Ötvös Tibor

Hitman előzetes

A jelek szerint a 47-es ügynök a mozikban képtelen normálisan szerepelni, ám a játékvilágban ismét pazar kalandot kínál majd az IO Interactive.

Az IO Interactive rendszeresen visszatér a Hitman világába és ezt nagyon jól teszi hiszen a 47-es ügynöknek milliós rajongótábora van. A kalandok között el szokott telni jó pár év ám ezt a játékosok szívesen kivárják, hiszen eddig még a legrosszabb esetben is "pusztán" egy jó alkotást kaptak. Ráadásul a Square Enix már bizonyította, hogy jól felügyeli a különböző rebootokat (lásd Tomb Raider), így a Hitman újrakezdést/újraértelmezést is várjuk.

Főleg. hogy a próbakörünk a játékkal nagyon kellemesre sikeredett. Aki attól fél, hogy a már ismert pályákon kell kalandoznia a bérgyilkossal az megnyugodhat, hiszen erről szó sincs. Az IO Interactive inkább újraértelmezi a címet, de szerencsére a megszokott szabadság csak még nagyobb teret kapott. A küldetések elején ismét megkapjuk a célpontot vagy célpontokat és utána már csak rajtunk múlik, hogy milyen úton-módon oldjuk ezt meg.



A bemutatott pályán két célpont likvidálása volt a feladat és a küldetést egy igen látogatott helyszínen kellett megoldani. Ahhoz természetesen, hogy vérbeli profiként oldjuk meg a dolgot meg kell ismerni a helyet, az esetleges őrök vagy személyzet mozgását és ki kell alakítani a stratégiánkat. Ez azonban minden eddiginél nehezebb lesz, hiszen az már az első pár perc után feltűnt, hogy a Mesterséges Intelligencia nagy fejlődésen ment át. A civilek teszik a mindennapi dolgaikat, de persze azonnal jelzik, ha valami szokatlan és furcsa történik.

Szintén jóval okosabbak az ellenfeleink is, de persze ki lehet játszani az éberségüket. Ha valaki vérbeli Hitman-fan akkor természetesen a tökéletes gyilkosság kivitelezésére törekszik és ez annyit jelent, hogy lehetőleg feltűnés nélkül, egyetlen felesleges gyilkosság nélkül csak a célpontokat kiiktatva tudjuk le a küldetést. Persze a Rambo-filmeken nevelkedett játékosok is megtalálhatják a számításukat, de egy több száz fővel zsúfolt teremben azért feltehetően akad pár lőfegyver és akkor bizony nem nagyon lesz esélyünk.



Érdemes kitérni a megjelenés változására is, hiszen a Hitman decemberben csak részben lesz elérhető. A kiadó és a fejlesztő amolyan epizodikus kalandot kínál majd, így rendszeresen érkeznek majd az új küldetések, de elsőre csak a történet elejét ismerhetjük meg. Ahhoz, hogy a teljes kép összeálljon folyamatosan nyomon kell követni az újabb és újabb részeket és valóban figyelni kell, hiszen lesznek olyan, elég fontos küldetések, melyek korlátozott ideig vagy csak adott időszakban, egyetlen alkalommal lesznek elérhetők.

A Hitman csodásan fest, a játékélmény továbbra is pazar és őszintén megmondva ez az epizodikus megoldás sem olyan zavaró (bár csak lehet, hogy kezdünk hozzászokni ehhez). Így várjuk nagyon a végleges változat megjelenését és azt, hogy elkezdhessük a feltehetően hosszúra nyúló és tartalmas kalandot kedvenc kopasz bérgyilkosunkkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!