Berta Sándor

Tulajdonrészt szerez az ASML-ben az Intel

A gyártó komoly beruházással igyekszik megőrizni a vetélytársaival szembeni gyártástechnikai előnyét. A konszern 10 százalékos tulajdonrészt szerez a holland ASML cégben.

Az Intel 1,7 milliárd euróért vásárolja meg a tulajdonrészt és a tervek szerint később - 838 millió euróért - 15 százalékra növeli majd a részesedését. A vállalat emellett a 2013 és 2017 közötti időszakban további 553 millió euróval támogatja az ASML kutatás-fejlesztési munkáját. A megállapodás részét képezi még az is, hogy az amerikai társaság előrendeléseket ad majd a holland partnerének. A csomag összértéke így eléri a 3,3 milliárd eurót.

Az együttműködés fő célja a chipgyártásban használt szilíciumostyák méretének növelése, így a jövőbeli ostyák átmérője már nem 300, hanem 450 mm lehet. Brian Krzanich, az Intel alelnöke ezzel kapcsolatban kijelentette: "Az egyik méretről a másikra való átállás a múltban 30-40 százalékkal csökkentette a költségeinket. Minél gyorsabb hajtunk végre egy ilyen lépést, annál hamarabb élvezhetjük a lépés előnyeit." Természetesen a várható költségmegtakarítás sem elhanyagolható szempont és az is fontos, hogy az Intel így olyan chipeket készíthet, amelyek még kevesebbet fogyasztanak. Az Intel azért erre a terület összpontosít a leginkább, mivel meg akarja vetni a lábát az okostelefonok és a tábla PC-k piacán is.

Az ASML vezetőivel kötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően a társaság gyorsabban férhet hozzá a legújabb fejlesztésekhez, így megőrizheti a vetélytársaival, elsősorban az ARM-mel szembeni gyártástechnikai előnyét. A holland cég szintén profitálhat a kooperációból és a közeljövőben más vállalatokkal is kutatás-fejlesztési megállapodást köthet. A lehetséges partnerek között szerepel a TSMC és a Samsung is. Az ARM kontra Intel háború a küszöbön áll. A társaság első okostelefonja idén áprilisban rajtolt el, majd bejelentette a tábla-ultrabook hibrid készülékét is. Az ARM nemrég összefogott az AMD-vel, így érthető, hogy az Intel is lépni akart.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!