SG.hu

Számítástechnika memória alapon

A valós idejű adatelemzés forradalmasítja a döntéshozatalt. A vezetők azonnal átláthatják a helyzetet és olyan üzleti alkalmazásokat lehet létrehozni, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak.

A leginkább csak nagyvállalatokat érintő Big Data trend mellett napjainkban a memória alapú számítástechnika a legfontosabb stratégiai technológia. Ez a céges adatbázisokból előállított jelentéseket az eddigi akár több órás várakozás helyett képes valós időbe hozni, azaz a döntéshozók nem elavult jelentéseket látnak társaságuk helyzetéről. Az IDC nagyvállalati informatikusok körében végzett kutatása szerint leginkább a pénzügyi lekérdezéseket gyorsítja meg, de a kutatás-fejlesztés és a Magyarországon igen fontos ügyfélszolgálati részleg is sok előnyt lát belőle. Ezek a folyamatok tipikusan 5-10 óra alatt futnak le, harmaduk pedig akár egy napnál tovább is tart, hibás helyzetértékelés alapján pedig ritkán születik jó döntés. Ez az a ritka területe a számítástechnikának, ahol nem a költségcsökkentés áll mindenek felett, ennél sokkal fontosabb az adatok üzleti folyamatokba bekapcsolása és az IT-rendszerek egyszerűsítése.


De miről is van szó? Az SAP Hungary sajtótájékoztatóján Ablonczy Balázs, a cég ügyvezető igazgatója mutatta be a technológia hátterét. "A kezdetekben, évtizedekkel ezelőtt mindenki arra fókuszált, hogy eltároljuk az adatokat, ne egy kockás papírra kerüljenek, és azok valamilyen formában visszakereshetők legyenek. Ennek a következő lépcsőfoka az volt, hogy valamilyen formában használjuk, elemezzük ezeket; megjelentek az operatív adattárolók, amelyekből valamilyen formában, a nagy adathalmaz egy részét átmásolva lehetett információkat kapni. Ez elég komoly infrastruktúrát igényelt. Utána kb. 10 évvel ezelőtt jött az adattárházak építésének trendje. Mindenki elkezdett ezzel foglalkozni, sok cég jó üzletet csinált belőle, sok vállalat pedig tényleg jó adattárházat épített, amikbe átkerültek a legsűrűbben használt adatok."


"Idővel az adatmennyiség folyamatosan nőtt, átkerültek a historikus adatok, stb., ezért elkezdték ezeket indexelni. Ez megint egy külön folyamat volt, hogy az adatok gyorsabban, hamarabb visszakereshetők legyenek. Ugyanez a gyorsítás, bizonyos adathalmazok gyorsabb elérése volt a célja az aggregátumok készítésének, mely már 3-4 évvel ezelőtti történet. A jelen trend pedig hogy ezek köré tegyünk olyan kalkulációs motorokat, amelyek valamilyen fajta adatokat gyorsan feldolgoznak, valósidejűvé tudják tenni azokat. Ez az amit a Hanával meg lehet tenni, ami gyakorlatilag egy olyan alkalmazás, amihez külön hardverinfrastruktúrát tervezett az SAP, és a vele együttműködő HP, IBM, Cisco, Dell, Fujitsu és egyéb gyártók. Mindegyiküktől lehet a Hanára optimalizált hardvert vásárolni, operációs rendszer tekintetében pedig a Suse az általunk leginkább ajánlott szoftver."

Ablonczy Balázs szemléltetésre a tokiói taxik példáját hozta fel, ahol az állandóan nagy közlekedési dugók miatt a városvezetés a legnagyobb taxitársaságokkal közösen tízezernél több szenzort helyezett el az utakon. Az ezekből folyamatos, pár másodperces frissítésekkel befutó három terabyte adatot valós időben elemzik, figyelik a forgalmat. Minden adat bekerül egy memória alapú adatbázisba és egy megjelenítő megoldással kikerül az ebből készített elemzés a taxisok céleszközeire, ahonnan a sofőrök egyből le tudják olvasni hol van most dugó. Ez a megoldás a valósidejűség nélkül teljesen értéktelen lenne, hiszen ha akár csak 10-15 perccel később jut el hozzájuk az információ már nem tudják azt elkerülni, és csak annyit érnek vele, hogy tudják hogy dugóban állnak. Ehelyett a mobil alkalmazás rögtön útvonalat tervez és meg is mondja hogy merre ajánlatos haladni.


Ablonczy szerint a folyamatok ilyetén való átalakítása azért jelentős, mert teljesen új üzleti modellt hoz be, mely más technológiákkal megvalósíthatatlan. Az SAP szerint ezek a változások más iparágakat is érinteni fognak, és a valósidejű elemzés a mobilitással párosulva olyan lehetőségekhez vezet, amiknek csak a fantázia tud határt szabni. Ezek nem csak a nagyvállalatok számára adottak, hanem a Suse révén a kisebb cégek is előnyét láthatják. Szittya Tamás, a Suse magyarországi képviseletének vezetője ehhez kapcsolódva megjegyezte, hogy forgalmi adataik alapján a Linux erősen terjed itthon, főleg olyan helyeken ahol semmi más nem számít, csak a teljesítmény és az ár.


Kiemelte, hogy aki Hanát vásárol azok többsége megveszi operációs rendszerüket is, mivel az SAP erre optimalizálja termékét, és így széleskörű vállalati támogatáshoz jut. "A UNIX rendszerekről migráló ügyfelek a legtöbb esetben a Linuxot választják, többségük HP-UX-ről és Solarisról vált. Ennek oka szerintünk a technológiai fejlődés, a Linux elért egy olyan szintre, hogy valós alternatívát tud nyújtani a Unix-szal szemben." - mondta Szittya Tamás. Persze ezért meg is dolgoznak, célzottan az SAP futtatására szánt verziót készítettek, aminél olyan finomságok segítik a futtatást, minthogy ha elfogy a memória, és az operációs rendszer elkezd kiswappolni a merevlemezre, először az operációs rendszer kevésbé lényeges részeit rakja a lassú tárhelyre és csak utoljára nyúl az SAP komponensekhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pasi29uk #10
    Ismerős a szitu :/ Mi sütiket gyártunk az öt legnagyobb multinak... olyan jó érzés amikor egy 15.000 darabos gyártás közben beszólnak, hogy légyszíves 120 db más fajtát is.
    Kb fél perc alatt meg tudom mondani, hogy van e elég alapanyag és fog menni vagy sem. Egyébként lejárnám a lábam mire összeszedném az infót. Aztán mire minden meglenne kezdhetném előről mert addigra megváltoztak a készletek szintjei...
  • Cefet #9
    Tudom miről beszélsz, technikus vagyok egy multinál (3000+ alkalmazott), ahol az SAP-t használjuk már 14. éve. Nagyon összetett rendszer, én csak egy apró szeletét ismerem, használom. Nincs vele baj, jól működik. Alapanyag rendelés, félkész és késztermék visszajelentés, karbantartás rendelés, javítás visszajelentés, készletáttekintés, stb., minden oké.
    Ha megvannak a vevői lehívások, akkor a gyártástervezés megmondja, hogy miből, mikor, mennyit kell gyártani. Ebből kiderül, hogy mikor, mennyi alkatrészt kell a raktárból felhozni. A késztermékek darabszámát visszajelentik. Minden szép és jó lenne, működne a jelenlegi rendszer is, ha nem lenne az emberi tényező. Kitalálták ugyanis a simított gyártást, ami azt jelenti, minden termékből NAPI! lebontásban csak annyit lehet gyártani, amennyire a vevőnek szüksége van. Képzeld el, hogy egy termékből le kell gyártani 100000db-ot, de nem ám egyszerre, hanem mondjuk 10-szerre. Közben gyártunk még ezt-azt... Ez rengeteg átállást jelent, amit nem szeret sem gép, sem ember. Ehhez hozzájön még az az őrület (régen nem így volt!!!), hogy a gyártósor fel van tördelve! A gyártás egyik része az egyik csarnokban van, a másik része a másik csarnokban. Hegyekben áll a félkész termék (régen csak 1 magazinnal, kb. 25-30 db lehetett a soron, ha volt valami elültetés gyorsan kiderült, kicsi volt a selejt költség). Szerinted van ember, vagy gép, aki ezt át tudja látni??? A nagygóré még azt mondja, hogy bonyolultak ugyan a folyamatok de még kézben tartjuk őket..., meg azt, hogy Ők azért dolgoznak, hogy nekünk jobb legyen... Aha, szerinte... És senki nem szól neki, sem a többieknek...
    Tuti megveszik az SAP új rendszerét, de a problémákon az nem fog segíteni. Sajnos.
  • pasi29uk #8
    Illik rád a nick neved.
  • Komolytalan #7
    Egyébként ha értenél hozzá, akkor tudnád, hogy az ilyen "keretrendszerek" sokszoros sebességbeli deficitért adják azt, hogy általánosak. Na most egy ilyen rendszerből egy cégnek kell mondjuk 1, viszont k.rvára nem mind1 nekik, hogy x, vagy 10x teljesítményt kell alá tenni, és ugye itt nem is 10x a költség, mert a sebesség nem nő lineárisan a befektetett pénzzel. Szóval ez pont az a terület - a BIG DATA mennyiség miatt - ahol általános megoldásoknak k.rvára nincs keresnivalója.
  • Komolytalan #6
    Már megint hülyeségeket beszélsz. Ha mondjuk egy Sony vagy egy Suzuki gyártása tök jól elvolt 15 évig enélkül a híg fos nélkül, akkor ki is itt a pistike? Aki el akarja adni az új, semmire se jó portékáját, súlyos aranyrögökért, vagyis az SAP? Amiről ráadásul azt se tudja, hogy mire jó, mert csak felvásárolta? Vagy azok a vén iszapszemű ráják, akik ezt már évtizedek óta jól csinálják? Na ugye.
  • pasi29uk #5
    Ez nagyon egyszerű.
    Kell ez a rendszer? Igen/Nem
    És ha kell akkor tudod mennyibe kerül a járulékos költségekkel együtt ;)
    Az meg, hogy minden egyedi problémára jön pistike vagy zsoltika és tákol valami programot az nem megoldás. Nagyvállalatokról beszélünk nem a 3 fős kert karbantartókról ;)
  • Komolytalan #4
    És akkor honnan tudta, amikor még nem volt "BIG-DATA", meg az SAP nem vette meg a HANA-t? Tán akkor is éltek programozók, akik ha kaptak 1 feladatot, meg tudták oldani? Az SAP most egy keretrendszert akar ráerőltetni olyan mennyiségű adatok feldolgozására, amelyek pont akkorák, amiket már speciális módon, "ésszel", nem pedig az SAP által reklámozott módon, "izomból" kellene kezelni. Arról sehol se írnak, hogy a rendszerük kib.szott pénzekbe kerül, és kb más előnye nincs a jelenlegi megoldásokhoz képest mint hogy óránként 160ezerért javítanak benne hibát (igen, a saját hibáikat is ennyiért javítják).
  • pasi29uk #3
    Gyakorlatban használtál már ilyen rendszert?
    Képzelj el egy olyan céget aminek több gyáregysége 24 órás munkarendben dolgozik.
    A vezető vagy akár a gyártás folyamatában valahol egy kis futószalag mellett álló pali vagy bárki más, aki nem alap melós honnan fogja tudni hogyan áll a termeléssel, mi történhet a következő 20 percben fog e érkezni alapanyag és ami kész el tudják e szállítani? Ha nincs egy rendszer ami a teljes termelés folyamatát átfogja?
    Nagyon kevés cégnek van ilyenre szüksége tudom, de hidd el ez nagyon jó akkor ha tudod is használni!
  • Komolytalan #2
    SAP el akarja adni a portékáját, azzal meg mégse hirdethetik magukat, hogy ők 30%-ot osztanak vissza, míg a konkurens Oracle csak 20-at.
  • Cefet #1
    Nagyszerű reklám, köszönjük.
    Valamivel segíteni kell azokat a vezetőket, akiknek sem végzettségük, sem tehetségük nincs ahhoz a pozícióhoz, amit sógor-koma alapon, esetleg ivócimboraként elfoglalhattak. Csak ötletelnek, és bólogatnak egymás hülyeségére, mert egyiknek sincs annyi esze, vagy mersze, hogy a másiknak a sületlen baromságát megkérdőjelezze. Aztán amikor már omlik a talaj, akkor hatalmas melldöngetés közben feltalálják a spanyolviaszt, és visszaállítják az egyébként általuk elb*szott régi jól működő rendszert. Maximális respect a kivételeknek, de sajnos ez a saját tapasztalat.
    A taxis példa jó, de szerintem nagyon sok vállalat nem igazán profitálhat ebből.
    Persze nem féltem az SAP-t, van elég pénzük, és van bennük kurázsi, hogy eladjanak olyasmit is, amire egyébként nincs szükség...