Napi Online

Sorra dönti a rekordokat az Intel

Az Intel sorban a hatodik negyedévet zárta bevételi rekorddal, a július-szeptemberi időszakban 14,2 milliárd dollárt ért el, ami 28 százalékkal több az egy évvel korábbinál és több mint egymilliárd dollárral haladja meg a legutóbbi, a második negyedévben elért csúcsot.

A világ legnagyobb processzorgyártója az adózás utáni nyereséget és az egy részvényre jutó profitot tekintve is rekorddal zárta a harmadik negyedévet. Az adózás utáni profit 3,5 milliárd dollár, ami 17 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a részvényenkénti 65 cent nyereség pedig 25 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában elért értéket - áll a kaliforniai központú társaság helyi idő szerint kedd este megjelent beszámolójában. Az eredmények az elemzői várakozásokat is meghaladták. A mikroprocesszor-piac 80 százalékát uraló társaság a notebookok iránti kereslet, a feltörekvő piacok élénksége és üzleti felhasználású termékeinek sikere révén állított fel újabb csúcsokat.

Az Intel alapú szerverek és adattároló központok forgalma az újabb típusú mobil kommunikációs eszközök és az úgynevezett felhő alapú szolgáltatások terjedésének hatására nőtt. Ezen a területen - az adatközpont üzletágban - 15 százalékkal 2,5 milliárd dollárra nőtt a bevétel. A személyi számítógépeket processzorokkal ellátó üzletág - PC Client részleg - termelte a legnagyobb bevételt, 9,4 milliárd dollárt, ami 22 százalékos növekedés éves szinten.

A személyi számítógépek globális piaca elemzői várakozások szerint csupán 4 százalékkal bővül az idén, mert a táblagépek sikere a leginkább kelendő géptípus, a notebook forgalmát is visszaveti. Az Intel azonban 8-10 százalékos növekedésre számít, a cég azt tapasztalja, hogy nem gyengül, hanem átalakul a piac, a fejlett ipari államok helyére a feltörekvő országok lépnek. Ezt támasztják alá a harmadik negyedévi adatok is, a három legnagyobb felvevőpiac közül kettő - az első helyen álló Kína és a harmadik helyezett Brazília - feltörekvő ország - áll a beszámolóban.

Az Intel a mikroelektronikai alkatrészek gyártása mellett a szolgáltatási területen is erősít, ezért vásárolta fel 2010-ben a vírusirtó programjairól ismert McAfee Inc.-t, valamint 2011-ben az Infenion vezeték nélküli megoldásokkal foglalkozó részlegét. A két új szerzemény a harmadik negyedévben már 1,1 milliárd dollárral járult hozzá a cég bevételéhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • attes #1
    Az AMD az új gagyi procijaival jövőre is bebiztosította az Intelnek a nagy profitot sajna.