Berta Sándor

Lengyelország lesz a 2013-as CeBIT hivatalos partnere

Hivatalossá vált, hogy Lengyelország lesz a jövő évi CeBIT kiállítás hivatalos partnere. Az együttműködés keretében 2013 márciusában német-lengyel IT-csúcstalálkozót is rendeznek.

"Lengyelország hosszú évek óta Németország egyik legfontosabb kereskedelmi partnere, és egy gyorsan növekvő, innovatív gazdaságú nemzet" - jelentette ki prof. Dieter Kempf, a BITKOM német szakmai szervezet elnöke. A kooperáció célja, hogy a közepes cégeknek is lehetőséget nyújtson a nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódásba. Dariusz Bogdan, a lengyel gazdasági minisztérium államtitkára közölte: "Rendkívüli módon örülök annak, hogy a legfontosabb kereskedelmi partnerünknek számító Németország felismerte a lengyel IT-ágazatban rejlő lehetőségeket a digitális világ legfontosabb eseményén partneri pozíciót ajánlott nekünk."

Frank Pörschmann, a CeBIT első embere azt emelte ki, hogy a lengyel gazdaság növekszik és Lengyelország vonzó és felkészült gazdasági helyszínnek számít, s a digitális iparban - a jól képzett szakembereket tekintve - rendkívül komoly potenciállal rendelkezik. Éppen ezért örülnek annak, hogy Lengyelország lesz a kiállítás jövő évi hivatalos partnere. A BITKOM adatai alapján a lengyel IT-piac évek óta fellendülőben van. Az EITO piackutató intézet az idei évre 2,6 százalékos gazdasági növekedést prognosztizált a lengyel IT-ágazatnak, amelynek az értéke elérheti a 16 milliárd eurót. Jelenleg különösen a tábla PC-k, az IT-outsourcing, valamint a vezetékes és a mobil szolgáltatások népszerűek.

Az idei CeBIT hivatalos partnere Brazília volt és a kiállításon hét magyar cég vett részt a kiállításon, köztük volt a KÜRT Zrt. Ezenkívül a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) további 13 információkommunikációs technológiával (ICT) foglalkozó vállalkozás képviselői számára biztosított belépőjegyeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!