Berta Sándor

A hangokról a 3D videókra tér át a Dolby

A Dolby eddig a hangok területén igyekezett meghatározó szerepet betölteni, de immár a videoüzletben is részt akar venni. Ebben lehet partnere a Philips.

A két cég közösen alkotta meg a Dolby 3D nevű rendszert, amely lehetővé teszi a 3D tartalmak különleges szemüvegek nélküli megjelenítését. Az új technológiát hamarosan integrálják a lapostévékbe, az első készülékek 2014 közepén jelenhetnek meg és a megoldás akár forradalmasíthatja is a 3D-megjelenítést. A Dolby a legtöbb gyártóval tárgyalásokat folytat. A Dolby 3D-t már tavaly bemutatták és a fogadtatása kedvező volt, James Cameron rendező például el volt ragadtatva a technológiától és többször is megtekintette a próbafelvételeket.

"A technológiánk időközben már annyira feljavult, hogy a gyártók megkeresnek minket és szeretnének vásárolni belőle, mert gyakorlatilag ez a legjobb szemüveg nélküli 3D-technológia jelenleg a piacon" - emelte ki Andreas Spechtler, a Dolby európai vezetője. "A célunk az, hogy a tévéken megjelenő 3D kép úgy nézzen ki, mintha az ablakon tekintenénk ki a világra" - tette hozzá Andy Dowell, a cég észak-európai regionális igazgatója.


Marketinganyagok már vannak

A szakemberek nem tartanak attól, hogy bárki lemásolná a technológiát, mert számos olyan szabadalmuk van, ami másoknak is hasznos lehet. A technológia három új beállítást tesz majd lehetővé a képernyőn, ezek a betekintési szög, a készüléktől való távolság és a 3D-mélység/3D-hatás. A Dolby 3D érdekessége továbbá, hogy akár beltéri egységeken keresztül is működik. A beltéri egység fogadja a 3D-jelet, majd HDMI-kábelen továbbítja a tévére. A megjelenített kép 3D-s és Full HD-s, azaz a technológia a beltéri egységeket gyártó cégeknek is érdekes lehet, s ők is profitálhatnak belőle.

A vállalat már 2011-ben jelezte, hogy ugyan az audioterületről érkeztek, de a 3D területet is szeretnék előremozdítani. Ezt támasztotta alá az is, hogy a Berlinben tavaly szeptemberben megnyitott 3D innovációs központ egyik partnere is a Dolby.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Celeborn #9
    A lentikuláris lencsékre gondoltok? http://en.wikipedia.org/wiki/Lenticular_lens
  • Danecay #8
    Egy kinect szerű rendszerrel az automatikus beállítás, személyre szabás is megoldható véleményem szerint, de a hátulütője ennek a megoldásnak az, hogy egyszemélyes, vagyis nem gondolom, hogy egyidejűleg több ember is élvezheti a 3D-s látványt. Ha meg is oldják valahogy csak nagyon korlátozott módon tudják szerintem.
  • SupraMKIII #7
    jaja, számtalan ilyen megoldás van - a nehézséget a paraméterek (fényerő, élesség, betekintési szög, ár, stb) elfogadhatóvá tétele jelenti.

    Régebben voltak olyan vonalzók, amik kölünböző szögből nézve más képet mutattak, és ez pár fokonként változott: na, itt is hasonló technikáról van szó. a probléma, hogy csak bizonyos távolságból, illetve irányból nézve működik.

    Szerintem akkor már több értelme van / gyakorlatban használhatób a passzív szemüveges.
  • qrd0xQSt2rdvnu #6
    Én is kíváncsi vagyok, hogy milyen megoldásról van szó. De szemüveg nélküli 3D-s monitor már létezett 10 évvel ezelőtt is, szóval tényleg esélyes, hogy nem új felfedezésről van szó.
  • karesz6 #5
    85 ös vagyok sry dobj egy linket pls :)
  • Csaba161 #4
    Én még emlékszem gyerekkoromból a Kacsingatós Harangozó Teri naptárakra, na úgy...
  • karesz6 #3
    Tudom hogy ez az én hiányosságom de mégis hogx alósítják meg szemüveg nélkül h az egyik kép csak az egyikbe a másik csak a másik szembe jusson el? Enélkül nincs 3d.
  • kvp #2
    Arrol van szo, hogy a japanok utan (3d-s nintendo kezikonzol) ugyanazt a technikat egy europai ceg is megvalositotta egy sajat szabvanyban. Viszont kesztermek helyett csak a technologiat akarja arulni, az osszes versengo gyartonak.
  • wiIlcox #1
    "3D-mélység/3D-hatás" - ez nem új, a jelenlegi 3D-s tévéken is megtalálható ez a beállítási lehetőség.
    "betekintési szög, a készüléktől való távolság" - erre mindenképp szükség van egy szemüveg nélkül 3D-s tévénél. A Dolby ezzel együtt is nem találta fel a spanyolviaszt, ugyanazok a hátrányok megtalálhatók, mint a többi szemüveg nélküli tévénél.
    "A Dolby 3D érdekessége továbbá, hogy akár beltéri egységeken keresztül is működik. A beltéri egység fogadja a 3D-jelet, majd HDMI-kábelen továbbítja a tévére." - a jelenlegi megoldásokhoz sem kell speciális SPB.