Berta Sándor

3D-Audio technológiát fejleszt az MP3 egyik megalkotója

Karlheinz Brandenburg professzor, az MP3 létrehozója már teljesen más fejlesztésekkel foglalkozik, de eközben figyelemmel kíséri az aktuális piaci folyamatokat is, például a zenei cloud-szolgáltatások megjelenését.

A neves szakember jelenleg a Fraunhofer Intézet Digitális Médiatechnológiai Intézetének (IDMT) igazgatójaként és az Ilmenaui Műszaki Egyetem Médiatechnika Intézetének munkatársaként dolgozik. Bár a munkája szerteágazó, folyamatosan figyeli a piaci folyamatokat, amelyektől nem minden esetben van elragadtatva.

"A zenei magángyűjteményem mérete 30-35 gigabájt, vagyis nem igazán nevezhető hatalmasnak. CD-ket már nem igazán hallgatok, inkább berippelem őket és így elérhetők a szerverről. Az MP3-as fájlokat rendkívül gyakran használom, emellett AAC formátumú fájlokat, internetes rádiókat és hagyományos rádióadásokat is hallgatok. Úgy gondolom, hogy a cloud-szolgáltatások jelentősége egyre inkább nőni fog, de az nem valószínű, hogy néhány év múlva már senkinek sem lesz zenei magángyűjteménye. Az anyagok streameléséhez ugyanis száz százalékban elérhető hálózatra van szükség. Ez ugyan a lakásban biztosítva van, de útközben egyáltalán nem."


"Emellett nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy sok emberben van vadász- és gyűjtögető ösztön. Ezt nem csak magamon látom, az emberek általában szeretnek bizonyos dolgokat birtokolni, még akkor is, ha ez butaságnak tűnik, hiszen kényelmesen streamelhetnének. Az is nehéz kérdés, hogy vajon a streaming-szolgáltatások segítségével visszaszoríthatók-e az illegális letöltések. Az biztos, ha több jó legális ajánlat is elérhető, az mindenképpen segíthet a kalózkodási probléma megoldásában. Már évek óta azt mondjuk, hogy az embereknek az a legfontosabb, hogy kényelmesen hozzáférhessenek a kedvenc zenéikhez. A felhasználók közül sokan ezért készek lennének fizetni is. Korábban az is problémát jelentett, hogy nem voltak legális ajánlatok, vagy a felhasználási feltételek egyáltalán nem voltak elfogadhatók" - jelentette ki Karlheinz Brandenburg.

A professzornak az MP3 kifejlesztése miatt egyáltalán nincs lelkiismeret-furdalása, mivel már a kezdetekkor felhívták a zeneipar figyelmét arra, hogy mit válthat ki az új formátum megjelenése. Ráadásul azonnal felajánlották a segítségüket a piac szereplőinek, akik azonban éveken át nem foglalkoztak a dologgal. Már az 1990-es évek közepén olyan másolásvédelmi rendszereket fejlesztettek ki, amelyek szabványos megoldást jelenthettek volna minden készülék számára, ehelyett azonban egyedi másolásvédelmek terjedtek el. Ennek a modellnek meg kellett buknia, az MP3 viszont befutott, a Fraunhofer Társaság pedig évente több tízmillió eurót keres a licencdíjaknak köszönhetően. Az éveken át befolyt több százmillió eurót (!) visszaforgatták a fejlesztésekbe, és ennek meg is van az eredménye.

"Több fejlesztésünk is van, az egyik zeneelemzéssel és -felismeréssel foglalkozik. Utóbbi terület tudományosan már megoldottnak számít, a többi témát viszont még kutatjuk. Emellett dolgozunk egy olyan szoftveren is, amely abban segíthet majd a felhasználóknak, hogy megtanulják használni az egyes hangszereket. A program megmutatja, hogy a leendő zenész jól játszott-e el egy adott művet, vagy sem. Ennek az alkalmazásnak már elkészült a demóváltozata, a kész termék várhatóan az év végén jelenik meg. Ezenkívül a 3D-Audio területtel foglalkozom. Ez egyrészt érinti az MP3 formátumot és a térhatású hangzást is, valamint hozzájárulhat a még több hangszóróból felépülő rendszerek megalkotásához. Ezen a projekten már évek óta dolgozom. Az első 3D-Audio technológiát használó készülékeket már fel is szereltük a müncheni P1 diszkóban és Los Angelesben" - hangsúlyozta végül a szakember.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • thsanyi5 #16
    Nem látom, hol lenne ez hasznos. Ez is egy módja, hogy valamerre fejlesszünk, de akkor értem miért hasznos egy ilyen "fejlesztés". Bár én szinte kivétel nélkül fülhallgatót használok, úgy aztán ne is várjam, hogy megértem milyen az ha N darab hangszóró vesz körbe ugye? :D Nekem tökéletesen jó a sztereó, lehet vele szimulálni, mintha tényleg hátulról jönne a hang vagy balról-jobbra elhaladna. Mindezt sokkal olcsóbban mintha az egész szobát hangszóróval kéne körbe pakolni.
  • Tetsuo #15
    Egyetertek.
    Egy fix osszegbol inkabb egy jobb sztereot vennek, mint egy sokhangsugarzos akarmit.
    A legtobb zene sztereo.
    Az a nagyonkeves tobbsugarzos felvetel keves szazaleka allja meg a minosegi helyet egy szteroval szemben.
    A filmek tobbseget alapbol szarul keverik le ill. hatasvadasz gagyi mastert kap, ami eleve rossz, egy tobbhangszoros rendszeren.
    Tokeletes sztereo felvetelt is nagyon nehez rogziteni, hatmeg ezzel a technikaval...
  • B0nFire #14
    Érem én, hogy "villanymotor", de mi hajtja?

    Ha majd a homlokomon és a tarkómon is nő egy-egy fülem, max akkor érezhetem létjogosultságát a 3D zenének. A sztereó az nem 3D? Kettő db füllel tökéletesen meg lehet állapítani a hangforrás irányát. Jobb sztereó felvételen két hangforrással még a hátsó és első hangokat is meg tudják szólaltatni.

    A Pink Floyd mikor is kezdett kísérletezni a kvadrofóniával? A 70-es években? Halva született ötlet volt, most a házimozik terjesztették ez ezt a surround marhaságot. Én még a sztereó hangtól is ki tudok akadni egy filmen, amikor az egyik snitten balról jobbra halad az autó (és a hangja is), aztán a következőben a túloldalról mutatják, és pont fordítva halad a hang is. Meg mikor két faszi áll egymással szemben beszélgetve, és egyiknek full balról, a másiknak full jobbról jön a hangja, mintha a focipályán keresztül társalognának.

    Inkább ezekre kéne odafigyelni.
  • Tetsuo #13
    Tehat az eddigi felvetelkre ez nem alkalmazhato, ha jol ertem.
    Vol egy cikk rendorsegi ill polgari (vmi sport esemeny) terfigyelo mikrofonokrol, amik poziciot hataroznak meg, centi pontosan, hasonlo elven mukodo rendszerrel.
    A kerdes, a minoseg.
    Ha egy szimfonikus zenekart el tud helyezni profin, studio minosegben, akkor jol hangzik, addig pedig csak ujabb vacak a szemetdombon.
  • kvp #12
    A 3D-s audio tarolas azt jelenti, hogy nem tobb csatornat mentenek le, hanem az osszes frekvencian az adott frekvencia forrasainak a helyeit. Igy a hangszorok helyenek es iranyanak ismereteben 'virtualis mikrofonokkal' barmikor eloallithato az adott pontbol hallhato zene. Tehat a 3D-s mintak alapjan dinamikusan keverik ki a szukseges szamu csatornat. Egy 3D-s jateknal mar most is igy van, csak ott a szornyek hangjait keverik ossze a poziciojuk alapjan a szukseges szamu csatornara. Zene felvetelekor csak annyit kell megallapitani, hogy minden egyes frekvencia honnan jon es milyen hangerovel. Ezek alapjan lejatszaskor a hallgato barhova helyezheto a terben, mig hagyomanyos N.1-es hangrendszereknel csak a felvetelkori fizikai mikrofon kombinacio szerinti helyen 'ulhet' a hallgato. A lejatszasi resz nem uj, mint emlittem a jatekok mar jo ideje hasznaljak (dos alatt is letezett, de win98 alatt kerult be a directsound-ba azota nepszeru). Az igazi kihivas a felvetel elkeszitese, ugyanis terben haromszogelni kell a hangforrasok helyet es a mikrofonokkal felvett ertekekbol kiszamitani a hang keletkezesi helyen letrejovo hangerot. Ezeket az adatokat kell pozicio/frekvencia/amplitudo ertekekkent tarolni. (az mp3 csatorna/frekvencia/amplitudo ertekeket tarol, a fix elrendezesu csatorna helyere kerul a pozicio adat) Ez a technologia gyakorlatilag kb. 2 csatorna helyen kepes tarolni akarhany csatornara kikeverheto zenet ugy hogy a hallgato helyet kozben mozgathatjuk is a terben.
  • sanyicks #11
    Mi hol van a térben? Egy hullám? Annak melyik része van ott? És ha mozog? Ez így ebben a formában nem lehetséges.
  • balozsi #10
    "Emellett dolgozunk egy olyan szoftveren is, amely abban segíthet majd a felhasználóknak, hogy megtanulják használni az egyes hangszereket. A program megmutatja, hogy a leendő zenész jól játszott-e el egy adott művet, vagy sem."
    A professzor nem éppen egy zenész típus. Meglehetősen bárgyú gondolat, miszerint egy gép fogja megmondani, jól játszik-e valaki vagy nem. De az is lehet, hogy nemsokára kifejleszti a zenehallgató szoftvert is, és akkor már hallgatnunk sem kell zenét. Azt a zenét, amit gép fog csinálni. Utoljára 15 évvel ezelőtt repültek fel ilyen komolyságú előrejelzések, amikor megjelentek az első használható zenei szoftverek. Azt mondták a szakemberek, hogy csak feljátszik a zenész egy dallamot, majd a gép visszajátssza egy beállított stílusban pl. Chopin vagy Oscar Peterson. Azt mondták, ezek a szoftverek fogják kiváltani a zeneszerzőket és hangszerelőket. Hihetetlen marhaság volt az is.
  • Tetsuo #9
    Es ezt hogy? Adatmennyisegben miert lenne kisebb, mintha a kulon csatornaadatok vannak egybetomoritve, mint pl aac eseten?
  • Tetsuo #8
    Hordozhato keszuleken en meg nem hallottam jo minosegu radioadast, amit hosszabb ideig birtam volna hallgatni.
  • kvp #7
    3D audio: nem csak azt taroljak, hogy egy adott frekvencia amplitudoja mekkora, hanem azt is hogy hol van a terben. Igy tetszoleges poziciobol hallgathato a zene es tetszoleges szamu hangszoro alkalmazhato, egyetlen audio csatorna felhasznalasaval. Csak annyit kell tudni, hogy a hangszorok hol vannak es ennek fuggvenyeben allithato elo minden hangszoro szamara egy egyedi csatorna. (5.1 helyett N.1-es hangzas, 1 darab 3D-s csatorna felhasznalasaval)