Gyurkity Péter

Javult a PS5 kompatibilitása

A módosított eljárással könnyebb lesz kiválasztani a játékok új verzióját.

A friss konzolgeneráció elrajtolásával nemcsak az elérhetőség, hanem a visszafelé való kompatibilitás is kiemelt témának számított, bár ez utóbbi funkciót a két rivális gyártó igencsak eltérő módon közelítette meg. A Microsoft a felhasználók szempontjából kényelmes megoldást biztosított, a Sony esetében ez viszont elmaradt – ezen javítottak a napokban.

A külsős bejegyzések alapján a PlayStation 5 konzolok tulajdonosai meglehetősen körülményes módon választhatták csak a meglévő játékok új, PS5-ös változatát, ami kényelmetlen (és nyilván népszerűtlen) megoldásnak bizonyult. Ez persze a vadonatúj alkotásoknál nem jelenik meg, viszont amennyiben olyan játékokkal is rendelkezünk, amelyek eredetileg még a PS4-re készültek, időközben pedig megjelent az új, PS5-öt is kihasználó verzió, ez utóbbi kijelölése néhány trükköt igényelt részünkről. A friss bejegyzésekből kiderül, hogy ezen változtatott most a Sony, némileg megkönnyítve dolgunkat.

A módosítás révén amennyiben az új konzolon az adott játék PS4-verzióját futtatjuk, a szükséges frissítés elérhetősége esetén egy figyelmeztetést kapunk erről, vagyis gyorsan és kényelmesen jelezhetjük igényünket az új verzió letöltésére és annak futtatására. Ezzel nyilván a felhasználók helyzetén szeretnének javítani, és bár az Xbox esetében látott Smart Delivery funkció még mindig nem jelenik meg, legalább nem nekünk kell vadászni az új verziók után, ezekről egy felugró ablakban kapunk értesítést. Tekintettel arra, hogy az elkövetkező hónapokban számos további játék kapja majd meg friss, PS5-ös verzióját, ennek jelentősége egyre növekedni fog.

Az elérhetőség és a beszerzés terén sajnos továbbra sincs nagy áttörés, bár kisebb szállítmányok révén sikerült valamelyest enyhíteni a globálisnak mondható hiányt. Továbbra sem normalizálódott azonban a helyzet, így az egyes forgalmazok saját bejegyzésekben jelzik a vásárlóknak az újabb darabok beérkezését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!