Gyurkity Péter

Hibás a PS5-vezérlők egy része

A Sony Linux-kompatibilitással egészítette ki a kontrollereket.

Az új PlayStation- és Xbox-konzolok kapcsán leginkább a készlethiányról olvashattunk, viszont a szerencsés tulajdonosok a pozitív tapasztalatok mellett a negatívumokat is megemlítik első visszajelzéseikben. A jelek szerint a DualSense-kontrollerek egy része hibás, vagy legalábbis gyorsan meghibásodik, míg mások nem tapasztaltak semmilyen problémát.

Az interneten az ünnepeket megelőző napokban számos eltérő beszámoló jelent meg, ezek egyikében arról olvashatunk, hogy az úgynevezett Adaptive Triggers funkció szállt el, legalábbis az egyik gombnál, a felhasználó ugyanis a Spider Man: Miles Morales játék közben volt kénytelen regisztrálni, hogy a gomb adaptív jellege megszűnt, mintha az ezt biztosító rugó eltört, vagy elmozdult volna. Egyéb jelentések szerint valóban erről van szó, nagyon úgy tűnik, hogy a vezérlők egy részénél ez a komponens mozdul vagy törik el, az alábbi videóban már az ideiglenesnek szánt javítást is megtekinthetjük, viszont a Sony egyelőre nem kommentálta a helyzetet, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy a hiba nem mindenhol, nem mindig jelentkezik.


Az adaptív gombok funkciója az új DualSense egyik fontos jellemzőjeként bukkant fel, a haptikus visszajelzés mellett ugyanis ezzel igyekeztek emelni a felhasználói élményt. Előbbi révén több érdekes megoldást biztosítanak, a sportjátékok esetében például a fáradást imitálják azzal, hogy nehezebbé teszik a gombok használatát, ezzel pedig kezünk (ujjaink) gyorsasága és pontossága is módosulhat. Amennyiben valóban széleskörű, elterjedt problémáról van szó, számíthatunk a további panaszokra, valamint a hivatalos reakcióra, addig is marad a házi barkácsolás, illetve az azt illusztráló videók.

A gyártó eközben a Linux-kompatibilitást is elérhetővé tette, a hivatalos meghajtó közzétételével azonban még nem teljes körű a támogatás, hiszen éppen az Adaptive Triggers és a VCM-alapú haptikus visszajelzés nem elérhető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #3
    Litium aksis a kezivezerlo, tehat 3 eves aksi elettartalmot illene kibirnia. Egyszeruen alulmereteztek a rugot.
  • Zozo76 #2
    Szerintem idovel igyis-ugyis elfaradna az egesz koceraj... Mar bemutatasnal is latszott hogy nem lesz hosszu eletu.
  • kvp #1
    Megneztem mi van, gyakorlatilag egy szervo allitja egy csigakereken at a gombok rugojainak erosseget, osszenyomva a rugot, hogy nagyobb ellenallast fejtsen ki. Na most ha valaki eleg (tul) eros, akkor el tudja torni a rugot. A karabbi valtozatban csak siman megnyomta a rugot es a vegallasban nem a rugon, hanem a kontroller muanyag hazan volt a terheles, tehat fizikailag nem lehetett a torespontig nyomni a rugot. Itt viszont a rugonak kellene a teljes blokkolasnal is (pl. weapon jam eseten) megtartania a jatekos erejet es eredetileg nem erre terveztek, hanem csak arra, hogy a gomb elengedesekor magatol visszaterjen a gomb az alapallapotba es razasra ne nyomodjon le. Tehat nem a jatekosnak kellett ellenallnia, azaz csak nagyon kismertekben es csak az utkozo elereseig, kisebb osszenyomottsagi szinten. A tervezok kozzul senki nem gondolta, hogy a nyugati emberek ekkora erot is kepesek kifejteni az ujjukkal.