microsoft nemrég kapta meg a szabályozói engedélyt a Bethesdát birtokló ZeniMax felvásárlására, ennek révén egy 7,5 milliárd dolláros üzletet zárhatnak hamarosan le, ami egyben az Xbox Game Pass névre keresztelt szolgáltatás alapos kiterjesztését is eredményezi, tekintettel a meglévő és a készülőben lévő alkotásokra, azok nagy számára. A redmondi cég részéről a múlt hónapban elhangzott, hogy kifejezetten az exkluzív, vagyis kizárólag az Xbox-konzolokon, pontosabban a Game Pass-t támogató platformokon megjelenő játékokra helyezik majd a hangsúlyt, emiatt volt szükség a fontos lépésre, a példát pedig a Sony is követi, hiszen a napokban Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment első embere is hasonló nyilatkozatot adott. Ebből kiderül, hogy az amerikai Insomniac Games után további szereplők jöhetnek a sorban, akiket szintén megpróbálnak majd megszerezni.

A részleg vezetője azt is elárulta, hogy az elmúlt hónapokban szép csendben haladtak előre a korábban meghatározott menetrenden, annak pontjait valósítva meg, a Sony pedig nem zárkózik el a további felvásárlásoktól. Egyértelműen a prémium játékok számának növelését tűzték ki célul, ezzel kapcsolatban megjegyezték, hogy a korábbi generációhoz képest jóval több exkluzív tartalmat kapnak majd a felhasználók, vagyis a PS5 ezen a téren is megelőzi majd közvetlen elődjét. Az Insomniac birtoklása már ezen stratégia részét képezi, hiszen ők olyan címeket dobtak piacra, mint a Spyro, a Ratchet & Clank, a Resistance, illetve a Spider-Man, viszont a japán óriás részéről további lépésekre van szükség ahhoz, hogy a jövőben is versenyben maradjanak.

A konzol értékesítésének felfuttatását még mindig az említett hiány hátráltatja, ez akár 2023-ig is velünk maradhat, sok múlik majd azon, hogy a félvezetőgyártók mennyiben tudják kielégíteni az igényeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)