Berta Sándor

Jövőre mehet a tőzsdére a Facebook

A világ legnépszerűbb közösségi portálja várhatóan 2012. áprilisában jelenhet meg az amerikai tőzsdén és a piaci értéke addigra elérheti a 100 milliárd dollárt. A platform vezetői a lépésnek köszönhetően 10 milliárd dolláros bevételre számíthatnak.

A The Wall Street Journal cikke szerint a Facebook még az idén benyújthatja a szükséges keresetet az Egyesült Államok Tőzsdefelügyeletéhez (SEC), ugyanakkor Marc Zuckerberg még mindig tépelődik és közel sem döntött véglegesen ebben a kérdésben. A Facebook piaci értékét 100 milliárd dollárra becsülik. Amennyiben a társaság valóban ennyit érne, úgy kétszer értékesebb lenne, mint a Hewlett-Packard, amely jelenleg a világ legnagyobb PC-gyártója, márpedig számos elemző szerint kétséges, hogy a kockázatok fényében ér-e ennyit a kapcsolatháló-oldal. Semmi nem biztosítja például, hogy a Facebook hosszú távon is meg tudja tartani jelenleg 800 millióra becsült felhasználóját. Nem ismeretlen jelenség, hogy néhány rossz döntés vagy a változó netes szokások miatt gyorsan magára hagyjanak a felhasználók egy-egy honlapot (ez történt a korábbi vetélytárs, Myspace-szel is). Ezenkívül továbbra is bizonytalan a cég bevételtermelő képessége, nem átlátható könyvelése, és a hasonló cégekkel kapcsolatos korábbi tapasztalatok is óvatosságra intenek.

A tízmilliárd dolláros bevétellel abszolút rekorderré válna az IT-konszernek között, korábban még egyetlen IT-cég sem tett szert ekkora bevételre a tőzsdei megjelenéssel. Összehasonlításul: a Google 2004 augusztusában "csak" 1,9 milliárd dolláros bevételt könyvelhetett el. A jelenlegi abszolút csúcstartó az Industrial and Commercial Bank of China, ami még 2006-ban 21,9 milliárd dolláros bevételre tett szert.

Amennyiben a Facebook nem jelenik meg a tőzsdén, úgy az amerikai előírások alapján jövő áprilisban valószínűleg akkor is nyilvánosságra kellene hoznia üzleti kimutatásait. Erre azért lenne szükség, mert a részvényeseinek száma vészesen közelít a jogszabályok szerint meghatározott számhoz. (Az Egyesült Államokban 500 részvénytulajdonos felett minden tőzsdén is szereplő vállalkozás köteles nyilvánosságra hozni az üzleti eredményeit.) A tőzsdei megjelenésnek köszönhetően a Facebook forgalma elérheti majd a négymilliárd dollárt. A platform még befektetési bankot sem keresett magának, sőt, David Ebersman, a társaság pénzügyi vezetője úgy nyilatkozott: tisztázatlan, hogy egy bank miben jelenthetne segítséget nekik, lévén a tulajdonrészek iránti kereslet már most is óriási.

Elemzők szerint a részvénykibocsátásból befolyó pénz jól jöhet a Facebook terveinek megvalósításához. Cégfelvásárlásokat hajthatnak végre, hogy új technológiákhoz jussanak, illetve ha igazak a pletykák, és valóban saját telefon, illetve netbook piacra dobására készülnek, ezt is felgyorsíthatják a friss tőkére támaszkodva. További előnye a kibocsátásnak, hogy részvényopciókat kínálhatnak a fiatal tehetséges szakembereknek, akiknek ennek híján jelenleg nem vonzó a Facebook.

Tehát a Szilícium-völgy kezdő vállalkozásai idén elérkezettnek látták az időt arra, hogy teszteljék a tőzsdei befektetők étvágyát. A Farmville portált üzemeltető Zynga, a vásárlási utalványokat kínáló Groupon, a Linkedln speciális közösségi site és a Pandora online rádió egymásra licitáló hírveréssel mentek a tőzsdére, jól is indultak, de ma mindegyikük részvénye kibocsátási ára alatt forog. Hosszabb időre visszaemlékező befektetőkben már inkább a kilencvenes évek végi, kétezres évek eleji dotcom-buborék képe jelenhet meg az idei amerikai tech-kibocsátásokat látva, mintsem az ezt követő sikeres cégek − például a Google vagy az Amazon − tőzsdei diadalútja. Elemzők szerint az idén tőzsdére lépő netes cégekkel, és különösen a Facebookkal, a világ legnagyobb kapcsolatháló-oldalával − kapcsolatos nagy felhajtást éppen ez a hangulati elem indokolja: a befektetők nem akarnak újra lemaradni egy olyan lehetőségről, mint amilyen a netes buborék kidurranása után a Google volt.

Mark Zuckerberg azonban nem lelkesedik túlzottan a tőzsdei megjelenés ötletéért, ráadásul a kedvezőtlen gazdasági helyzet és a Groupon példája is óvatosságra intheti a Facebook vezetőit. A közösségi oldal egyébként már 2009 novembere óta a tőzsdére készül és már idén májusban kiszivárogtak olyan hírek, hogy jövő tavasszal jelenhet meg a tőzsdén. Szeptemberben azonban már olyan hír jelent meg, hogy az időpont a jövő év végére módosulhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • finizlik #10
    Az index.hu is csak egy oldal nem több és mégis sokat ér.

    Az SG.hu is csak 1 oldal és mégis sokat ér.


    Elmondom, hogy nem csak annak van ára ami fizikailag létezik.
  • Cat #9
    "Az egész fészbúk egy honlap, nem több."

    Butaságot beszélsz, de legalább nagyon magabiztos vagy. Most nem kezdek példálózni az adatokkal, amiket gyűjt és eladhat, hanem ráirányítanám a figyelmed a manapság minden oldalon meglévő Facebook linkre. Itt, SGn is van lájk, azaz közvetve sokmillió oldal reklámozza. Ezek biztosítják a látogatókat, utána már csak pénzt kell csinálni belőlük. Ennek ezer módja van, és baromira ráérnek kitalálni.
  • tomcsa4 #8
    A Google az más. Ha jól emlékszem, nem a hype után ment a tőzsddére. Amikor már egymásra licitálnak a cégek az "elméleti" összegekre. Mert ez utóbbi veszélyes és volt is anno 2000-ben.
  • Doktor Kotász #7
    "Minden annyit ér, amennyit hajlandóak érte fizetni."

    Általában, illetve pillanatnyilag hamisan. Ebből vannak a lufik. A lufi a tőzsdén, meg egyenesen csodálatos. Mondjuk kiderül, hogy lószart sem ér a fészbúk, és emiatt az a cég is megsínyli, akinek semmi köze ehhez a baromsághoz. Mondjuk turmixgépekhez gyártanak fröccsöntött tetőt.

    Az egész fészbúk egy honlap, nem több. Garantált, hogy pár év múlva az egész egy múló hóbort lesz.
  • finizlik #6
    Hidd el hogy ez a lufi dolog van olyan stabil mint a google jelenleg.
  • gforce9 #5
    Hehe, egy ilyen lufi dolog még tőzsdére is megy? :) Végülis, ha ott durran ki, nagyobb lesz a riadalom.... :) Mindegy.
  • finizlik #4
    :)

    Végül is ennél jobb reklám ill. statisztikai felület nem létezik a világon, de persze tudom szar mert te azt mondod.
  • Szefmester #3
    És nem is ér annyit, ellenben azokkal az adatokkal amiket összegyűjtött a felhasználóiról... Nah AZ! ér valamit.
  • Zoli007 #2
    Minden annyit ér, amennyit hajlandóak érte fizetni.
  • coolbboy83 #1
    Ilyen szarnak nem kéne ennyit érnie...