Napi Online

Káros a tőzsdére az algoritmusos kereskedés

Egy új amerikai tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a számítógépes algoritmusok által vezérelt, nagy gyakoriságú kereskedés (HFT, High Frequency Trading) az átlagos befektetők által elérhető profitot csökkenti szignifikánsan.

Az amerikai Árupiaci Határidős Kereskedési Bizottság (Commodity Futures Trading Comission -CFTC) vezető közgazdásza, Andrej Kirilenko friss tanulmánya szerint a HFT-t alkalmazó szereplők ügyletenként átlagosan 5,05 dollárnyi profittól fosztják meg a hagyományos módon befektetőket a leggyakrabban kereskedett határidős kontraktusok esetében - írta a The New York Times. A bizottság egyelőre hivatalosan nem tette magáévá a tanulmány megállapításait, a lap szerint arra várnak, hogy más, párhuzamos vizsgálatok is hasonló eredményre jutnak-e. Mindenesetre Bart Chilton, a bizottság öt biztosának egyike úgy fogalmazott, kétségtelen jelek utalnak arra, a HFT-t alkalmazó szereplők váltak az új közvetítőkké a pénzügyi piacokon a brókercégek helyett, s ennek megfelelően láthatóan lefölözik a közvetítői jutalékok egy jelentős részét.

A tanulmány megállapításai mindenesetre szembe mennek azzal az eddig hangoztatott amerikai kormányzati állásponttal, amely eddig kételkedett abban, hogy a HFT alkalmazói bármilyen nyereségtől is megfosztanák a befektetőket. A vizsgálat része annak az amerikai kezdeményezésnek, amely a pénzügyi piacokat veszélyeztető rendszerszintű kockázatokat akarja feltárni és csökkenteni. Az amerikai Pénzügyi Stabilitást Felügyelő Bizottság (amelynek tagja a pénzügyminiszter és a Fed elnöke is) a lap szerint novemberi, zárt ülésén foglalkozott a tanulmány megállapításaival, azt azonban, hogy ezzel kapcsoltban valamilyen lépést készülnek-e tenni, egyelőre nem tudni. A programozott HFT kereskedés először a részvénypiacokon nyert teret magának, azonban egyre nagyobb mértékben befolyásolja egyéb termékek, kötvények és devizák kereskedését is - emlékeztet a lap.


Emberek helyett gépek kereskednek, milliszekundumok is számítanak

Kirilenko tanulmánya a CFTC felügyelete alatt álló termékek közül egyelőre egyedül az S&P 500-as index határidős kontraktusainak kereskedésére fókuszált, mivel ez az egyik leglikvidebb és a befektetők legszélesebb köre által kereskedett termék a piacon. A kutatást végző csapat megállapításai szerint a HFT kereskedést alkalmazó cégek képesek voltak arra, hogy jelentős profitra tegyenek szert a kontraktus adásvételéből a hagyományos befektetőkkel szemben.

A tanulmány megjegyzi, hogy a HFT kereskedő cégek különböző csoportokra oszthatóak, egyesek agresszívabban lépnek fel a piacon, mások passzívabbak, egyszerűen a piacon meglévő ajánlatokra történő lecsapással tesznek szert nyereségre. A legagresszívabb stratégiát folytató kereskedők bonyolították a vizsgált, 2010 augusztusától 2012 augusztusáig terjedő időszakban a legtöbb, s tették zsebre a legnagyobb nyereséget is.

A legagresszívabban kereskedő cégek a nagybefektetőkkel szemben kötött üzletekből kötésenként átlagosan 1,92, a kisbefektetőkkel kötöttekből 3,49 dollár nyereséget értek el átlagosan. A passzív stratégiát folytató cégek ugyan kevesebbet üzleteltek, azonban nagyobb haszonnal, átlagosan 5,05 dollárt nyertek a kisbefektetőkön kötésenként. 2010 egyik vizsgált hónapjában egy HFT kereskedő cég átlagosan 45,2 ezer dollár hasznot termelt havonta. Ugyanakkor azóta a tőzsdei forgalom csökkenésével párhuzamosan ezen cégek nyereségessége is csökkenni kezdett.

Kirilenko szerint a jelenség meglehetősen veszélyes. A határidős piacokon történő kereskedés ugyanis elmondása szerint zéró összegű játék, s a HFT kereskedők más szereplőktől veszik el a profitot. Ez pedig oda vezethet, hogy a többi befektető egyszerűen elhagyja a piacot, s ez destabilizálhatja a határidős piacokat. A lap szerint a tanulmány muníciót adhat azoknak, akik a pénzügyi piacok szorosabb és szigorúbb szabályozását követelik az Egyesült Államokban. Ugyanakkor vannak olyan hangok is, amelyek szerint a tanulmánynak nem kell ekkora jelentőséget tulajdonítani. Terrence Hendershott, a Berkeley Egyetem professzora szerint a vizsgálat egyik nagy hibája, hogy kizárólag a HFT-cégek által elért nyereségre koncentrált, s nem vette figyelembe az egyéb tényezőket. Ilyen például az az extra likviditás, amelyet a HFT-cégek biztosítanak a piacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Palinko #5
    nem akar az IRS annyira dolgozni :D
  • sanyicks #4
    tranzakciónként kéne, akkor befejeznék ezt az algoritmusos tőzsdézést...
  • Palinko #3
    év végén adóznak a nyereség után....

    nem tudom hogy jön ide az ipari forradalom, én ezt nem érzem fejlődésnek, és eléggé unfair a kisbefektetőkkel szemben mert nincs olyan kapcsolatra pénzük mint ami ehhez kell. ha jól tudom gép nem kell hozzá durva.
  • AgentKis #2
    Ha kellemetlen ez, akkor tenni kell a tranzakciókra egy minimális adót (pont ilyen az on-line tőzsde programok által húzott sáp) ezzel ez a probléma meg is szűnne.
  • AgentKis #1
    "Egy új amerikai tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a számítógépes algoritmusok által vezérelt, nagy gyakoriságú kereskedés (HFT, High Frequency Trading) az átlagos befektetők által elérhető profitot csökkenti szignifikánsan." Az ipari forradalom kezdetén ezért verték szét a gőzgépeket a munkások. Hát ez ilyen, a világ "fejlődik", aki lemarad beszopja...