Berta Sándor

A 2001: Űrodüsszeiából kölcsönözte az iPad kinézetét az Apple?

A jogászokat is meglepő húzással állt elő a Samsung az Apple-lel folytatott szabadalmi perekben. A dél-koreai cég olyan felvételeket mutatott be, amelyek szerint a mai táblagépekre hasonlító eszközök már 40 évvel ezelőtti filmekben is felbukkantak.

A Samsung az Apple-lel folytatott szabadalmi vita során olyan képeket mutatott be, amelyek egyértelműen bizonyítják: a mai tábla PC-kkel külsőre szinte teljesen megegyező készülékek egyaránt szerepeltek az 1968-ban megjelent 2001: Űrodüsszeia című filmben és az 1970-es években vetített The Tomorrow People című brit sorozatban. 44-es és 45-ös számú bizonyítékként a vállalat több fotót is benyújtott az ügyet tárgyaló bírósághoz. A 2001: Űrodüsszeia című film egyik felvételén az látható, amint két űrhajós éppen eszik és az asztalon előttük lévő billentyűzet nélküli, kijelzős eszközökön követnek nyomon egy videokonferenciát. A készülékek formája teljesen olyan, mint az iPadé. A "The Tomorrow People" két képkockáján szintén egy hasonló formájú eszköz figyelhető meg.


A Samsung arra hivatkozik, hogy mit sem ér az Apple szabadalma, ha már 1968-ban léteztek ilyen dizájnú termékek. Sőt, a következtetés egyenesen az, hogy az amerikai társaság esetleg a két film valamelyikéből kölcsönözte az iPad kinézetét, éppen ezért nem is léphet fel szabadalomsértés miatt a riválisaival szemben. A dél-koreai cég azzal érvelt, hogy a 2001: Űrodüsszeia jelenete egy olyan táblagépet mutat be, amely négyszögletes és amit egy képernyő ural, ráadásul vékony kávával rendelkezik.


Táblagép a The Tomorrow People sorozatban

Kérdés, hogy miként dönt az új bizonyítékokkal kapcsolatban a bíróság. Amennyiben elfogadja azokat, úgy gyakorlatilag kimondja, hogy a táblagépek ötlete több évtizeddel korábbra nyúlik vissza és így minden szabadalomnál régebbi. Kérdéses, hogy a lépéssel lerövidülhet-e az eljárás, de az biztos, hogy az érvelés számos jogászt meglepett.

Az Apple áprilisban perelte be és vádolta meg ötletlopással a Samsungot. Az amerikai cég azt állítja, hogy a Samsung androidos okostelefonjai és tábla PC-i egy az egyben az iPhone és az iPad ügyes másolatai. A társaság a keresetében azt követelte, hogy a Samsung azonnali hatállyal állítsa le az ötletlopásait és fizessen egy kártérítést. Az Apple szerint a Samsung Androidot futtató okostelefonjai és tábla PC-i rendkívüli módon hasonlítanak saját termékeire, elsősorban az iPhone és az iPad modellekre. Nemrég a düsseldorfi bíróság betiltotta egész Európában a Samsung Galaxy Tab forgalmazását. A döntés - Hollandia kivételével - az egész EU területére kiterjedt, de a döntést később módosították és a korlátozás kizárólag Németországra érvényes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hurkaur #211
    "mert nyilván tök hülye vagyok ugye."
    ami igaz az igaz
  • G_ArchAngel #210
    Szerinted ugyanaz a csomagolas?
    Szerinted ugyanaz a felosztasa?
    Ugyanaz az ize? Az osszetevok aranya?

    A designrol volt szo, a csokinal ez elsosorban a csomagolas, ha valamit nem tudsz tovabbgondolni, akkor mond le a netet, mert egyre zavartabb leszel.
  • 5c0rp330n #209
    eros erv, gyoztel!

    (majdnem :D epic fail, leulhetsz.)
  • zord01 #208
    Öcsém ne szopsá már! Te most az Iphone egy darab érintőképernyő. Annak nincs dizájnja. Pont az a dizájn, hogy nincs rajta semmi más flikk-flakk. Ennyi erővel az iphon sérit az érintőképernyő szabadalmát.

    Amúgy te magad mondtad ki a tutit. MILKACSOKI. Aki táblás csokit mer árulni az egy aljas undorító szemét formaterv lopó féreg, és halálbüntetést neki...

    VESSZEN A TIBICSOKI!!!!


    Ecsém... No more komment... nem érdemled meg hogy energiát pazaroljak rád, mert nyilván tök hülye vagyok ugye.

    Szép napot!
  • Sir Ny #207
    fingodnincs
  • 5c0rp330n #206
    az ARM Cortex-A8-at vagy a PowerVR SGX 535-ot? LOL!
  • Sir Ny #205
    "A többi csak termékeket állít elő univrzális alkatrészekből. Tudom, hogy az Iphone processzora speciális, de ezt is csak bérbe tervezték nekik."

    Nem igaz, az alma tervezte saját magának.
  • Sir Ny #204
    Ha te fel vagy háborodva azon, hogy nem mérvadó a linked, akkor mértnem jársz elöl jó példával és fogadod el Ádám linkjét mérvadónak? Vagy milyen jogon kiáltod ki azt kevésbé mérvadónak, mint a sajátodat? Nem gondolod, hogy ez kicsit egyoldalú gondolkozásra vall?
  • Sir Ny #203
    "akkor parttalan vita alakul ki, nem lehet fogalmilag megragadni, hogy mi az, ami túl hasonló, mi az, ami nem. "

    ezért alkalmazzák a bíró nevű embert. amúgy elárulom, hogy pl egy válásnál is parttan vita van. meg ott is, hogy az alstom leszállította-e a bkv-nek a metrókat, vagy sem. sőt, mindig parttatlan vita van. azt meg egy felnőtt bíró csak el tudja már dönteni, hogy ha a kezébe adnak egy csamcsungot, meg egy almát, hogy megtévesztésig hasonlók-e. és hogy a fia, aki lát egy ipadet az osztálytársánál ugyanolyat akar venni, akkor ipadet vesz-e a boltban, vagy csamcsungot.
  • Sir Ny #202
    ha nem ismered a before after ipad című képet, ami minden második sg-s hírhez be lett linkelve, akkor keress rá. rengetegféle képpen ki tud nézni egy tablet is. ( főleg ocsmányul )