Berta Sándor

Tőzsdére készül a Facebook

A népszerű közösségi portál alapítója, Mark Zuckerberg követni akarja a Skype és a Twitter példáját.

John Donahoe, az eBay Inc. vezérigazgatója április közepén jelentette be, hogy tőzsdére viszik a Skype-ot, míg Biz Stone társalapító néhány nappal ezelőtt jelezte, hogy ugyanerre készülnek a Twitter esetében. Különösen az utóbbi bejelentés ösztönözhette Mark Zuckerberget, a Facebook alapítóját arra, hogy hasonló nyilatkozatot tegyen. A közösségi oldal semmiképpen sem szeretne lemaradni a Twitter mögött.

A Facebook egy úgynevezett kétosztályú részvénystruktúrát vezet be, amelynek elsődleges célja az, hogy a tőzsdére kerülés után is biztosítsa a jelenlegi vezetők és résztulajdonosok befolyásának megmaradását. A 25 éves szakember ugyanakkor leszögezte, hogy a tőzsdén való megjelenés nem a közeljövőben várható.

Az elképzelés szerint minden eddigi Facebook-résztulajdonos úgynevezett B-osztályú részvényeket kapna, amelyek tízszer nagyobb szavazati jogot biztosítanak a hagyományos A-osztályú részvényekhez képest. A Google hasonló struktúrát vezetett be 2004es tőzsdére kerülésekor, hogy így óvja meg Larry Page és Sergey Brin, a két társalapító befolyását. Vagyis a fiatal milliárdos ezzel a lépéssel az ő példájukat követné. A szavazatelsőbbségi részvények hagyományosan a médiaszektorra - így a New York Timesra, a Comcastra, illetve a Hollinger-csoportra voltak - jellemzőek, ám korlátozó mivoltuk miatt az intézményi befektetők körében ellenérzéseket váltanak ki.

Zuckerberg legutóbb májusban tért ki erre a lehetőségre. A szakember a Facebook tőzsdén való megjelenésétől azt reméli, hogy így tudnak majd még több pénzt szerezni a fejlesztésekre. Eddig az ehhez szükséges összegeket a kisebb résztulajdoni hányadok eladásából biztosították. A Facebook részvényei alighanem kelendőek lesznek a tőzsdén, hiszen a vállalat folyamatosan fejlődik, idén szeptemberben átlépte a 300 millió regisztrált tagos álomhatárt. Mark Zuckerberg érthetően kivár és semmiképpen sem akarja elsietni a tőzsdén való megjelenést. A céget szakértők 9,5 milliárd dollárosra értékelik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!