Berta Sándor

Táblapiac - erősít az Amazon és az Asus

Bár továbbra is az Apple számít a tábla PC-piac meghatározó szereplőjének, azonban már közel sem csak a Samsungra kell figyelnie, hanem többi távol-keleti konkurensére is.

Az IDC piackutató cég adatai alapján az Apple még mindig nagy előnnyel vezet a többi cég előtt: 2011 negyedik negyedévében az iPad piaci részesedése 51,7 százalék volt, míg 2012 negyedik negyedévében már csak 43,6 százalékot tett ki. Mindez különösen annak tükrében érdekes, hogy ebben az időszakban az értékesített készülékek számát 15,1 millióról 22,9 millióra sikerült növelni.


A visszaesés nem csak a Samsungnak köszönhető. A dél-koreai konszern 2011 negyedik negyedévében 2,2 millió táblagépet szállított ki, míg egy évvel később már 7,9 millió terméket. Ez 263 százalékos növekedésnek felel meg. Ennek megfelelően a piaci részesedése is a 2011 utolsó negyedévi 7,3 százalékról tavaly év végére 15,1 százalékra emelkedett. Az Amazon részben hasonló eredményeket könyvelhetett el. A 2011 végi 4,7 millió helyett 2012 utolsó hónapjaiban 6 millió tábla PC-t értékesített. Ennek ellenére a piaci részesedése egy év alatt 15,9 százalékról 11,5 százalékra csökkent.

A Samsung mellett az elmúlt időszak másik nagy nyertese az Asus. Amíg 2011 végén a tajvani gyártó még csupán 0,6 millió táblagépet tudott eladni, addig tavaly decemberéig ez a szám 3,1 millióra nőtt. Ez 402,5 százalékos növekedést jelent. Az Asus piaci részesedése jelenleg 5,8 százalék. Ryan Reith, az IDC illetékese szerint nem kétséges, hogy a Microsoft hosszútávon fontos szereplője lehet a táblaversenynek, azonban a Windows 8 és a Windows RT operációs rendszernek még nem igazán sikerült megvetnie a lábát ezen a területen. Az amerikai társaság és partnerei akkor lehetnek sikeresebb, ha kisebb kijelzőjű és olcsóbb modellekkel jelentkeznek a piacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #6
    Háhhháhhááá :)
  • asgh #5
    "Más elemzések szerint a Samsung már megelőzte az Apple-t"

    Az eladott tabletek száma nem elemzés kérdése. Légyszi linkeld már be, ha valahol nagyságrendileg más eladási adatok szerepelnek, mert a 22.9 millió eladott iPad-hoz és a 7.9 millió samsung tablethez képest nagyon nagyot kell tévedni, hogy a samsung beelőzzön.

    "jövőre már nem tudják titkolni sem hogy nem jött be a készülék 90%-a reklám befektetés"

    Ezt pedig fejtsd ki légy szíves bővebben, mert így ez a mondat értelmezhetetlen.
  • MsUser #4
    Más elemzések szerint a Samsung már megelőzte az Apple-t, de jövőre már nem tudják titkolni sem hogy nem jött be a készülék 90%-a reklám befektetés, az Apple nagyot kell hogy kitaláljon hogy toppon maradjon. Reméljük így lesz és ösztönzi tovább a konkurenseket a jobb termékek olcsó eladására így a mi jól járunk.
  • a_n_d_r_e_w #3
    Kivancsi vagyok az ASUShoz be van-e szamolva a Nexus7-is vagy sem.
    Masreszrol meg a B&N nekem egy kellemes meglepetes (habar csokkent az eladasuk, de ott vannak a top5-ben)
  • narumon #2
    "Az Android szimplán bedarálja az iOS-t"

    Ez várható volt, kb mióta megjelentek a rendszerek azóta tisztában van ezzel mindenki. (Hint: 150 gyártónak nagy égés lenne ha nem nyomna le részesedésben egyet...)
  • sola #1
    Itt is pontosan ugyanaz történik mint az okostelefon piacon. Az Android szimplán bedarálja az iOS-t, jövőre ugyanekkor már annak is örülhetnek majd ha a 30% összejön az Apple-nek.

    Egyébként mára a kínai/occó vonalon is bőven van olyan amit megéri megvenni. Kettő/négymagos erős processzorok, kapacitív IPS képernyők már ott megtalálhatóak.