SG.hu

Változott a netes vásárlók érdeklődése

Elképesztően nagyot változott egy év alatt a netes vásárlók érdeklődési köre. Míg tavaly év elején a kanapé volta legmenőbb a Grando közel kétmillió terméke között, addig idén a gyerekülés a sláger. A kettő közötti összefüggést az olvasók fantáziájára bízza az online pláza üzemeltetője, az azonban biztos, hogy 2012 és 2013 első negyedéve között több mint 9 hónap telt el.

Az online pláza összegezte, milyen módon változott a vásárlói érdeklődés 2012 első negyedéve, és az idei első három hónap között. Tavalyhoz képest feltörtek a számítástechnikai cikkek is, a korábban második kávéfőző pedig lecsúszott a toplistán. A tavalyi kanapé, kávéfőző, lökhárító mesterhármas helyét átvette a netbook, a gyerekülés, és a szőnyeg triója – ezeket keresték a legtöbben. Az autós társadalom hűséges maradt aGrando-hoz: a lökhárító három helyet lecsúszva, még most is a hatodik a toplistán, a kipufogó pedig feljött a tízedikről a hatodik pozícióba.


Bár a legtöbb tranzakciót még mindig Pest megyéből indítják, előretörtek a szabolcsiak és a csongrádiak is. Mindkét megyében majdnem másfélszeresére nőtt a vásárlások száma, de az ország nyugati részén, Vasban és Zalában is nyolcvan százalékos a siker a tavalyi első negyedévhez képest. Sokkal gyakrabban shoppingoltak január és március között a Hajdú-Bihar, a BAZ és a Győr-Moson-Soproni megyei grandósok is. Mindez azt bizonyítja, hogy a vidéki netezők hatalmas potenciált jelentenek az e-kereskedelemben. Olyannyira, hogy a lapon a vásárlók immár 70 százaléka nem fővárosi. A 2012-ben eladott legdrágább termékük egy Sony HD kamera volt, amelyért majd’ egy millió forintot fizetett a tulajdonosa. Ezt egy félmilliós Dell márkájú laptop és egy központifűtéses kandallókályha követte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!