Gyurkity Péter
Lazsálunk és lopkodunk a munkahelyen
Kis túlzással erre a következtetésre jutott két, egymástól függetlenül elkészült és közzétett felmérés, amelyek arra mutattak rá, hogy az átlagos alkalmazott túl sok időt fecsérel el munka közben a haszontalan internetezéssel, ezzel egy időben pedig abszolút elfogadhatónak tartja, hogy a bizalmas, az adott vállalaton belül alkalmazott információkat és eljárásokat távozásakor egyszerűen magával viszi következő foglalkoztatójához - ahol azokat szinte tárt karokkal várják. A belső szabályzat puszta léte nem mérsékli a trendet, ennél a szakértők szerint sokkal több kell.
A Kansas State University és a Southern Illinois University professzorai az úgynevezett kiberlézengés kérdését vizsgálták, amely a munkahelyen, munkaidő alatt a világhálón elvesztegetett időt jelenti. Az korántsem meglepő, hogy a számítógépek és az internetelérés terjedésével széles tömegek töltik idejük jelentős részét online, amire alig egy évtizeddel korábban egy viszonylag szűk rétegnek volt érkezése. Egy nagy adag jóindulattal a fejlődés jeleként értékelhetjük, hogy ma már vonatjegy vásárlásakor is olykor valamilyen weboldalt bámulnak a MÁV unott arcú munkatársai (csak hogy egy személyes példát említsünk), ezen a téren tehát biztosan nem vagyunk elmaradva a fejlett nyugattól. Az anyag azonban a tengerentúli helyzettel foglalkozik, vegyük hát végig, mire is jutottak annak készítői.
Jellemző adat, hogy a megkérdezettek válaszai alapján a munkaidő alatt a világhálón töltött idő 60-80 százaléka megy veszendőbe, azt ugyanis a foglalkoztató szempontjából haszontalan, értéktelen tevékenységre fordítják az érintettek. Ez alapesetben kiesett produktivitást, máskor pedig akár bírósági procedúrát eredményez, attól függően, hogy a szóban forgó személyek valamilyen közösségi hálót avagy pornográf oldalakat látogattak meg. A cégek jó része ugyan igyekszik szűrni alkalmazottainak online barangolását, figyelemmel kísérik és időben észlelik a nem kívánt "netezést", az esetek többségében meg is születnek az erre vonatkozó belső szabályzatok, ez azonban nem sok dolgozót tart vissza.
Mind az idősebb, mind pedig a fiatalabb alkalmazottak hajlamosak az online időpocsékolásra, itt legfeljebb érdekes generációs különbségeket figyelhetünk meg. Amíg ugyanis előbbiek elsősorban személyes pénzügyeiket szeretik rendezgetni a különböző online bankolási szolgáltatások által, addig a fiatalabbak többnyire a közösségi hálókat választják, amelyek közül természetesen kiemelkedik a Facebook. Mi több, túlnyomó részük semmilyen kivetnivalót nem lát ebben, még akkor sem, ha tisztában vannak a belső megfigyelési praktikákkal, és tudják, hogy folyamatosan követik online lábnyomaikat.
Ennek tudható be, hogy a meglévő szabályzatok és előírások nem sokat használnak. A kirúgással való fenyegetőzés, valamint a folyamatos megfigyelés jórészt a komolyabb ügyekben jelentenek némi elrettentő erőt, itt leginkább a pornót említhetjük példaként (a jelek szerint sokan nem bírják ki hazáig). Különösen a fiatalok értik meg nehezebben az időpocsékolással kapcsolatos kifogásokat, ők hajlamosak nem tudomást venni a megfigyelésről, itt a kutatók szerint azonban hatékony lehet a megfelelő információ szolgáltatása azon munkatársakról, akiket korábban rajtakaptak. Ügyelni kell viszont a munkahelyi morálra, sokan a Nagy Testvért emlegetik a fenti praktikák láttán, őket pedig nemigen hatja meg a kiesett munkaidő miatti foglalkoztatói panasz.
A fenti anyaggal csaknem egy időben készült el a Symantec megbízásából a The Ponemon Institute felmérése, amelyben több mint 3300 személyt kérdeztek meg az USA-ban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Brazíliában, Dél-Koreában és Kínában a munkáltatóik által használt bizalmas tartalmakról és azok felhasználásáról. Kiderült, hogy a korábbi állásukat az elmúlt egy évben elvesztők, illetve a munkahelyet váltók nagyjából fele vitt haza ilyen adatokat, mintegy 40 százalékuk pedig fel is szándékozik használni azokat az új helyen. A jelek szerint a szellemi tulajdon fogalmával és annak kezelésével is komoly problémák akadnak, az értelmezés mindkét oldalon alapvetően eltérő.
A válaszadók túlnyomó része itt sem lát kivetnivalót a gyakorlatban, mi több, a felmérésből az tűnik ki, hogy maguk a munkáltatók is ludasak az ügyben. 47 százalék nyilatkozott mindössze úgy, hogy a munkáltató konkrét ellenlépéseket tesz a védett tartalmak ilyen úton történő eltulajdonítása esetén, több mint kétharmaduk pedig elárulta, hogy tapasztalataik szerint nem tesznek eleget annak érdekében, hogy az adott céghez ne kerüljön kívülről valamilyen bizalmas anyag. Márpedig a vállalatok feladata, hogy a szellemi tulajdonnal kapcsolatos helyes felfogást és értelmezést kialakítsák és fenntartsák azt saját alkalmazottaik körében.
Számos esetben a távozó alkalmazottak nem szándékos károkozás céljából viszik magukkal a saját laptopra, okostelefonra, táblára, vagy akár USB-kulcsra és felhőre mentett anyagokat, ennek oka mindössze az, hogy nincsenek tisztában annak következményeivel, illetve nem is látják problémásnak a lépést. Jó részük úgy véli, hogy minden tartalom jogai azon személy birtokában vannak, aki létrehozta azokat, márpedig ez sokszor nem így van. A megkérdezettek 56 százaléka nem tartja bűncselekménynek az előző munkáltatótól elhozott üzleti titkok felhasználását, 62 százalék pedig teljesen rendben lévő, elfogadható lépés azok saját készülékre történő elmentése. Márpedig ha egyszer lementik ezen anyagokat, azokat a legritkább esetben törlik onnan.
A jelenség nem csak azért káros a Symantec szerint, mert ezzel számos vállalatot ér közvetlen kár, hanem azért is, mert így jelentős módon csökken az innováció terén történő előrelépések száma és mértéke, az adatlopástól való félelem révén csökken a kísérletezőkedv és a kezdeményezőkészség. Itt is észrevehető azonban a másik oldal aktív fellépésének hiánya, a válaszokból ugyanis az is kiderül, hogy mindössze 38 százalék szerint fordítanak komoly figyelmet az adott cégnél az adatvédelemre, ennyien kezelik kiemelten a kérdést. 51 százalék éppen az ellenlépések elmaradásával indokolja a bizalmas anyagok lementésének gyakorlatát, ez pedig különösképpen azért szomorú, mert a szabályzat a legtöbbször rendelkezésre áll, "mindössze" annak betartásával adós a munkáltató. Ezzel végeredményben mindenki veszít, miközben a felelősség bármelyik szereplőre rákenhető.
Megoldásként, vagy legalábbis enyhítő tényezőként a munkatársak kellő felvilágosítását ajánlják a biztonsági cégnél, különös tekintettel a szellemi tulajdon kezelésének kérdésére. A belső szabályzatok nyelvezetének javításával, annak konkrétabbra szabásával javítható tovább a helyzet, ennek azonban mindenképpen együtt kell járnia a szabályok betartatásával és a megfelelő ellenlépések megtételével. A monitoring, a megfigyelés legalább ilyen fontos szerepet tölt be, ez pedig együtt járhat a munkatársak automatikus figyelmeztetésével, megelőzendő a hasonló eseteket.
A Kansas State University és a Southern Illinois University professzorai az úgynevezett kiberlézengés kérdését vizsgálták, amely a munkahelyen, munkaidő alatt a világhálón elvesztegetett időt jelenti. Az korántsem meglepő, hogy a számítógépek és az internetelérés terjedésével széles tömegek töltik idejük jelentős részét online, amire alig egy évtizeddel korábban egy viszonylag szűk rétegnek volt érkezése. Egy nagy adag jóindulattal a fejlődés jeleként értékelhetjük, hogy ma már vonatjegy vásárlásakor is olykor valamilyen weboldalt bámulnak a MÁV unott arcú munkatársai (csak hogy egy személyes példát említsünk), ezen a téren tehát biztosan nem vagyunk elmaradva a fejlett nyugattól. Az anyag azonban a tengerentúli helyzettel foglalkozik, vegyük hát végig, mire is jutottak annak készítői.
Jellemző adat, hogy a megkérdezettek válaszai alapján a munkaidő alatt a világhálón töltött idő 60-80 százaléka megy veszendőbe, azt ugyanis a foglalkoztató szempontjából haszontalan, értéktelen tevékenységre fordítják az érintettek. Ez alapesetben kiesett produktivitást, máskor pedig akár bírósági procedúrát eredményez, attól függően, hogy a szóban forgó személyek valamilyen közösségi hálót avagy pornográf oldalakat látogattak meg. A cégek jó része ugyan igyekszik szűrni alkalmazottainak online barangolását, figyelemmel kísérik és időben észlelik a nem kívánt "netezést", az esetek többségében meg is születnek az erre vonatkozó belső szabályzatok, ez azonban nem sok dolgozót tart vissza. Mind az idősebb, mind pedig a fiatalabb alkalmazottak hajlamosak az online időpocsékolásra, itt legfeljebb érdekes generációs különbségeket figyelhetünk meg. Amíg ugyanis előbbiek elsősorban személyes pénzügyeiket szeretik rendezgetni a különböző online bankolási szolgáltatások által, addig a fiatalabbak többnyire a közösségi hálókat választják, amelyek közül természetesen kiemelkedik a Facebook. Mi több, túlnyomó részük semmilyen kivetnivalót nem lát ebben, még akkor sem, ha tisztában vannak a belső megfigyelési praktikákkal, és tudják, hogy folyamatosan követik online lábnyomaikat.
Ennek tudható be, hogy a meglévő szabályzatok és előírások nem sokat használnak. A kirúgással való fenyegetőzés, valamint a folyamatos megfigyelés jórészt a komolyabb ügyekben jelentenek némi elrettentő erőt, itt leginkább a pornót említhetjük példaként (a jelek szerint sokan nem bírják ki hazáig). Különösen a fiatalok értik meg nehezebben az időpocsékolással kapcsolatos kifogásokat, ők hajlamosak nem tudomást venni a megfigyelésről, itt a kutatók szerint azonban hatékony lehet a megfelelő információ szolgáltatása azon munkatársakról, akiket korábban rajtakaptak. Ügyelni kell viszont a munkahelyi morálra, sokan a Nagy Testvért emlegetik a fenti praktikák láttán, őket pedig nemigen hatja meg a kiesett munkaidő miatti foglalkoztatói panasz.
A fenti anyaggal csaknem egy időben készült el a Symantec megbízásából a The Ponemon Institute felmérése, amelyben több mint 3300 személyt kérdeztek meg az USA-ban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Brazíliában, Dél-Koreában és Kínában a munkáltatóik által használt bizalmas tartalmakról és azok felhasználásáról. Kiderült, hogy a korábbi állásukat az elmúlt egy évben elvesztők, illetve a munkahelyet váltók nagyjából fele vitt haza ilyen adatokat, mintegy 40 százalékuk pedig fel is szándékozik használni azokat az új helyen. A jelek szerint a szellemi tulajdon fogalmával és annak kezelésével is komoly problémák akadnak, az értelmezés mindkét oldalon alapvetően eltérő.
A válaszadók túlnyomó része itt sem lát kivetnivalót a gyakorlatban, mi több, a felmérésből az tűnik ki, hogy maguk a munkáltatók is ludasak az ügyben. 47 százalék nyilatkozott mindössze úgy, hogy a munkáltató konkrét ellenlépéseket tesz a védett tartalmak ilyen úton történő eltulajdonítása esetén, több mint kétharmaduk pedig elárulta, hogy tapasztalataik szerint nem tesznek eleget annak érdekében, hogy az adott céghez ne kerüljön kívülről valamilyen bizalmas anyag. Márpedig a vállalatok feladata, hogy a szellemi tulajdonnal kapcsolatos helyes felfogást és értelmezést kialakítsák és fenntartsák azt saját alkalmazottaik körében.
Számos esetben a távozó alkalmazottak nem szándékos károkozás céljából viszik magukkal a saját laptopra, okostelefonra, táblára, vagy akár USB-kulcsra és felhőre mentett anyagokat, ennek oka mindössze az, hogy nincsenek tisztában annak következményeivel, illetve nem is látják problémásnak a lépést. Jó részük úgy véli, hogy minden tartalom jogai azon személy birtokában vannak, aki létrehozta azokat, márpedig ez sokszor nem így van. A megkérdezettek 56 százaléka nem tartja bűncselekménynek az előző munkáltatótól elhozott üzleti titkok felhasználását, 62 százalék pedig teljesen rendben lévő, elfogadható lépés azok saját készülékre történő elmentése. Márpedig ha egyszer lementik ezen anyagokat, azokat a legritkább esetben törlik onnan.
A jelenség nem csak azért káros a Symantec szerint, mert ezzel számos vállalatot ér közvetlen kár, hanem azért is, mert így jelentős módon csökken az innováció terén történő előrelépések száma és mértéke, az adatlopástól való félelem révén csökken a kísérletezőkedv és a kezdeményezőkészség. Itt is észrevehető azonban a másik oldal aktív fellépésének hiánya, a válaszokból ugyanis az is kiderül, hogy mindössze 38 százalék szerint fordítanak komoly figyelmet az adott cégnél az adatvédelemre, ennyien kezelik kiemelten a kérdést. 51 százalék éppen az ellenlépések elmaradásával indokolja a bizalmas anyagok lementésének gyakorlatát, ez pedig különösképpen azért szomorú, mert a szabályzat a legtöbbször rendelkezésre áll, "mindössze" annak betartásával adós a munkáltató. Ezzel végeredményben mindenki veszít, miközben a felelősség bármelyik szereplőre rákenhető.
Megoldásként, vagy legalábbis enyhítő tényezőként a munkatársak kellő felvilágosítását ajánlják a biztonsági cégnél, különös tekintettel a szellemi tulajdon kezelésének kérdésére. A belső szabályzatok nyelvezetének javításával, annak konkrétabbra szabásával javítható tovább a helyzet, ennek azonban mindenképpen együtt kell járnia a szabályok betartatásával és a megfelelő ellenlépések megtételével. A monitoring, a megfigyelés legalább ilyen fontos szerepet tölt be, ez pedig együtt járhat a munkatársak automatikus figyelmeztetésével, megelőzendő a hasonló eseteket.