Berta Sándor

Az ausztrál internetszolgáltatók nem felelnek a letöltésekért

Végérvényesen pontot tett egy több éve húzódó ügy végére az ausztrál legfelsőbb bíróság, amely kimondta: az ISP-k nem vonhatók felelősségre azért, ha az ügyfeleik másolt filmeket töltenek le vagy csereberélnek egymás között.

A The Australian és a The Age nevű lapok tudósítása szerint a helyi és a hollywoodi filmstúdiók jogerősen is elveszítették azt a pert, ami még 2008-ban kezdődött. A 34 ausztrál és amerikai filmvállalatot képviselő Australian Federation Against Copyright Theft (AFACT) 2008-ban indított pert az iiNet szolgáltató ellen azért, mert nem állította meg előfizetőit az illegális fájlcserélésben. Az első fokon eljáró bíróság az iiNetnek adott igazat.

Az AFACT tavaly márciusban az ausztrál legfelsőbb bíróságnál fellebbezett, amely most meghozta a pert lezáró ítéletét. Az ügyben eljáró testület az indoklásában kiemelte: nem volt arra utaló jel, hogy az iiNet elősegítette volna az illegális filmkópiák és televíziós műsorokról készített másolatok letöltését, illetve megosztását. Ráadásul a cég kezében semmilyen technikai eszköz sem volt arra, hogy megakadályozza vagy lelassítsa ezt az esetleges jogsértő felhasználói tevékenységet.


Az AFACT által tömörített Universal Pictures, Warner Bros., Sony, Disney és más filmstúdiók számára ez a döntés - érthetően - a lehető legrosszabb. Bár az előzmények függvényében számíthattak arra, hogy a legfelsőbb bíróság nem fogja gyökeresen megváltoztatni a korábbi ítéleteket. Michael Malone, az iiNet első embere azt hangsúlyozta, hogy sosem támogatták a jogosulatlan fájlletöltéseket és fájlcserét, egyúttal arra szólította fel a filmstúdiókat, hogy minél gyorsabban és olcsóbban tegyék elérhetővé a felhasználók számára a filmek és más műsorok legális letöltését. "A szerzői jogvédelmet legjobban akkor lehet biztosítani, ha legális tartalmakat tesznek hozzáférhetővé azért, hogy kielégítsék a keresletet" - tette hozzá a cégvezető.

Ezzel szemben Neil Gane, az AFACT igazgatója úgy vélte, hogy sürgősen törvénymódosításokra van szükség, a helyi gazdaságnak ugyanis évente 1,3 milliárd ausztrál dollár bevételkiesést okoznak az illegális filmmásolatok. Ausztráliában 2010-ben megközelítőleg minden negyedik ausztrál, 4,7 millió fő töltött le illegálisan filmet, tévéműsort, zenét és egyéb jogvédett tartalmat illegálisan az internetről. A helyi Internetipari Szövetség gyakorlati útmutatót dolgozott ki az internet- és tárhelyszolgáltatók számára annak meghatározására, hogy milyen jogaik és kötelezettségeik vannak a szerzői jogi jogsértések kezelésére vonatkozóan. Öt ISP pedig tavaly novemberben javaslatot tett az online kalózkodás visszaszorítására. Az internetszolgáltatók figyelmeztetnék kalózkodó előfizetőiket, de nem alkalmaznának további szankciókat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #1
    Hát na, csak jó a fizetése a jogászoknak és úgy látom órabérben dolgoznak, nem teljesítménybérben.