Berta Sándor

Továbbra sem fogynak jól a Windows RT-s táblák

Az iSuppli által kiadott adatok elszomorítóak lehetnek a Microsoft számára, a Surface RT-ből ugyanis eddig kevesebb, mint egymillió darabot adtak el. Túl sok a boltba visszavitt gép.

A Cnet az iSuppli adataira hivatkozva azt írta, hogy a tavaly októberi piacra dobása óta a termékből eddig 1,25 milliót szállítottak ki a kereskedőknek. Rhoda Alexander, az iSuppli elemzője szerint a boltok a kiszállított mennyiség 55-60 százalékát értékesíthették. Ráadásul kiderült, hogy sok ügyfél rövid idő után visszavitte a megvásárolt készülékeket, hiszen az ARM processzorokra készült RT operációs rendszeren nem futnak az eddigi Windows programok. Mindez azt jelenti, hogy a Microsoft eddig 680 000-750 000 darab Surface RT-t adhatott el.

Alexander szerint még az is kérdéses, hogy a termék gyártása folytatódik-e. Jelenleg semmi sem utal erre, a Microsoft egyelőre megpróbálja értékesíteni a meglévő raktárkészletet. Éppen ezért valószínű, hogy a vállalat alighanem drasztikusan csökkenteni fogja a beszállítóitól megrendelt mennyiséget. A visszaadott eszközök nagy száma egyébként szintén komoly gond, s hogy ha a két dolgot ötvözik, akkor látszik igazán, hogy a Microsoft ezen a területen bajban van. Ennek számos oka lehet, például az is, hogy a Windows 8, illetve a Windows RT új kezelőfelületét nem igazán fogadják el az emberek. Az elemző óva intett viszont attól, hogy a Surface RT-t máris bukásként könyveljék el, mert például a Kindle Fire esetében is előfordult, hogy a vásárlók sok készüléket visszavittek, ettől még azonban a Kindle Fire sikeres.


A Cnet cikkében megjelent információkat a DigiTimes tajvani portál is megerősítette azzal kiegészítve, hogy a Windows RT-s táblagépek eladási adatai is jóval az elvárt szint alatt vannak. Szerintük eddig csupán a kiszállított termékek felét sikerült eladni. A bennfentesektől származó adatok alapján világszerte csupán kétmillió Windows RT-t táblát értékesítettek. Az eredeti elképzelések 2012 végéig 4-4,5 millió eladott készülékkel számoltak. Az okok között szerepel az eszközök viszonylag magas ára és a kevés kompatibilis alkalmazás. Miután a felhasználók ezeken a tábla PC-ken nem tudják futtatni az x86-os programokat, ezért csak a Windows Store 23 000 szoftvere érhető el a számukra. A Microsoft ugyanakkor nem adja fel a terveit és a DigiTimes beszámolója szerint a február 9-i hivatalos startig egymillió Surface Pro-t akar eladni.

Brent Thill, a UBS befektetési bank elemzője már két héttel ezelőtt azt állította, hogy a Surface tábla PC-ből az elmúlt három hónapban alig egymillió darabot értékesítettek, ami jól bizonyítja, hogy az új tábla iránt koránt sincs akkora érdeklődés, mint amire a tengerentúli óriáscég számított.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zord01 #16
    Azért ezt elég sok helyen írják. Ha nálad nem fagy, örüljél!

    "másrészt azért, mert az egész szerkesztőségnek az volt a benyomása, hogy a Windows RT még nincs kész. Régen találkoztunk ilyen gyakran lefagyó, meghaló, összeomló operációs rendszerrel a hordozható eszközök piacán , talán még a legelső Androidok és pár gyengébb gépen futó Windows Mobile tudta ezt reprodukálni, de ezek azért jó pár éves történetek."

    Részlet a Mobilaréna Vivo Tab RT tesztjéből.

    http://mobilarena.hu/teszt/asus_vivotab_rt_tf600tg_teszt/hardver_rendszer.html
  • mrzool #15
    Jah meg állítólag úgy fagy, mint az állat.

    Sőt, _állítólag_ billgéc személyesen belezi ki a kiskutyádat, ha nem veszel surface-t.

    Másfél hónapja használok egy RT-s surface-t, nem mondom, hogy csodagyors, néha meg kell nyomni a win8 "gombot", hogy visszataláljon a csempékhez, és nem csak egy kék képernyőt mutasson, de fagyni egyszer sem fagyott még le.
  • Vaszilij Artyom #14
    Akkor olvasd el még 1x a cikket, vagy legalább a vastag betűs részt és utána menj el szépen Prohardveren a Win8 valóban szakmai fórumba.
  • Macropus Rufus #13
    az asztali win8 is szarakodik

  • zord01 #12
    Jah meg állítólag úgy fagy, mint az állat. Annó fél éve a tablet bemutatóján is lefagyott egy ilyen Steven Sinofsky MS mágus kezében.

    http://www.youtube.com/watch?v=UEJTRJY8KEQ

    40. másodperc. "Upsz..." ez mindent elmond a termékről...
  • zord01 #11
    Vagy megvették, mert azt hitték, hogy ha nem is mennek rajta az X86-os cuccok, attól még a használhatósága egyenértékű lesz egy asztali Win-ével. Majd rájöttek, hogy nem hogy annyira, de még egy 20 rugós androidos tábla szintjével sem vetélkedik a tudása (legalábbis app kínálatban). Úgy voltak vele, akkor minek vették meg 10-szer annyiért. Gondolom visszavétték, és vettek helyette töredék áron egy használható droidos tabit, netán egy Ipadet, ami agyon veri ezt a... köhömmm... eztetfele...
  • GaborT28 #10
    Igazad lehet; bennem is ez merült fel elsőre. Megvették, mert trendi; csak épp nem tudták használni semmire>>>visszavitték.
  • Szefmester #9
    Bennem felmerült az a kérdés hogy a visszavitt gépek miért lettek megvéve. Rossz volt a marketing és nem tudatták a vásárlókkal hogy mi a különbség az asztali Win8 és a Win RT között, vagy ennyi hülye vett táblát -mert az divat és trendi?
  • zord01 #8
    Ez mekkora pofáraesés. Nem is az, hogy keveset adtak el, hanem az, hogy sokan visszavitték. Ez mindennél beszédesebb. Lehet, hogy az MS "eladott" sokat, de ha ez a partnerai nyakán marad (már pedig nagyon úgy fest) fognak örülni.

    Szerintem ez hatalmas presztízsveszteség a cégnek, de rohadtul meg is érdemlik.
    A felhasználók nagy része rég óta mondja, hogy nem tetszik neki az új rendszer, stb, de MS bácsi xart rájuk. Most meg meg van sértődve, hogy nem viszik a termékét. Hát mi meg most xarunk rájuk.

    Remélem legközelebb kicsit magukba szállnak, és nem öncélúan, hanem a felhasználók igényeinek megfelelően fejlesztenek.

    Azt is mondtam rég, hogy hiba, ennyire nem differenciláni a tabletes Win RT-t az asztalitól. Így lehet minkét rendszert alaposan elbaltázni.

    Gratula MS csak így tovább...

    Simple just brilliant!
  • Interstate 95 #7
    Az esetleges kötbérekről nem is beszélve. Egy termék akkor sikeres ha a fogyasztó használja, a forgalmazó raktáraiban meg max plusz költség ha nincs eladva. Tesco -ék ráadásul elég szemét módon működnek, és legtöbbször a forgalmazó szív.