Gyurkity Péter

nVidia: a konzolokat is lepipálják a mobil chipek

Az nVidia azzal számol, hogy a következő generációs mobil processzorok már a jelenleg kapható hagyományos konzolokat is leelőzik majd a teljesítmény terén.

Nem is olyan régen még arról számolhattunk be, hogy a cég frissítette a Tegra vonal menetrendjét, eszerint pedig a Tegra 4 sorozatot jövőre a Logan, 2015-ben pedig a Parker kódnevű utódok váltják le, többek között az eggyel korábbi asztali generáció grafikus vezérlőire támaszkodva. Most azt is megtudhatjuk, hogy nagyjából mit is várnak ezen új fejlesztésektől. Tony Tamasi, a technológiáért és tartalomért felelős alelnök, ugyanis azt említette meg egy beszélgetésben, hogy a PlayStation 3 és az Xbox 360 ma már alig valamivel erősebbek a különböző hordozható eszközökben dolgozó mobil chipeknél, az erőviszonyok pedig hamarosan alapvető módon megváltoznak majd.

A következő generációs mobil fejlesztések mind puszta teljesítményben, mind pedig az elérhető lehetőségek terén felülmúlják majd a jelenlegi hagyományos konzolokat, vagyis innentől kezdve minden azon múlik majd, hogy a külső fejlesztők mennyire tudják kihasználni ezt. Tekintettel arra, hogy a PS3 és az Xbox 360 2006-ban, illetve egy évvel korábban jelentek meg, ma már tulajdonképpen elavult technológiának számítanak, kis túlzással csaknem a belépő szintű asztali PC-k rangjára szorultak vissza.


"A Tegra 5 gyorsabb lesz a PS3-nál"

Az még nem teljesen világos, hogy az nVidia vezetése pontosan melyik elkövetkező generációra gondol, ám ez minden bizonnyal az új útitervben is megemlített két fejlesztés valamelyike lesz, hiszen a számítások szerint a GPU terén "mindössze" a jelenleg elérhető teljesítmény megduplázására lenne szükség ehhez. A Tegra 5 (Logan) és a Kepler architektúrára épülő grafikus vezérlő párosa megadhatja a megfelelő lökést.

Megjegyzendő azonban, hogy a felhasználók nagy része egészen másként viszonyul hordozható eszközeihez, az egyes játékokkal például inkább perceket, mintsem órákat tölt el azon (ellenkező esetben valószínűleg le is törnének ujjaink), így nem egyértelmű, hogy a nagyobb teljesítmény azonnal a meglévő konzolok visszaszorulását hozza-e majd magával - különösen úgy nem, hogy már nagyjából elkészültek a konzolos utódok is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BrockSamson #21
    Szerintem a mobil jatekpiacnak is az akkmuluatorok generaciovaltasara van szuksege. Kezzel foghato, megvasarolhato fejlodesre, nem csak tavoli elkepzelesre meg brit tudosokra. Vagy birjanak sokkalta tobbet, vagy percek alatt fel lehessen tolteni oket.

    Bar nekem valahogy casual jatekokon tul a tapicskolos iranyitas soha nem volt a szivem csucske, pedig rengeteget hasznalok okostelefont/tabletet.
  • narumon #20
    Mondjuk ez az előnye az applenek. Ott nagyjából fix a hardver nem kell ezerfélére paraméterezni, meg is lehet nézni a csúcsjátékokat hogy néznek ki.
  • narumon #19
    "Telót akarok váltani de amit ez a kis dög tud azt még a többin mindig nem lehet :( csak ezért várok."

    Melyik részét nem lehet? Mert amit itt írtál azt tudja az android is meg az iOS is.
  • unrealnoise #18
    Ennyi. :) PS3-at, PS4-et a tartalom miatt veszi az ember, okostelóknál egyébként is nagy lenne az optimalizálatlansági arány, ezer féle telefon, ezer féle hardverrel. Egy PS3-ból meg 4-ből meg fixen ki lehet sajtolni a maximumot. Szóval a kevesebb néha több.
  • MsUser #17
    Majd hozzá szokunk hogy a bőrünk alatt a chip többet tud mint a PS3!
    Fejlődjön csak, van sok terület amit tovább fejleszthetnek a mobilpiacnak köszönhetően.
  • Segal #16
    Ugye itt megint van elmélet meg gyakorlat.
    Ha számítási kapacitást nézünk akkor kb 4 év múlva elérhetik ezt a számítási teljesítményt de míg a konzolokból az utolsó megahertz-et is ki fogják tudni sajtolni a gyártók addig android fronton úgy lesz megírva a játék hogy egy középkategóriáson is elfusson. Persze már ma is beazonosítja az áruház a telefonod és aszerint tőlt le rá grafikai fájlokat de ez közelébe sincs a maximális kihasználtságnak csak szebb lesz egy felsőkategóriáson mint egy középkategóriáson. A játékfejlesztő nyilván csak akkor vállalná be hogy ejti a középkategóriát vagy legalábbis csúnyán háttérbe szorítja hogyha megfelelő támogatást kapna ezért az nvidiától (mint pl konzoloknál is hogy csak arra jelenjen meg) de erre viszont nagyon nem áldoz az nvidia szóval én inkább úgy fogalmaznék hogy most olyan mint egy jó kártyajátékos ha sz*rok a lapjai akkor blöfföl.
    Nyilván ha megnyerte volna legalább az egyik konzolt akkor teljesen más lenne a véleménye így viszont hosszú távon nem valami fényes a jövőjük mert a "puszipajtásuk" (intel) is jön ám a mobilpiacra és már a mostani Soc-a is a tegra3 és 4 közé tehető tudásba tehát még kb 2 év és simán lehagyja őket. Akkor már csak a HPC piac marad meg nekik.
  • Armagedown #15
    nem hinném hogy ezek a kvarcjátékok egy kicsit is meg tudják közelíteni a konzolokat, főleg hogy az api miatt nem tudják majd belőle kihozni 100%ban amit tudnak
  • NEXUS6 #14
    Ezt nagyjából pl a Samu Galaxy-k is tudják. A gondom inkább az, hogy van egy telód, 720p, vagy 1080p kijelzős, hiába kötöd rá a tv-re, moncsira ugyan olyan lóbaxó ikonokat fog megjeleníteni, mint ami a kijelzőn még kényelmes, a tv-n meg kiveri a szemed. Pedig tableten ua Android más felülettel jelenik meg, sőt a telót is át tudod tabletes megjelenítésre állítani, csak pl a Samu saját UI-ja ettől kifagy. yakorlatilag tehát le van tiltva ez a lehetőség. Lehet barkácsolni, valami alteros launcherrel, de egyre kevesebb türelmem van az ilyenhez, mert általános használhatóságot egyik sem ad.

    Játék az más. De ha a tv-re kötöm, akkor gyak egy kis konzolnak használom, az az marhára nem mobil.
    Szal igen van előnye az okostelónak, de ez a terület még marhára nincs kiforva, azt hinné az ember, hogy ennyi idő alatt azért tovább jutunk az ilyennel.
  • laziga5 #13
    Megjegyzendő azonban, hogy a felhasználók nagy része egészen másként viszonyul hordozható eszközeihez, az egyes játékokkal például inkább perceket, mintsem órákat tölt el azon (ellenkező esetben valószínűleg le is törnének ujjaink)?????

    Nekem még mindig symbianos telóm van de:
    1., simán összedugom tv-vel és a teló csak gamepad nem is akár milyen.(kormány van két karom amit rátapasztok és már van is analóg kar)
    2., Egér és billentyűzet vezeték nélkül és internetezek, youtubezok, filmet nézek, stb.
    3., 10%-ban van a benne rejlő lehetőségek kiaknázva erősebb hardver mellet Még egy csomó mindent lehetne.

    Telót akarok váltani de amit ez a kis dög tud azt még a többin mindig nem lehet :( csak ezért várok.
  • Segal #12
    Na ami egész biztosan kijelenthető az az hogy az intel nem fogja megvenni. Már így is akkora előnyük van AMD-vel szembe hogyha megvenné és a gpu-ja is erőssé válna az APU-ba akkor garantáltan kicsinálnák az AMD-t utánna meg az EU az intel-t. Nekik ez a jelenlegi helyzet a tökéletes mert méregdrágán árulhatják a termékeiket nagyobb a haszon és a rivális is életbentartható.