SG.hu

Összezuhant a hazai nyomtatópiac

Míg 2011-ben több, mint 126 000 lézernyomtatót értékesítettek Magyarországon a gyártók, addig 2012-ben ez a szám 40 000-rel csökkent, a legolcsóbb kategória pedig felénél kisebbre töpörödött össze.

A japán OKI nyomtatógyártó március végén zárta le pénzügyi évét, melyet Tamás Loránd, a vállalat regionális pénzügyi vezetője értékelt. A Magyarországon 20 éve jelenlévő cég főként a professzionális szférára koncentrál, a kis- és középvállalkozásokra, leginkább számukra értékesítenek színes és monó lézernyomtatókat, illetve multifunkciós gépeket A3-mas és A4-es méretben.

A vállalatot 2011-ben még az ág is húzta, kezdve a fukushimai katasztrófával, ahol természetesen a cégnek is volt egy gyára, és az fél évre kiesett a termelésből. Ezt követően történt a thaiföldi árvíz, ami azt a gyárukat vitte el, így a vállalat által előállított mennyiség jelentősen csökkent. Válságmegoldásokkal Kínába telepítettek át minél több kapacitást, ez nagyjából sikerült, de forgalmuk nagyon megsínylette ezeket a rendkívüli eseményeket, így a mostani céljuk nem csak az elveszített piaci részesedések visszatornászása, hanem egyenesen azok megkétszerezése.


Ennek elérésére erősen bővítették termékskálájukat, belépő szintű nyomtatókat vezettek be majdnem minden kategóriában és un. "fehér toneres" nyomtatókkal léptek piacra. Ez utóbbi decemberben jelent meg Magyarországon, még semelyik másik gyártónak nincs hasonló terméke, lényege annyi, hogy a fehér toner miatt sötét háttérre is kiválóan lehet vele grafikát készíteni színbeli korlátozás nélkül.


Tamás Loránd közlése szerint 2012 nem volt a helyi nyomtatócégek éve, 32 százalékkal csökkent a teljes piaci volumen. A 2011-es 126 ezernél 2012-ben 40 ezer darabbal kevesebbet értékesítettek, a teljes piaci forgalom pedig mintegy 3,5 milliárd forinttal, 17 százalékkal csökkent. A legnagyobb visszaesés a belépő szintű lakossági termékkategóriában volt tapasztalható tavaly, mértéke esetenként elérte a 60 százalékot is. Mérete miatt egyébként a fekete-fehér piac számít igazán a nyomtatógyártóknak, mely sokszorosa a színesének, de most már a multifunkciós színesek is elkezdtek komolyabb tényezővé válni.

Mindezen folyamatok ellenére az OKI növelni tudta árbevételét, mivel a lakossági szegmensben nem versenyeznek és a cégek vásárlásai nem estek annyira vissza. A mono A4 formátumú multifunkciós készülékek piacán négyszeresére növelték eladásaikat, és a vállalat tavaly összesen 3300 nyomtatót értékesített, ezzel 682,8 millió forint árbevételre tett szert. Vezetőnek a számítanak a színes A4-es nyomtatóknál, ahol minden harmadik vásárló OKI-t választ, ennek a multifunkciós változatánál másodikok 20,3 százalékkal, míg a színes A3 nyomtatóknál a piac negyedrészét birtokolják.


A környező országokat is tartalmazó regionális piac

Az utángyártott kellékanyagokkal kapcsolatban a gyártó is tervezi az eredeti tonerek használatának szorgalmazását. "Ezek a gyártók nem tajvaniak és kínaiak, hanem magyarok, Magyarországon vannak ezek az utántöltő üzemek és innen látják el a piacot a megfelelő utángyártott kellékanyaggal. Jó hír részünkre, hogy nem érint minket annyira mint néhány konkurens gyártót, de számaink szerint kb. 15-20 százalékban hátrányos számunkra. Ezért mi is támogatjuk az utángyártott kellékanyagokról szóló kampányokat, és a 2013-mas pénzügyi évben mi is megpróbálunk ezzel egy picit többet foglalkozni, már csak azért is, mert az elmúlt két évben megpróbáltuk a piacra kerülő nyomtatóink darabszámát növelni, a következő két három évnek pedig az a feladata, hogy megpróbáljuk a nyomtatási szokásokat picit átalakítani - költséghatékonyan, de eredeti kellékanyaggal. Ennek egyik leghatékonyabb módja a lapköltség alapú elszámolás elterjesztése."


A hazai részleg a csökkenő piac ellenére mer nagyot álmodni, és idén is növekedni szeretnének, főként a multifunkciós gépek sikerére koncentrálva. A másik fókuszpont a cégek nyomtatási költségeinek csökkentése, a beruházási oldalt is beleértve, erre szeretnének nekik megoldásokat nyújtani. Tamás Loránd szerint az eddigi kiszervezési (outsourcing) folyamat mellett megjelenhet a házon belülre visszaszervezés, az "insourcing". Reményeik szerint még jóideig megmaradhat a fehér toneres nyomtatásban meglévő előnyük is, hiszen jelenleg egyedül kínálnak ilyen technológiát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sajátvéleményem #15
    Az lenne az igazi, hogy ha a nyomtatók eladása még jobban visszaesne.
    Mi is hegyszámra gyártjuk a papírokat, tök feleslegesen.
    Mindent 3-4 példányban, amik aztán 30-100 évig még őrizgetni is kell.
    Gyorsan ki is nyomtatom a hozzászólásokat, hogy meglegyen...
  • teddybear #14
    Annak idején, amikor kézzel vitték a könyvelést, alaposan meggondolták, hogy mennyi papírmunkát terheljenek az irodistákra. Meg a szabályok is egyszerűbben voltak.
  • teddybear #13
    A garanciaidő hossza gyártó és típusfüggő. Plusz országonként is eltér. Általában egy év, de drágább eszközöknél ez több is lehet.

    Utángyártott, sőt utánatöltött kazettánál megkockáztatod a nyomtató tönkremenését, volt már a praxisomban ilyen. Ha nem az adott típushoz fejlesztett por, vagy festék kerül a kazettába, patronba tönkre teheti a nyomtatót.
  • AgentKis #12
    Az elektronikus számlák kinyomtatása sem éppen okos dolog, a könyvvizsgáló viszont papírról olvas... Itt tartunk... Köbméterszám keletkezik a kinyomtatott 8-10 évig őrzendő papír"hulladék" évente, és ez csak egy 500 fős Kft.
  • AgentKis #11
    Nem annyira rózsás ez...

    Én 1 évről gariról tudok (a 150k alatti árú HP-k esetében). Hiba esetén cseréről és újraindulásról szó sincs, hetekig húzódó javításról viszont annál inkább. Ha utángyártott festékkazettákkal használod akkor az eredeti festék árához képest 1 év alatt simán bejön a nyomtató ára. Viszont az utángyártott festékhasználattal a garancia is bukó.
  • narumon #10
    A legviccesebb a Matolcsy nevű szörnyszülött aki bevallottan nem ért a számítógéphez - de még ahhoz is hülye volt, hogy egy prezentációnál megtalálja melyik gombot kell lenyomni. A fő gond meg az, hogy a nemzeti bank jól működő számítógépes rendszerét most visszaállították papír alapúra miatta. No és ilyenek az ország vezetői....
  • narumon #9
    Azért ennyire nem rossz a helyzet, főleg, hogy a legtöbb céges nyomtatóra 3 év (vagy több) garancia van. Azaz ha a névleges terhelhetőség közelében használod (ergo nem sértesz garanciát) akkor a gyártó szopik vele ha 2 év után bedöglik mert az egy ingyenes csere és újrainduló garancia.
  • teddybear #8
    A Canont rendszeresen ki kell pucolni, a fej csúszócsapágyát rendszeresen olajozni kell, különben szarrá megy. A kifolyt festéket, a lerakódott port ki kell szedni belőle.

    Különben minden nyomtatót rendszeresen karban kell tartani, csak a lézereket ritkábban. A gumialkatrészek kb. 3-4 évig bírják normál használatban, utána cserélni kell.

    A régebbi HP és Epson nyomtatók sokkal tovább bírják a használatot, mint az újabbak, nem kevés még megy is belőlük, nekem is egy 16 éves példány nyomtat a polcon.
  • alph4 #7
    Nekem is van egy régebbi canon, abba se veszek pár patront kész vicc hogy kéri hogy rakjak be új sárga stb. patron mert addig nem nyomtat ki egy fekete-fehér doksit...
  • Tetsuo #6
    Mondjuk ez jó hír. A nép nem költ feleslegesen, legalább erre. :)