Berta Sándor

Támadás érte négy svájci párt honlapjait

Az elmúlt hetekben négy nagy svájci párt portálja ellen is Distributed Denial of Service (DDoS)-támadást hajtottak végre kiberbűnözők. Az okok egyelőre ismeretlenek.

A svájci Szociáldemokrata Párt (SP), a Kereszténydemokrata Néppárt (CVP), a Szabad Demokrata Párt (FDP) után a Svájci Néppárt (SVP) számítógépes rendszerét is megtámadták. Az akciókban a szervezetek oldalai átmenetileg megbénultak és elérhetetlenné váltak. Az esetek mindig ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlottak: az elkövetők több száz fertőzött számítógépből álló botnetek segítségével folyamatosan támadták az oldalakat, így azok a látogatók számára elérhetetlenné váltak.

Noé Blancpain, az SP szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a honlapjukon négy óra alatt több, mint 8 millió oldallekérdezést regisztráltak, így nem csoda, hogy a számítógépes rendszer végül nem bírta a terhelést és összeomlott. Az SVP némileg szerencsésebb volt, ugyanis a portál csak bizonyos időszakokra bénult meg és jelenleg már többnyire hozzáférhető.

A pártok egyelőre nem kommentálták az eseteket és tisztázatlan az is, hogy kik és miért hajtották végre az akciókat. Az SP és a CVP IT-illetékesei mindenesetre már vizsgálják az ügyet és kilátásba helyezték egy közös feljelentés megtételét. Az elkövetők megtalálása azonban kérdéses. Ugyan a nyomokat vissza lehet követni, de azok segítségével csak a botnet részét képező számítógépekhez jutnak el és nem a botnetek üzemeltetőihez. A PC-tulajdonosok pedig aligha tudnak bármit is a támadásról, sőt talán még azzal sincsenek tisztában, hogy a számítógépük fertőzött és a kiberbűnözők ilyen célokra használják fel.

Pascal Lamia, a Svájci Információbiztosítási Jelentő- és Elemzőiroda (MELANI) vezetője azt gyanítja, hogy a négy pártot célzottan támadták az elkövetők. A szakember ugyanakkor nagyon nehéznek, sőt lehetetlennek nevezte a tettesek megtalálását. "A pártoknak és a cégeknek mindig számolniuk kell a kibertámadásokkal, de ez az első eset, amikor politikai pártokat egymás után ért támadás" - tette hozzá Lamia.

Martin Baltisser, az SVP főtitkára megerősítette a hírt és közölte, hogy az akció nagyon hasonlított a többi párt szervereit ért támadásokra. Munkatársaik mindent elkövetnek a problémák megoldásáért. A hasonló esetek kivédésére az SVP felveszi a kapcsolatot a többi párttal. A CVP elleni akciót több, mint 120, az SP ellenit 200 számítógép segítségével hajtották végre. Utóbbiak másodpercenként több mint 10 000-szer próbáltak kapcsolatba lépni az SP IP-címeivel. Lamia elmondta, hogy a DDoS-támadássorozat nem érintette a svájci közigazgatási és a parlamenti rendszert, valamint a Zöldek számítógépes rendszerét sem próbálták meg túlterhelni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!