Gyurkity Péter

Frissült az nVidia Tegra-útiterve

Az nVidia egy rendezvényen ismertette saját menetrendjét, amelynek révén jövőre mind a grafikus vezérlők, mind pedig a mobil chipek vonalán egy újabb generáció futhat be.

A GPU Technology Conference (GTC) alatt a cég vezérigazgatója ismertette a hivatalos útitervet, ebben pedig mind a jövő évre, mind pedig 2015-re vonatkozóan találunk valami újat. Kiderült, hogy milyen előrelépést terveznek a grafikus vezérlők vonalán, illetve hogy ezek közül mely példányokat párosítják majd a soron következő mobil Tegra processzorokkal.


Ahogy a hivatkozott blogbejegyzésben is olvasható, először a grafikus vezérlőkre tértek ki, amelyek a szuperszámítógépektől az asztali és mobil PC-ken át egészen a táblákig és okostelefonokig megtalálhatók lesznek a különböző eszközökben. A tavaly bemutatott Kepler architektúra saját értékelésük szerint abszolút sikernek számít a játékosok körében, ennek legújabb változata a GTX Titan, amely a korábbinál nagyobb teljesítményt kínál. Ezt jövőre a Maxwell család váltja majd le, amely egyesített virtuális memóriával érkezik, vagyis az egységes címzéssel a központi processzor és a grafikus vezérlő hozzáférnek majd egymás memória-alrendszeréhez. A Volta ezt követően jelenik meg, mégpedig a "stacked DRAM" technológiával, amelynek révén a memóriamodulok közvetlenül a grafikus magokon kapnak helyet, ezzel tovább növelve a memóriaelérés sebességét.


Ami a mobil chipeket, vagyis a Tegra családot illeti, itt jövőre a Logan fut majd be, amely a Kepler architektúrát ötvözi az ARM alapokra épülő processzormagokkal. Ezzel olyan technológiák támogatása lesz elérhető a mobil eszközön, mint a PhysX, a CUDA 5, illetve az Open GL 4.3. A 2015-ben megjelenő Parker már az ARM új 64 bites architektúráján alapul, a Maxwell grafikus vezérlőkkel együtt - az nVidia szerint ezzel soha nem látott teljesítményt kapunk majd a hordozható eszközök vonalán.

A Logan jövő év elején, a Parker pedig - mint ahogy azt említettük - valamikor 2015-ben debütálhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #4
    Ez már ma is ígyvan, pl a mobilos ubuntuval, de aki olyan "igényes" annak 5 év múlva sem lesz úgy...
  • fergusonpapa #3
    tudtommal ez hordozható eszközökre van.. és csak az elmult 5évet nézem, nehéz elképzelni milyen teljesítményre lesz képes egy telefon 5év után.. nem tartom elképzlehetetlennek hogy ha hazamegyek a telefonom csak rádugom hogy hub-ra és már pc-ként használom..
  • fszrtkvltzttni #2
    Még az igp-k esetében se volt megoldva csak az utóbbi időben. Addig a memóriát kétfelé választották, mindenki hozzáfért a sajátjához, a CPU meg tudott közöttük másolgatni.
    PCIE-s kártyáknál az ATI se tudott olyat, hogy a GPU eléri közvetlenül a rendszermemóriát. A konzolok speciális tervezésű eszközök ne keverjük ide őket.
  • kvp #1
    El vannak kesve a konkurenciahoz kepest. Az egyseges memoria mar regota megtalalhato az intel megoldasaiban, de az ati is tamogatja az xbox360 ota. A stacked dram pedig azt jelenti, hogy vegre egy tokban lesz a cpu, a gpu es a ram is, tehat az egesz szamitogep egyetlen chipnek fog latszani, mint a mai kisebb mikrovezerlok. Idealis esetben csak tapot es par apro alkatreszt kell rakni melle es kesz a teljes erteku gep. Mondjuk boviteni nem lehet sehogy, de cserebe sokkal olcsobb mint amennyi egy bovitheto rendszer egyetlen komponense lenne, tehat bovites helyett megeri ujat venni.