Berta Sándor

Továbbra is használ Windows operációs rendszereket a Google

Amerikai lapértesülés alapján úgy tűnik, hogy a keresőcég a korábbi hírrel ellentétben mégsem tiltotta meg a munkatársai számára a Windows használatát.

A Wired amerikai IT-magazin a Google egyik vezetőjétől tudta meg, hogy a társaság valójában soha nem tette tiltólistára a Windows operációs rendszereket. Ehelyett a szoftvereket továbbra is szabadon használhatják a munkahelyi számítógépeiken a dolgozók, de akár másképp is dönthetnek. vagyis más operációs rendszereket is előnyben részesíthetnek. Minderről Ben Fried, a Google informatikai vezetője beszélt a Wired szerkesztőinek. Fried kifejtette, hogy az alkalmazottak maguk dönthetik el, hogy a Windows aktuális változatait, a az Apple Mac OS-t, a Chrome OS-t, vagy az Ubuntu Google-verzióját, a Goobuntut használják a munkájuk során. Ugyan a munkatársaik többsége a Google Apps alkalmazásokat használja, de néhányuknak szüksége van a Microsoft Office irodai programcsomagjára.

Vannak, akik azért maradtak a Windows mellett, mert azt szokták meg. Akik így döntöttek, azoknak a számítógépén általában Windows 7 fut, ugyanakkor néhány PC-n régebbi Windows-verziók, elsősorban Windows XP találhatók. Fried ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy milyen lehet az operációs rendszerek eloszlása, azt viszont közölte, hogy Goobuntu nagyon népszerű, nem csak a fejlesztők, hanem az irodai dolgozók és a jogászok körében is. A Goobuntu az Ubuntu 10.04-re (Lucid Lynx) épül, de már folyamatban van az Ubuntu 12.04-re (Precisie Pangolin) való váltás. Jelenleg több tízezer munkaállomáson működik a Goobuntu.

2010. júniusában szivárgott ki az a hír, hogy a Google - biztonsági okokból - megtiltotta munkatársainak a Windows használatát. A mintegy 10 000 alkalmazottat érintő döntés a cég kínai részlegét ért hackertámadás után merült fel a vezetők fejében. Az információt akkor több alkalmazott is megerősítette. Kiderült, hogy azok a munkatársak, akik továbbra is a Windowst részesítik előnyben, csak igazgatói engedéllyel használhatják az operációs rendszert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #6
    "És ezt a Gooubuntu honnan lehet leszedni?"

    Sima ubuntu, csak ceges repository-ban. Ez azt jelenti, hogy egy rendszergazda letukrozi a telepito anyagokat egy belso szerverre es onnan telepit mindenki. Igy nem egy kulso szerverhez mennek a gepek frissiteseket keresni. A megoldas masik elonye, hogy a ceges belso szoftvereket is bele lehet rakni az alap telepitobe, tehat ha valaki a halozatrol telepit egy gepet, akkor minden ceges szoftvert es beallitast megkap. Erre a ceges mukodesre egyebkent van lehetoseg windows eseten is.

    ps: Egyebkent ha konnyen hasznalhato linux, akkor android, abbol is a 4-es fejlettebb (netbook/tablet) uzemmodja. Sokkal egyszerubb a gui mint a hagyomanyos desktop valtozatok, viszont nagyjabol mindent tud amire az atlag embereknek szukseguk van.
  • sanyicks #5
    nem szokták keresni. Úgy szokott lenni hogy, hogy start menü/vezérlőpult X 432 Y 743 koordináta.
    Szóval nem gondolkodó lényként használják, hanem makrókat végrehajtó droidként. Ezért nehéz sokaknak a linux használata. Mert a makróban lévő egyik útvonanali pont nincs meg akkor gondolkodni kéne, és olvasni a feliratokat, és ez sok embernek gondot okoz :)
  • ClassicR #4
    Aki szerint a Linux nem alkalmas desktop alkalmazásra (ez sületlenség), annak ajánlom, hogy telepítse fel egy külön partícióra például az új Ubuntut. Pont a vérpistisék azok, akiknek sokkal könnyebb dolguk lesz. A programokat, egyes funkciókat (pl. hálózatbeállítás) sokkal könnyebb megtalálni, mint a Windowsban.
  • Athlon64 #3
    És ezt a Gooubuntu honnan lehet leszedni?
  • ramolito #2
    Azt soha nem mondtuk hogy nem alkalmas desktop felhasznalasra. Inkabb azt hogy hazaviszi apuka az uj gepet amin a linux barmely formaja megtalalhato es a verpistike nem tudja hasznalni, a tovabb mar gondoljatok mit akarok.
  • MerlinW #1
    Ajánlom ezt a cikket azoknak, akik szerint a Linux nem alkalmas desktop felhasználásra:)