Berta Sándor

Repülőgép-karbantartás táblagépek segítségével

A CeBIT-en mutatta be a T-Systems azt a kiterjesztett valóság (AR) alkalmazást, amelynek segítségével a repülőgépek karbantartása és szerelése a jövőben az eddiginél könnyebben valósulhat meg.

Valami gond van a repülőgép futóművével; a szerelő a tábla PC-jén elindítja az AR-programját, majd a probléma forrása felé fordítja. Felvillan egy rózsaszín pont és hirtelen láthatóvá válik minden az adott hibával kapcsolatos információ. Így könnyedén kijavítható az elromlott alkatrész, emellett a szakember a szoftveren belül megjelölhet bizonyos helyeket és azokhoz megjegyzéseket is fűzhet. Az AR-alkalmazáson keresztül minden adat lehívható az éppen vizsgált repülőgéptípussal kapcsolatban, majd a karbantartási és szerelési lépések is megjelennek. A munka során használhatók szöveges fájlok, videók és CAD-adatok. A megoldást a T-Systems és a Fraunhofer Társaság Grafikus Adatfeldolgozó Intézetének (IGD) kutatói közösen fejlesztették ki.


Lars Vogel, a T-Systems munkatársának közlése szerint a megoldást először az EADS cég manchingi telephelyén próbálták ki. Az AR önmagában nem egy új technológia, de évről évre fejlődik, mert folyamatosan továbbfejlesztik. Az alkalmazás minden olyan területen hasznosítható, amelyek különleges ismereteket igényelnek. A program képes összehasonlítani a tartalmakat az adatbázissal - mindez úgy működik, mint az arcfelismerés csak tárgyak esetében. A kézikönyveket nem kell a szerelőknek magukkal vinniük, hanem felmásolhatók a táblagépbe, ezáltal időt lehet megtakarítani.

"Ha csökkenthető az alaptudás és a szaktudás közötti szakadék akkor erőforrásokat lehet megtakarítani és a hibaarány is javítható. Lehetőséget kínálunk arra, hogy elemezni lehessen: a megoldás segítségével mely eljárások milyen költségei optimalizálhatók" - hangsúlyozta végül Lars Vogel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cefet #2
    Ne pont a repülőiparban próbálják már meg csökkenteni az alaptudás és a szaktudás közötti különbséget!
  • vakondh #1
    "Ha csökkenthető az alaptudás és a szaktudás közötti szakadék akkor erőforrásokat lehet megtakarítani és a hibaarány is javítható. Lehetőséget kínálunk arra, hogy elemezni lehessen: a megoldás segítségével mely eljárások milyen költségei optimalizálhatók"

    A vállalat számára jó... Segítsünk egymásnak, csapatmunka, a jó munkás megosztja a kollégákkal az információt...
    De a vállalt már nem dolgozik össze más légitársaságokkal, hogy hatékonyabb és olcsóbb legyen a repülés. Nem-nem! Körömszakadtáig védi a szabadalmait.