SG.hu

Erősítik a magyar webáruházak ellenőrzését

A kereskedelmi trendek változásainak megfelelve 2013. április 1-jétől a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (NÉBIH) fokozottan ellenőrzi az internetes kereskedelem résztvevőit.

A kiadott közlemény szerint a hatóság szakemberei többek között kiemelt figyelmet fordítanak az áruk eredetére, de ellenőrzik majd a webáruházak árutárolását, kiszállítási tevékenységét is. Az internetes kereskedelem folyamatosan bővülő piaci szegmens, 2008-ban 60 milliárd Ft értékű áru mozgott a magyar elektronikus piacon, 2012-re ez elérte a 160-180 milliárd Ft-ot. Előrejelzések szerint a továbbiakban is évente legalább 10%-kal nő majd a forgalom. Az EU nyugati országaiban az e-kereskedelem aránya a teljes kereskedelemben eléri a 10%-ot, Magyarországon ez az arány 2011-ben 2,4% volt.

A közelmúltban több élelmiszerlánc is bejelentette, hogy elindítja az internetes webshopon keresztüli értékesítést, így az internetes élelmiszer kereskedelem részaránya folyamatosan emelkedni fog. A NÉBIH – kisebb számban – a korábbi években is végzett ellenőrzéseket e területen, a trendek változásainak megfelelve azonban 2013. április 1-jétől fokozottan ellenőrzi az internetes kereskedelmet.

A hagyományos kereskedelemben a fogyasztó közvetlen kapcsolatba kerül a termékkel, személyesen meg tudja ítélni, hogy a termék tárolása, csomagolása, kinézete megfelelő-e. Az interneten keresztüli rendelés során erre nincs lehetőség, így a hatóság ellenőrzési felelőssége nagyobb. A NÉBIH ezért a hagyományos kereskedelmi forgalmazás mellett az internetes kereskedelemben forgalmazott termékeket is kiemelten ellenőrzi. A hatóság szakemberei fokozott figyelmet fordítanak többek között az áruk eredetére, de vizsgálják majd a webáruházak árutárolását, kiszállítási tevékenységét is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • redfish #1
    Évek óta vásárolok webáruházakból élelmiszert és nyugodtam mondhatom, abszolút kifogástalan minőségű árut kaptam eddig mindegyiktől!!!...
    Tapasztalatom, hogy ezeknek a webáruházaknak boltjaik is vannak, tehát mindig friss és kifogástalan terméknek kell lenni a raktáraikban, már csak emiatt is...

    Ahonnan én eddig vásároltam, ott átvételkor minden terméket átvizsgálhatok, akár vissza is küldhetném, ha nem felel meg (ilyen még nem történt)...
    (Postai szállítással meg nem mindenféle termék rendelhető, talán pont emiatt.)

    Szóval, nem értem a Hatóság kötözködését, miért kell megint azt sugallni az embereknek, mintha a webáruházakban alapból gyanús termékeket forgalmaznak?!...
    Segíteni kellene a vállalkozásokat, nem pedig folyamatosan csesztetni!...