MTI

Rekordot döntött az e-kereskedelem értéke tavaly Kínában

Rekordot döntött, a becslések szerint már az ezer milliárd jüant is meghaladta az elektronikus kereskedelem értéke tavaly Kínában - mondta pénteken a kínai kereskedelmi miniszter.

Csen Tö-ming a kínai parlament éves ülésszakának kapcsán nyilatkozva jelentette be az egyelőre nem hivatalos adatokat. A minisztérium szerint az elektronikus kereskedelem értéke 2012-ben az 1,1 és 1,2 ezer milliárd jüan között alakult, az ország történelmében először átlépve az ezer milliárd jüanos határt. Az elmúlt években töretlenül nőtt a világhálón történő vásárlások összege Kínában, a 2008-as 128 milliárd jüan (4,7 ezer milliárd forint) után 2010-re 476 milliárd jüant (17,6 ezer milliárd forint) tett ki, vagyis két év alatt csaknem megnégyszereződött. Tavaly már több mint 800 milliárd jüant (29,6 ezer milliárd forint) költöttek az interneten a kínaiak - idézte a hivatalos statisztikákat a miniszter.

A rendkívüli növekedés az e-kereskedelem térhódításával, a technikai fejlődéssel, az internetezők számának emelkedésével, nem utolsósorban pedig az e-kereskedők közt indult agresszív árháborúval magyarázható. Utóbbihoz a gazdasági válság következtében internetre vonuló kereskedőcégek számának növekedése, valamint az üzleti teljesítményüket növelni próbáló cégek igyekezete is hozzájárul.

A legnagyobb e-kereskedelmi szereplő, a piac mintegy 80 százalékát magáénak tudó Alibaba Csoport becslései szerint idén a e-kereskedelmi tranzakciók értéke az 1,6 ezer milliárd jüant (59,2 ezer milliárd forint) is eléri majd, ezzel az Egyesült Államokat megelőzve a kelet-ázsiai ország lehet a világ legnagyobb e-kereskedelmi piaca. A Boston Consulting Group nemzetközi tanácsadó cég egy tavaly tavaszi tanulmánya szerint a kínai elektronikus kereskedelmi tranzakciók értéke 2015-ben meghaladja majd a kétezer milliárd jüant (74 ezer milliárd forint) is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!