MTI

Állami behatolási kockázat esetén figyelmeztet a Google

Biztonsági figyelmeztetést ad ki online szolgáltatásait igénybe vevő felhasználóinak a Google, ha állami szervek részéről profiljuk feltörésére tett kísérletet, vagy annak lehetőségét észleli.

Amennyiben a Google biztonsági monitoring szolgáltatása behatolási kockázatot észlel, ennek tényéről az online szolgáltatások menüsora alatt színesen kiemelt szöveggel figyelmezteti a felhasználót. A Google biztonsági blogján megjelent közlemény szerint a figyelmeztetés ténye önmagában még nem jelenti azt, hogy hatósági behatolás történt volna, lehet, hogy csak fennáll a veszélye a monitoring szolgáltatás elemzése szerint. A Google az információ rosszhiszemű felhasználásának lehetőségére hivatkozva nem adott tájékoztatást arról, hogy milyen módon azonosítja az állami, illetve állami támogatással működő szerveket.


A Google a figyelmeztetés mellett egyúttal megoldást is kínál a behatolási kockázat elhárítására. A belépési jelszó azonnali megváltoztatását javasolja kis- és nagybetűk, valamint írásjelek vegyes alkalmazásával. Emellett javasolja a kétlépcsős belépési azonosítási eljárás alkalmazását. Javasolja a böngésző program, az operációs rendszer, a különböző plugin (böngésző szoftvermodul) alkalmazások és a szövegszerkesztő szoftverek lejújabb verzióra történő azonnali frissítését is.

A Google figyelmezteti a felhasználókat, hogy szolgáltatásainak igénybevételekor mindig figyeljenek a beléptetési címre, aminek "https://accounts.google.com/"-nak kell lennie, mivel az adatlopásokra gyakorta más címre történő átirányítással kerül sor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • end3 #2
    A szerzői jogvédelem érdekében aláírt ACTA egyezménynek nem sok köze lehet az állambiztonsághoz. Aláírták de tudtommal még nem ratifikálták. Ha titkosszolgálatok vagy egyéb arra valamilyen módon feljogosított állami szervek szükségét látják, simán igénybe vehetnek titkosszolgálati eszközöket a feladatuk végrehajtásához vagy csak egyszerűen a számukra szükséges információ megszerzéshez. Ez régen is, most is így volt-van, sz.tem a világ minden államában. Az internet csak új eszközök igénybevételének lehetőségét jelenti. Na meg a biztonsági szoftvereken és az operációs rendszerek biztonságán dolgozó programozok, gyorsan változó szoftver-környezetet teremtenek. A feladatvégrehajtás így napról-napra nem is olyan egyszerű. Kiváló koponyák kellenek oda! (Ha sok forog kockán és éppen nem lenne törvény rá, az államok a jogosultságot vagy kötelezettséget ráérnek később, a végrehajtás után is megoldani.)

    A magánjog védelmét meg jelenleg mindenki magának oldja meg. A lehetőségek rendelkezésre állnak. Ha valaki búvárként merülni indul, nem árt előtte tanulni, megismerni a vízet. Így van ez az internet használatánál is.

  • god25 #1
    Tudtommal az állam aláírta az ACTA-t, a TEK-nek (mivel az alkotmány felett áll) nem kell bírósági végzés semmihez, így cseszheti az ember a jelszó változtatást. (Nem mint ha bármi rejtegetni valóm lenne). Ennyit a magánjog védelméről.