Berta Sándor

Multimédiás érintőképernyők kórházi ágyakhoz

Az A1 mobilszolgáltató 1700 bécsi kórházi ágyat lát el multimédiás kijelzőkkel. Ezáltal lehetővé válik, hogy a betegek hozzáférhessenek a különböző tartalmakhoz. Az eszközöket egyúttal a kezelőorvosok is használhatják majd.

A kiírt pályázatot az A1 nyerte meg, így a cég szállíthatja a Bécsi Kórházszövetséghez (KAV) tartozó intézményekbe a multimédiás készülékeket. A döntés értelmében 2016-ig összesen 12 kórházba, 12 geriátriai központba és 3 bentlakásos otthonba kerülnek ilyen megoldások. Mindegyik eszközt mozgatható karral látják el, így a betegek magukhoz húzhatják a képernyőket, amelyek össze vannak kötve egyrészt az internettel, másrészt az adott intézmény belső hálózatával is. Az elsődleges cél a szórakoztató tartalmak megjelenítése. A kínálatban szerepelnek filmek, rádióműsorok, televíziós programok és játékok, de lehetőség nyílik rövid szöveges üzenetek küldésére, telefonálásra, valamint Video-on-Demand szolgáltatások használatára.


Felmerült az is, hogy később kibővítik a rendszert, így például a kezelőorvosok az illető érintőkijelzőjére kérhetnék le a különböző leleteket, röntgenfelvételeket, a betegek pedig könnyebben jelezhetik az igényeiket. Manfred Moormann, az A1 egészségügyi területért felelős vezetője elmondta, hogy a kezelőszoftvert ők fejlesztik ki és az úgynevezett E-Care terminálok beilleszthetők a meglévő kórházi infrastruktúrába és azon keresztül működtethetők. A kórházakban csupán egy routert szerelnek fel.


Oliver Bernecker, az Exthex vezetője már 2010 decemberében azt állította, hogy az orvosok a jövőben mobil készülékkel fognak felbukkanni a kórházi ágyak mellett. Hamarosan a klinikákon is annyira elterjedhetnek az okostelefonok és a tábla PC-k, mint a sztetoszkópok, az orvosi maszkok és a szikék. Ezek a termékek állandó szereplői lehetnek a kórházi életnek. A miskolci Szent Ferenc Kórházban 2007 óta az orvosok a betegágy mellett is hozzáférhetnek a kórház integrált klinikai adatbázisához, illetve a digitális röntgenfelvételek teljes archívumához. Ez a vezeték nélküli hálózat kiépítésének és 11 táblagép beszerzésének köszönhető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #1
    Ideje lenne már, hogy a modern technikát ne csak a hülyegyerekek használják.