Berta Sándor

Eddig csupán egymillió Surface kelt el

A vártnál sokkal kisebb érdeklődés övezheti a Microsoft táblagépét, ennek köszönhető, hogy a tavaly októberi piacra dobása óta csupán egymillió darabot adtak el belőle.

Brent Thill, a UBS befektetési bank elemzője szerint a Surface tábla PC-ből az elmúlt három hónapban alig egymillió darabot értékesítettek, ami jól bizonyítja, hogy az új tábla iránt koránt sincs akkora érdeklődés, mint amire a tengerentúli óriáscég számított. Thill korábban azt prognosztizálta, hogy a termékből az első három hónap során akár kétmillió darabot is eladhatnak. Az elemző úgy vélte a visszafogottabb érdeklődés főként annak tudható be, hogy a felhasználók többségét még mindig az Apple iPad készülékei nyűgözik le. Ezekből ugyanebben az időszak 20 millió kelt el.


Problémát jelent az is, hogy a Surface eddig csak bizonyos helyeken és a Microsoft üzleteiben volt kapható. Ennek ellenére Thill biztos abban, hogy a Surface sikeres lehet és ebben komoly szerepe lehet a heteken belül kapható érkező Surface Pro modellnek, amely az üzletemberek körében válhat gyorsan népszerűvé, szerinte egy jó iPad-alternatívát jelenthet. A Microsoft eddig még nem közölt hivatalos eladási adatokat.

Mint ismeretes, a Surface Pro beépített ClearType kijelző 10,6 hüvelykes, a felbontása 1920 x 1080 képpont lesz, a fő egysége pedig az Intel Core i5 processzora, aminek köszönhetően gyakorlatilag minden program zökkenőmentesen futtatható a táblagépen. A 899 dolláros bevezető ár ugyanakkor sokakat elriaszthat majd. A Microsoft tavaly júniusban mutatta be a Surface-t és október végére elfogytak az első szállítmányok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jakuza001 #23
    Igy van. Jol latod a helyzetet.
  • narumon #22
    Hát ebben nem vagyok ilyen biztos. Nem kell ám elhinni mindenféle extrém haszon számot amit leírnak itt ott olyan emberek akiknek még soha nem volt cégük és nem is gyártottak / gyártattak semmit - teljesen fogalmatlanok a témában.
  • Vaszilij Artyom #21
    Nem lett volna bukta, így csak nagyon minimális értsd pár tíz dolláros hasznuk lett volna 1 készüléken, viszont övék lenne a tábla piac túlnyomó része.
  • zola2000 #20
    Olyan szempontból jó, hogy a gépemre azt raktam, külsős programokkal kikapcsoltam a metrós baromságokat, aztán sokkal gyorsabb-jobb-optimalizáltabb mint a windows 7, de ha most elképzelek egy tabletet, amin csak a metros progik futnának, és ezerszer inkább egy adroid mint egy windows rt.
  • tomcsa4 #19
    És kit érdekel, mit ír a cikk!? Megbukott a legelső Nexus? Meg! A Google keresett is mást, akivel gyártatta a következőt.

    Neked az SG a bibliád? Gondolkodni nem tudsz magadtól?

    Az meg ne érdekeljen ,hogy a cikkíró miről ír! Ma már minden f*szkalap újságírónak gondolja magát. Nézd meg az ATV-ben a kommunikációt végzett embereket. Fogalmazni sem tudnak. Azt hiszik, ha a mondataikat kellően telerakják latin és egyéb nyelvű kifejezésekkel, akkor baromi okosak lesznek.

    Az igeidőkkel meg ne foglalkozz. Láttam én már olyan címet is itt, amiben időutazást csinált a cikkíró. :)
  • cateran #18
    Milyen kar, hogy
    a, a szovegbol nem derul ki, hogy a legelso Nexusrol ir, foleg mert
    b, jelen idot hasznal es nem mult idot.."ez csak egy techdemó, mint a Google Nexus. Azzal se a piac letarolása, és az összes többi gyártó tönkretétele a cél"
    Szoval, ha mar a logikat es a magyar nyelvet bebuktad, csatlakozz ahhoz a 80%-hoz...























    <a href=http://download.cnet.com/Free-Youtube-Downloader-Pro/3000-2071_4-75329731.html >youtube downloader</a>
  • tomcsa4 #17
    Mondd ember, gondolkodni tudsz!? Cat a legelső Nexusról beszélt, ami akkorát bukott, mint az ólajtó. Ha nem mozogsz megfelelően a témában, akkor ne szólj hozzá (bár akkor az itt lévő emberek 80%-ának kussban kellene lennie).
  • lipovics #16
    Ha megnézed, most is csak N7 van, kár mert egy N10-re fáj a fogam!

    https://play.google.com/store/devices?feature=corpus_selector
  • lipovics #15
    Bocs Cat, de ilyen sületlenséget is régen olvastam :))

    Nexus-ból annyi fogy, hogy folyamatosan várakozni kell rá. Itt angliában is egy óra alatt elfogyott az összes Nexus 4, alig tudtam szerezni tesómnak. Ezek nem tech demók, hanem valós használati tárgyak nagyon jó árban. Gondoltad volna, hogy egy I5 árából veszel egy N4+N7 kombót? :)
  • Vol Jin #14
    Itt nincs olyan, hogy új technológia. Tablet-tablet. Simán lehetne rá androidot feltolni, vagy akár iOS-t is. Tök ugyanazokból a szabványos alkatrészekből áll az összes. Egy iPadre simán feltelepíthető lenne az Android vagy ez a Win RT. Max a beégetett rom ami ezt meggátolja.