Berta Sándor

Fókuszban az amerikai határellenőrzések

Az Electronic Frontier Foundation (EFF) nevű civil szervezet egyik aktivistája a Chaos Communication Camp nevű rendezvényen ecsetelte, hogy mire számíthat az, aki notebookkal együtt érkezik az Egyesült Államok egyik határátkelőhelyére.

Az Egyesült Államok határait jelenleg négy hivatal, a belbiztonsági minisztérium (DHS), valamint az annak alárendeltségébe tartozó TSA, az Egyesült Államok Vám- és Határőrsége (CBP) és az amerikai bevándorlási és vámhivatal (ICE) munkatársai védik. Seth Schoen, az EFF aktivistája elmondta, hogy az amerikai belbiztonsági minisztérium egyes részlegeinek dolgozói bármikor, indoklás nélkül elvehetik és átvizsgálhatják valakinek a laptopját. A négy hivatal alkalmazottai sokkal komolyabb jogosítványokkal rendelkeznek, mint a rendőrök.

A beutazók először a CBP ellenőreivel kerülnek kapcsolatba. Ők kérdéseket tehetnek fel és alapos gyanú vagy indoklás nélkül is bárkit fogva tarthatnak vagy átkutathatnak. Ugyanez igaz az illetőnél lévő különböző készülékekre, például notebookra is. Már önmagában ez a szituáció komoly stresszt jelent a beutazóknak, akik ráadásul gyakran nem tudják, hogy a CBP megtagadhatja az USA-ba való beutazásukat, még akkor is, ha a felhasználónak érvényes vízuma van, vagy megfelel a Visa Waiver Program előírásainak. De az is megtörténhet, hogy az együttműködésre nem hajlandó illető számára engedélyezik az Egyesült Államok területére való belépést, viszont jelzik, hogy folyamatosan szemmel fogják tartani és minden egyes beutazásánál kényelmetlen kérdéseket tesznek majd fel neki.

Ezeket a jogosítványokat maguk az amerikai szervezetek is gyakran támadják. Az EFF elfogadhatatlannak tartja, hogy a négy hivatal bármely munkatársa bármikor és indoklás, vagy konkrét gyanú nélkül átkutathatja a beutazónál lévő készülékeket, sőt, azok tartalmát le is másolhatja. Ez az EFF álláspontja szerint komoly beavatkozás az emberek magánéletébe. Az amerikai bíróságok ugyanakkor nem így gondolják, ítéleteikben ugyanis mindig azt hangsúlyozzák, hogy a fő cél az Egyesült Államok határainak védelme.

Schoen alkalmazkodott a helyzethez. Notebookja merevlemezét nemes egyszerűséggel otthon hagyta, így egy átkutatás során a DHS, a TSA, a CBP és az ICE ellenőrei nem tudnak fontos adatokat lemásolni a gépéről. Megoldásként azt javasolta, hogy a célszerű a merevlemezek tartalmát még az USA-ba való beutazás előtt letörölni, majd az adattárolókat leformázni. Mindez azonban nem mindig ésszerű, hiszen ha az utas egy orvos vagy ügyvéd, akinek a merevlemezén ott vannak a betegei vagy ügyfelei adatai, az megtagadhatja a vizsgálathoz való hozzájárulást, illetve a szükséges jelszó kiadását.

Schoen azt tapasztalta, hogy a CBP munkatársai ugyan nem örülnek a dolognak, de normálisan és megértően kezelik a helyzetet. Semmiképpen sem szabad viszont hazudni. Aki tehát azt mondja a vizsgálatot végző tisztnek, hogy elfelejtette a jelszavát, az ezzel bűncselekményt követ el. Szintén megoldást jelenthet a vizsgálatok elkerülésére, ha a felhasználó a szükséges adatokat az interneten, például a Dropboxon tárolja.

Az EFF aktivistái végül közölte: a különböző készülékek átkutatásának esélye nagyon kicsi. 2008 októbere és tavaly június között összesen 6500 ilyen vizsgálatra került sor. Figyelembe véve, hogy 327 amerikai határátkelőhely van, ez egészen elenyésző szám. A vizsgálatok felét amerikai állampolgároknál kezdeményezték. A hatóságok helyzetét nehezíti, hogy nincs elég kellően képzett szakértő. Az ICE-nél például mindössze 220 olyan dolgozó van, aki az átlagosnál járatosabb a számítástechnikában. A beutazások engedélyezéséért felelős CBP-munkatársak alig rendelkeznek számítógépes ismeretekkel. Már azt is nehezen értik, hogy mi egy dual boot rendszer. Ettől függetlenül az együttműködés célravezető és ajánlott, különösen annak tükrében, hogy a mobil- és okostelefonokat, a memóriakártyákat és más adathordozókat is átvizsgálhatják, azokat pedig nem mindig védi jelszó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #13
    Magiszter :)
  • asdasdasd #12
    Értelme 0, de esetleg egy bűnöző rosszabbul érzi magát tőle. Meg a jogvédőknek is lesz munkájuk...
  • Magiszter #11
    egész képet = egész gépet
  • Magiszter #10
    Egyszer úgy töltöttem át interneten 2 gép között valamit (kísérleti jelleggel), hogy fogtam egy Encrypted Containert amit 768 bites AES-Twofish-Serpent-el letitkosítottam. Ezt 100 megás darabokra szedtem RAR-al, aminek szintén 20 karakteres, nem értelmes jelszót adtam meg. A darabokat feltöltöttem különböző tárhelyekre, a linkeket meg egy szintén 768 biten titkosított pendrive-ra raktam.

    Nah, ha most tegyük fel az egész képet lementem Acronis TI-el (amit alapból titkosításra állítok), ezt egy titkosított TrueCrypt Container-be teszem, azt pedig feldarabolom titkosított RAR-okba és feltöltöm 10 különböző tárhelyre a neten, akkor a CIA és társai sem igazán fogják belátható időn belül megszerezni a családi cuccaimat.

    Mondjuk nekem a kényes adatok így is 768 biten vannak titkosítva a vinyómon. Határátlépés előtt újrahúzom a Win-t és csókolom. Csinálok 3 felhasználót és ha ráakadnak a titkosított 100 gigás konténerre, akkor közlöm, hogy nem csak én használtam a gépet, nem tudom mi az. Ha e miatt dobnak ki USA-ból, akkor többet 100%-hogy nem is megyek oda.
  • hadan #9
    Igen, lemásolják az adatokat? Nálam a bootnál elakadnának. Ha meg szétszedik a gépet akkor az elég érdekes dolog lenne megint, mert a merevlemez le van védetve BitLocker-rel. És ha elromlik később a laptop, beviszem a ASUS-hoz ott megvizsgálják, hogy a csavarok meg vannak kopva, akkor honnan viszek igazolást (amúgy is a szervize az ASUS-nak elég szemét)? Szerintem el se hinnék, hogy a gépet széjjelszedték az USA-ban vámvizsgálatkor. Egyből garancia megvonással járna az egész.
  • alien47 #8
    Jó az ötleted. Viszont, ha ezt bevezetnék hogy háborognának az amcsik. Emberi jogokra, állatkínzásra, hátrányos megkülönböztetésre stb. hivatkozva. De ha ők csinálják az természetes és a világ fogadja el.
  • alien47 #7
    "Szintén megoldást jelenthet a vizsgálatok elkerülésére, ha a felhasználó a szükséges adatokat az interneten, például a Dropboxon tárolja" remek. Mert ugyebár az ilyen szolgáltatásokhoz a CIA (vagy hasonló amcsi szervezet) nem fér hozzá. Aki nyaralni megy az USA ba az hagyja otthon a gépét és kész.

    Amúgy nem a titkos dokumentumaim miatt tartom felháborítónak a dolgot. A laptopomon tárolom az elmúlt 20 év fényképeit. Uram bocsá azokat ne nézegesse egy amcsi. Semmi köze hozzá. Egyébként meg ki akar az USA ba menni? (költői kérdés) Rendőrállam....
  • usersg #6
    "Szintén megoldást jelenthet a vizsgálatok elkerülésére, ha a felhasználó a szükséges adatokat az interneten, például a Dropboxon tárolja."

    Amúgy ez most mi? Dropbox reklám? Hogy jön ez ide?
  • usersg #5
    Na ez egy akkora marhaság, hogy csak na. Bizonyára ha terrorista vagyok, nem teszem ki az asztal közepére a "next target.doc" -ot amit a határőr is észrevenne, és a "child porn" sem lesz a képek mappa alá berakva, így ennek kb semmi értelme. Akinek van egy kis esze, az a notin is simán elrejti ezeket, és csak szakavatott ember találná meg, de az internet világában erre sincs szükség. Akkor meg minek szivatni a hétköznapi embereket?
  • redfish #4
    Szefmester!
    Ezt nem ajánlom, mert a pornós tartalmakért rögvest sittre kerülsz!...

    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    Nem értem, hogy Európában miért nem lehet az USA-ból beutazók hasonló csesztetéseit bevezetni?!...
    Ujjlenyomat, vérvizsgálat, testszkenner, végbéltükrözés, laptopok totális átvizsgálása ill. adatok kimásolása, mobilok, mp4-esek átvizsgálása, aki nem szimpatikus, azt indoklás nélkül visszaküldeni, stb...