Berta Sándor

Újabb szabadalom utal az összehajtható Surface fejlesztésére

A Microsoftot egyre inkább az összehajtható készülékekre összpontosít.

Egy a napokban felbukkant szabadalom is azt támasztja alá, hogy a redmondi társaság komolyan fontolgatja egy vagy több összehajtható termék piacra dobását. A dokumentumot még 2017 augusztusában nyújtotta be az óriáscég az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalához (USPTO), amely azt 2018 márciusában nyilvánosságra hozta, de csak most lett ismert azután, hogy a Windows Latest felfedezte. Tavaly decemberben derült ki, hogy a Centaurus projekt keretében összehajtható terméket tervez a Microsoft. Az eszköz két képernyős lesz, s inkább hasonlít majd egy PC-re, mint egy okostelefonra. Az új készülék az idén kerülhet a piacra.

A most ismertté vált szabadalom címe "Bendable device with display in movable connection with body" és abban különbözik a korábbi dokumentumtól, hogy az ismertetett elképzelések alapján az adott terméknek csak egyetlen kijelzője lesz, amely közepén szinte teljesen összehajtható. Eddig az ilyen konstrukcióknál mindenképpen szükség volt csuklópántokra és zárómechanizmusokra. Az újabb szabadalom viszont már ezek helyett mágnesek alkalmazásáról ír.

A Microsoft a leírásban egyébként azt taglalta, hogy egy ilyen megoldás alkalmazható lesz az okostelefonoknál, a táblagépeknél, a laptopoknál, a viselhető termékeknél és más eszközöknél.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #3
    Szerintem ezt inkább úgy érdemes nézni, hogy eddig a kijelzőt lehetett ráhajtani a billentyűzetre... (Hagyományos laptopoknál a billentyűzet "alatt" volt a gép, hibrid gépeknél pedig a kijelző mögött...)
    Most magát a kijelzőt lehet kettéhajtani, ami mögött a gép van, és a kijelző egyik fele lehet a billentyűzet.
    Feltehetően lesz egy olyan lehetőség is, hogy teljesen kinyitva lehet használni csak kijelzőnek, és fizikai billentyűzetet lehet csatlakoztatni hozzá. És akkor gyakorlatilag ez is egy hibrid tablet lesz... aminek a "kijelzőjét" külön is lehet "laptopként használni".
    Kár lenne kihagyni, mivel egy virtuális billentyűzeten dolgozni szerintem nem túl kényelmes hosszú távon, meg különben is, a minél kompaktabb kialakítás egy munkára képes (és feltehetően arra a célra készített) gépnél csak lehetőség, ha a hordozhatóság lényegesen fontosabb, mint a használhatóság. Amúgy nem árt megadni a lehetőséget, hogy normálisan lehessen használni, ha pl. nem utazásra visszük magunkkal, ahol nyilván kevesebbet használjuk, mint otthon és/vagy otthon-munkahely között ingázva.
    Persze, ha ARM alapú lesz, akkor egy ideig még nem fogjuk tudni komolyan használni, úgyhogy kb. mindegy, milyen lehetőségeket terveznek hozzá. Az majd a következő generációkban fog tudni ténylegesen kibontakozni...
  • nlght #2
    Végre!!!! Tök jó lenne egy olyan számítógép ami kis helyet foglal, mondjuk lapos lenne és csak lehajtom a fedelét a munka végeztével és beraknám a táskámba, de jó lenne egy ilyen, ooh wait...
  • CairoJack #1
    Pfujj... cserébe biztos lesz vagy 2 milla...