HENT hírlevél

48 milliárd dolláros kárt okoz Amerikának Kína

Egy frissen nyilvánosságra hozott jelentés szerint 2009-ben 48 milliárd dolláros kárt okozott az amerikai cégek szellemi tulajdonjogainak folyamatos kínai megsértése. A jelentés szerint 2 millió álláshely létrejöttével lenne egyenértékű, ha Kína vállalná nemzetközi kötelezettségeit.

Az amerikai szenátus pénzügyi bizottsága által tavaly megrendelt vizsgálat eredményei szerint 2009-ben az amerikai gyártású szoftverek hamisítása, kalózpéldányainak terjesztése és más kapcsolódó szellemi tulajdonjogok kínai hamisítók által történő megsértése összesen 48 milliárd dolláros kárt okozott - írja a Billboard.biz. Az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága által készített jelentés szerint, ha Kína eleget tenne nemzetközi kötelezettségeinek és biztosítaná a szellemi tulajdonjogok érvényesítését, az 2,1 millió új munkahely létrejöttét eredményezhetné az amerikai munkaerőpiacon. Az álláshelyekre a legközvetlenebb hatást a fejlesztő és innovatív gazdasági szektorokra gyakorolhatná ezzel.

A becsült veszteség egészéből mintegy 26 milliárd dolláros kár az információs és a szolgáltatási szektorokban mutatható ki. 18 milliárd dollárra becsülhető a technológiai és a gyártási ágazat éves vesztesége.

Ezek az adatok újabb lehetőséget jelentenek az Obama-adminisztráció számára, hogy a szellemitulajdon-védelem hatékonyabbá tétele érdekében nyomást gyakoroljon a kínai kormányra. A pénzügyi bizottság szerint nem tehetnek úgy tovább, mintha a kínai hamisításnak és kalózkodásnak nem lennének valós és mérhető következményei, amikor az adatok azt mutatják, milliók munkája és megélhetése függhet a helyzet kezelésétől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #23
    Nezd, termeszetesen a likvid tokere gondoltam.. persze hogy nem az eszmei erteku, akar felbecsulhetetlen, de penzze nem teheto dolgokra.
    Amugy teljesen egyetertunk abban, hogy pl. a termeszetnek sokkal nagyobb erteke van, mint barmely penzmennyisegnek ill. aranyrudnak, de ez az ertek jelen tarsadalmunkban nem valthato be hatalomra.
    Persze ebbe siman belekothetsz, ha szorszalhasogatva szo szerint veszed, tedd azt ha jol esik; de mar biztos eszrevetted, hogy ezen osszehasonlitasok arra voltak jok, hogy jelezzek, mekkora befolyasuk lehet ma a vilag legnagyobb vallalatoknak. Amire szamtalan pelda van, linkeltem is nehanyat es valojaban az a lenyeg. Eddig is, az elso hozzaszolasomtol kezdve is az volt a lenyeg, hogy bizony mar nem teljesen az allamok diktalnak, durva erdekcsoport-lobbik mennek a hatterben egy-egy kardinalis donteshozatalnal.
    A Coca-Cola ceg pl. falvakat irtott ki Indiaban ugy, hogy a mai napig megy a jogi huzavona eleddig nevetseges karteritesekkel. Persze India akkori kormanya is hibas, nem csak a multiceg, de ez tulajdonkeppen egy iskolapelda a liberalista nezeteken szarnyalo kapitalizmus es egy masik, mondjuk naiv kultura talalkozasara.
    Vagy pl. a milliardos bevetelu gyogyszercegek vagy egy GMO-ipari orias (Monsanto) is hogy jatszadozhat a torvenyt athagva, mind azt bizonyitja, hogy komoly hatalom osszpontosul a cegek vezeteseben, ami bizony osszevetheto a befolyasolt allamokeval. Ez pedig nem egy fix allapot, ez egy folyamat, amiben a vezeto multicegek (tobbnyire) mindinkabb erosebb hatalommal birnak.

    Kina labbal tiporja az emberi jogokat, ez teny; de sokat fejlodott a tienanmeni meszarlas ota.
    Mint ahogy USA-ban is csupan nehany evtizede ulhetnek buszon elore a feketek, bar USA szeret civileket olve beket terjeszteni messzi orszagokban, ahol a sajat csaladjat es hazajat vedo embereket terroristaknak nevezik.
    A tienanmeni meszarlas idejen meg javaban tamogatta Nagy-Britannia a Del-afrikai apartheidet es nem mellesleg, ok (a britek) epitettek az elso (mai ertelemben vett) koncentracios taborokat.
    Nos akkor megegyszer.
    A baj NEM a bunosre mutogatas, hanem a KETTOS MERCE. Bizony valahogy szankcionalni kene Kina emberjog-ellenes lepeseit, ahogy minden mas bunoseg felett is igazsagot kene szolgaltatnunk, legjobb tudasunk szerint ill. erre kene torekedni. De nincs ilyen torekves a vilagszervezeteknel es a nagyhatalmak kormanyaiban, csak olyan torekves van, hogy BIZONYOS esetben...
    Persze Izrael, USA, Nagy-Britannia, Franciaorszag eseteben nem. Magyarorszag eseteben igen. Mi hamarosan milliardokat fizethetunk a holokauszt buneiert mar megint, egy chicagoi felperes hordanak, ami teljesen jogos. Hogy USA valaha fizetne Guantanamoert vagy Izrael a palesztin holokausztert... az nem jogos, sot neonaci, aki beszel rola.

    Szoval megegyszer: a baj a kettos merce. Minden ember, minden allam egyenlo a nemzetkozi es emberi jogok szerint, csak vannak egyenlobbek.
    Az en allaspontom ezellen tiltakozni ill. nem ugy tenni, mintha ez szuperjo lenne.

    Most egy idezet tolem, figyelj, mert ezt is valahogy atsiklottad:
    "...viszont a majdnem globalis kapitalizmus kapcsolja ossze ezeket a szerinted nem osszetartozo dolgokat, ugyanis nincs semmifele osszeeskuves.
    Ezek a folyamatok csupan a kapitalista szabad versenynek koszonhetoek."

    Es folytattam: ha hasznalod a hires borotvat, akkor ez bizony megallja a helyet, hacsak nincs vmi informaciod a szabadkomuvesekrol akik adott esetben a vilagot iranyithatjak, mert akkor az lenne az igaz ugyebar. Nekem nincs ilyen informaciom, ezert a fentibb verziot tartom valoszinunek... tehat eleg szarul ertelmezted a mondandomat, remelem nem szandekosan.


    Visszaterve szorosabban az eredeti temahoz, USA problemazik a gyartastechnologia es a termekszabadalmak lopasan, mert O ill valojaban a munkasokat kizsakmanyolo cegcsoportok azt varjak, hogy Kina tartsa be a szabalyaikat, mig Ok az irrealisan alacsony bereken es rezsin gyartatnanak a milliard emberrel, mint hajdanan a feketekkel tettek az ultetvenyeken.
    Kina csak azert lephetett ellenteteset, mert egy mas kultura. Még.

  • Papichulo #22
    Tehat egy adott orszag, bizonyos cegeinek, bizonyos leanyvallatainak, bizonyos (feltehetoleg helyi) alkalmazottai, allitolagosan (melyet egyetlen authority site sem tamaszt ala, csak a luncatic-ok altal szerkesztett oldalak) kovettek el atrocitasokat a helyi dolgozok ellen... jol ertem? Es te ezert iteled el a teljes nyugati tarsadalmi berendezkedest? Tobb szazmillio embert?

    "Pl. a legnagyobb vallalatoknak osszvagyona joval nagyobb, mint sok orszage"

    Ezt allitottad es en ezt sehol sem lattam bizonyitva. Mutattal listakat es egyetlen ezzel kapcsolatos elemzest (a tobbi link, mind erre az egyre hivatkozik), amikben az eves bevetel (!!!) alapjan vannak rangsorolva orszagok es cegek. Ennek semmi koze a vagyonhoz es a hatterben allo infrastrukturahoz! Remelem belatod, hogy baromsag volt egy vallalat osszvagyonat egy orszagehoz hasonlitani. Vagy fenntartod, hogy a Walmart cereal-ban allo vagyona az osszehasonlithato Szaud-Arabia termeszeti kincseivel es az orszag osszes vagyonaval?

    "Meg mindig azt allitom hogy USA-nak es Nagy-Britannianak nincs erkolcsi alapja biralni pl. Kinat. "

    Azt a Kinat, aki ket labbal tiporja sarba az emberi jogokat? Azt a Kinat ahol a Tiananmen square van? Azt a Kinat aki 60 eve megszallva tartja Tibetet? Azt a Kinat, aki nyiltan agresszor Taiwan ellen? Azt a Kinat, aki tobb szazezer allampolgarat olte meg egyelten aradasban a rossz technologiak alkalmazasa miatt? Azt a Kinat ahol nem lehet az internet egy reszet elerni a cenzura miatt? Azt Kinat ahol a dolgozoknak semmilyen jogaik nincsenek es emiatt hullanak, mint a legyek (igen, a kinai vallaltoknal is, joval nagyobb szamban)? Soroljam meg? Lehet, hogy neked kene inkabb tobbet olvasnod!

    Amugy mi a te allaspontod? Amig nem koveti mindenki 100%-ig az osszes a torvenyt/egyezmenyt, addig egyetlen torvenyt es megallapodast sem kell betarta(t)ni? Meg bilateralisan sem? Ha X inkorrekt Y-nal, akkor Z lehet inkorrekt X-szel, meg ha X korrekt is Z-vel? Mert ha ez igy van, akkor ennel hulyebb ervelest meg nem hallottam. Tudnal felsorolni olyan orszagokat ahol jobb az emberi jogi helyzet, mint az altalad megvetett nyugati tarsadalmakban? Akinek a velemenyed szerint lenne joga kritizalni masokat? Es meg esetleg van akkora fajsulya is, hogy hallgatnanak ra?

    "ha nincs elegendo informaciod szabadkomuvesekrol ill. az europai zsidosagrol "

    Mar megint ez a hulyeseg??? Komolyan??? Es te beszelsz Occam's razor-rol, amikor csak a NY-Tel Aviv tengellyel, meg a szabadkomuvesekkel tudsz megmagyarazni dolgokat?
    Amugy meg KINAROL ES AZ USA-ROL VAN SZO!!! Kina nem tartja be a szabadalmi megallapodasokat, nyiltan lop es masol az USA cegektol. Ezzel az USA-nak cca. $48mrd kart okoz. Melyik reszevel szeretnel vitatkozni ennek az allitasnak? Vagy - visszaterve - azt szeretned mondani, hogy Kinanak ehhez joga van mert helyi Coca Cola alkalmazottak esetleg megoltek egy embert Ecuador-ban? Azt peldaul elfogadhatonak tartod, hogy en Budapesten kirablok egy kinai bufet, mivel Tibetben megoltek egy budhista szerzetest a kinai hatosagok? Nem latod az imbecilitast ebben?

    Es egy jotanacs a vitakkal kapcsolatban: csak elfogadott, hivatalos forrasokbol valo informaciokat linkeljel. Manapsag minden baromnak lehet weboldala, ezert hasznalunk authority site-okat!

    Altato!
  • Tetsuo #21
    A ceguralom termeszetesen nem olyan nyilt dolog, hogy pl. egy atlag sorozat-nezonek feltunjon. Rengeteg ceg csinal(t) kisebb-nagyobb torvenyellenes tevekenyseget ill. olyasn dolgot, ami a helyi torvenyeknek megfelel, viszont nem etikus.
    Ha az altalam mar ajanlott konyvbe beleolvasnal, sok KONKRET peldat talalnal, autogyarak, elelmiszer-, gyogyszeripari-, olajipari cegek kutatasok manipulalasara, kornyezetszennyezes eltussolasara, termekeik bevezetesere a fogyasztok karara az eros lobbi hatasara.

    Pl. a Bayer tobb orszagban, legegyszerubben Nemetorszagban forgalmazhatja a Trasylol nevu keszitmenyt annak ellenere, hogy a kiserletekben tobb ember halalat okoztak. Miutan 1981-ben feny derult a kiserleti adatok manipulalasara, semmi nem tortent. A Bayer megteheti...
    Sokezer hasonlo es mas pelda a konyvben, aminek irasat kb. 2001-ben fejeztek be.
    Azota rengeteg gyanusitott ceg tamadta a szerzoket a legjobb ugyvedekkel, jogi retorzio nelkul, ugyanis minden ugyben mikor a melyere asott valaki, latta hogy bizony saros az a ceg es igy nagy kuss van csupan.

    A '90-es evekben, sot 2005-ben is a Chevron Nigeriaban maganhadsereget berelt fel, hogy az ellene tuntetokbe lovessen. Nem egyszer, nem ketszer.
    A Chevron az a ceg is, aki Ecuadorban durvan pusztitotta az esoerdot allami engedellyel, tobbmillio hektart vagtak ki a vezetekeknek, mergeztek a talajt, es az ottelo embereket (Rainforest Chernobyl).

    Az afrikai es egyes azsiai orszagokban embertelen korulmenyek uralkodnak a nyersanyagok banyaszata vagy termeles eseten, amely teruleteket sokszor a termelocegek uralnak ugy, hogy rabszolgasorban dolgoztatjak az embereket.

    Kongoban sem rozsas a helyzet. vagy Megtiltottak az Apple-bedolgozoknak az ongyilkossagot.
    A lentebb linkelt Killercoke-ot sem olvastad el gondolom, pedig abban is van egy ket szelmalomharc a csoro orszagok vs Coca Cola kozott. Erdemes elolvasni a forrasokat is.

    A 100-as lista, amin mar 2000-ben tobbsegben voltak a vallalatok.
    A legfrissebb adatok elofizetessel erhetok el, viszont itt van az orszagok GDP-je es a vallalatok beveteli rangsora 2009-bol.
    Persze, mondhatod, hogy a GDP nem teljesen bla-bla, de akkor is viszonyitasi alapkent a nagysagrendet mutatja.
    Magyarazat a listahoz.
    A multinacionalis cegek novekedeserol.


    Nincs semmi temaeltereles. Meg mindig azt allitom hogy USA-nak es Nagy-Britannianak nincs erkolcsi alapja biralni pl. Kinat. Vagy ha Kinat biraljak, akkor biraljak sajat magukat is es pl. Izraelt. De ez mas tema lenne.. viszont a majdnem globalis kapitalizmus kapcsolja ossze ezeket a szerinted nem osszetartozo dolgokat, ugyanis nincs semmifele osszeeskuves.
    Ezek a folyamatok csupan a kapitalista szabad versenynek koszonhetoek. Ha hasznalod Ockham borotvajat, (ami nem igazat, hanem valoszinuseget ad feltetelezesek kozott) akkor is ezt kaphatod, felteve, ha nincs elegendo informaciod szabadkomuvesekrol ill. az europai zsidosagrol ahhoz, hogy ne csak elmelet legyen.
    Ockham borotvajat kicsit jobban meglenditve rajohetsz arra is, hogy te magad, sot a Vilag sem letezik, mert tul konkret lenne. ;)

    Ebreszto!




  • Papichulo #20
    "sok-sok konyvet kene olvasnod elobb, hogy egyaltalan erdemben vitazhass a temaval kapcsolatban"

    En eddig csak tenyeket emlitettem, Te viszont rengeteg allitasodat nem tudtad alatamasztani:

    "Konkretan(!!!) melyik ceg hajtott es mely orszagot az uralma ala. Feltetelezem ez nagyon gyakori, tehat ha tudnal mondani mondjuk ot peldat, ceg->orszag, alapon, akkor azt megkoszonom. Nem mellebeszelest, konkret ceget es orszagot!"

    ""olyan hatalommal rendelkeznek, hogy siman megvesznek nem csak politikusokat, hanem kormanyokat is"

    Konkret bizonyitekok, peldak?"

    ""hat az elso szazban joval tobb a ceg, mint az orszag."

    Baromsag. Mutass ilyen listat!"

    Es akkor most te probalsz meg patronizalni engem??? Te probalsz meg kioktatni??? Eloszor bizonyitsd be amit allitasz es utana probald meg a masikat hulyenek beallitani!

    Raadasul ez a folytonos temaeltereles, na ez undorito! Hogyan jutottunk el a kinai ipari kemkedestol, a holokausztig, meg a 9/11-ig??? En nem hiszem el, hogy vannak ennyire szuklatokoru emberek, mint te. Az egesz vilag egy nagy conspirational theory szamotokra, amivel a hulye kis vilagnezeteteket probaljatok magyarazni. Ockham forog a sirjaban toletek... Ahhh... tenyleg hagyjuk is, abban legalabb egyetertunk, hogy itt nem lehet normalis diksurzust folytatni.

    Jo estet!
  • Tetsuo #19
    Aruld mar el, honnet vetted, hogy legfobb celom, segiteni a "fejlodo" orszagokon?

    Afrika ki van zsakmanyolva, ez teny. Nezz utana, nem fogok linkeket, sot egyeb forrasokat keresgelni evidens dolgokrol, raadasul ugy latom, teljesen feleslegesen.
    Afrika amugy primitiv nepek lakta kontinens, ez is teny. Sajnalom oket, de nekem legfontosabb a hazám népe. Tiltakozom az ellen, hogy pl. USA vagy akar Nagy-Britannia biraljon mas orszagokat.
    Amire felhivtam figyelmed az az, hogy ezek az orszagok nem feddhetnek meg senkit. Nincs hozza erkolcsi alapjuk.
    Hozzateve, hogy ijeszto az a vilagcsendor szerep, amit jatszanak es ahogy folyamatosan alakul poziciojuk. Elsosorban Magyarorszagert aggodom. Tortenelmunk mutat ra, hogy ezen aggodalom nem alaptalan, bar ugy gondolom, ezt neked nehez lenne feldolgozni... sok-sok konyvet kene olvasnod elobb, hogy egyaltalan erdemben vitazhass a temaval kapcsolatban, de akkor mar valoszinuleg az en allaspontomon lennel. Ez utobbi nem kotelezo :), mint pl. ahogy a holokauszt temakorben sok orszagban elo van irva.
    Es nem feltetlenul tortenelmi, tudomanyos irasokra gondolok, hanem mondjuk szepirodalmira.

    Szoval ne haragudj, hogy elfogyott a turelmem, de ilyen meddo vitakat akár sg-forumon is probaltam mar rendezni, de remenytelen.
    Eleve mast ertelmezel, mint ami le van irva, eleve nem nezel utana dolgoknak, amit javasolok es eleve szemellenzovel csak a magadet hajtogatod, amiben nem veszed eszre a logikai buktatokat sem.
    Menj eljenezni a Nobel Beke-dijas amerikai elnoknek, aki videon nezte, hogy vegzik ki az allitolagos terrorvezert, targyalas nelkul, egy masik orszagban. Kb. ugy adta le a tv a "tenyeket", mint a 9/11 eseten vagy ahogy a CNN, a Sivatagi Vihar hadmuveletrol beszamolt. Undorito propaganda az egesz, habzoszaju demokratak meg vertancot jarva tombolnak a Time Square-en, Izraelben pedig zsidok Obama babukat egetnek, mert szoba kerult Palesztina, persze az is csupan propaganda celbol.
    Jo reggelt!
  • Papichulo #18
    Ugy latom erre meg mindig nem sikerult valaszolni a hatarozott keresem ellenere sem:
    "Konkretan(!!!) melyik ceg hajtott es mely orszagot az uralma ala. Feltetelezem ez nagyon gyakori, tehat ha tudnal mondani mondjuk ot peldat, ceg->orszag, alapon, akkor azt megkoszonom. Nem mellebeszelest, konkret ceget es orszagot!"

    /----------------
    "Nem kell ahhoz Kambodzsaba mennem, hogy eldontsem, nem akarok ott elni."

    Nem. De ugy eleg badarsag ossze-vissza hoborogni egy orszagrol, hogy csak feluletes kepunk van rola. Gondolok itt "sanyicks"-ra. Bar az ember egy bizonyitott szalon-idiota.

    "Ez biztos igy van, de nekem sok ismerosom el ott, ill elt ott, ill ismerek nehany ott szuletettet is :) sot, sok fele nemzetisegu embert ismerek, en jelenleg pedig Ángliaban elek."

    En az elmult 10 ev legnagyobb reszet Amerikaban eltem le. Szoval hidd el, hogy nekem is van fogalmam rola. Peldaul a UK-ben osszesen cca. 10 alkalommal voltam, nem is kezdek el okoskodni rola. Kiveve ha biztos vagyok valamiben :)

    "Tv-t 10 eve nem nezek, inkabb olvasok pl., amcsi filmeket is probalom kerulni, nem mindig sikerul.. "

    Ezzel is szukul a vilagnezeted. Szerintem nem jo semmit kirekeszteni. Midegyikkel kell taplalkozni. Amugy rengeteg botrany jo USA film van - ott is vannak indie alkotasok - de persze te is a sztereotipiakbol taplalkozol, ezert lemaradsz sok jorol is.

    "hogy sikerult pl. a filmeknek bemutatni a nagyvarosok hangulatat,"

    Azoknak a filmeknek amiket meg sem nezel? :)

    /----------------
    "legalabbis az EU megszuneset, bar azert nem kar, azert imadkozik a legtobb EU-polgar."

    En nagyon nem orulnek az EU megszunesenek. Szerintem ez az egyik legjobb dolog ami a WW2 ota tortent.

    "Kinaval ezert is nem kellett volna uzletelni ill nem ugy, hogy mindent kivinni oda.."

    Most mar kezd megfordulni a trend. Ezert is paraznak a Kinaiak. Mar egyre tobb ceg koltoztet at mondjuk Vietnamba es Indoneziaba.

    "A vallalatok egyertelmuen a profitra mennek. SEMMI mas vezerloelv nincs, csak a tobb profit remenye."

    Nos kedves Tetsuo elvtars, ezt nevezik kapitalizmusnak. Lehet szomorkodni a kommunizmus elhullasan, de az az idoszek egyhamar (szerencsere) nem jon vissza. A masik lehetoseg olyan orszagot keresni, ahol meg probalkoznak. Adjak tippeket?

    "Ami idovel egy 1984 c regeny desztipiajahoz vezetne tarsadalmunkat,"

    Itt feltetelezem, hogy a dystopia szora gondolsz ;) Lassuk be, hogy ettol azert meg nagyon, nagyon messze vagyunk!

    "olyan hatalommal rendelkeznek, hogy siman megvesznek nem csak politikusokat, hanem kormanyokat is"

    Konkret bizonyitekok, peldak?

    "hat az elso szazban joval tobb a ceg, mint az orszag."

    Baromsag. Mutass ilyen listat!

    "a modern liberalizmus eszmeje elhozta a regi erkolcsok lenezeset, avitta tett mindent ami konzervativ"

    Ez nem a nyugati vilag es foleg nem a multik hibaja. Folyamatosan valtozott a vilagnezet. Biztos minden evszazadban volt valaki, aki az elozo evszazadot sirta vissza es ugyanigy lamentalt, mint te. Mindezek ellenere vannak dolgok, amik szerintem is a rossz iranyaba mentek el es igenis vannak olyan ertekek, amik sajnos devalvalodtak. Ennek en sem orulok. Megprobalom fenntartani ezeket, de nem fogok keseregni a tobbi nyugdijassal az SZTK-ban ulve, hogy "igen, Sanyi bacsi, bezzeg a mi idonkben, ezek a mai fiatalok nem sokra vittek volna, akkor meg volt becsulete a munkanak"... come on!

    "ma egyaltalan nem tudnak ervenyesulni, leginkabb pedig a legnagyobb szarkeveroknek, gerinctelen fergeknek all a zaszlo."

    Savanyu a szolo? :)

    "a nagyvallalatok, akik CSAK es kizarolag a tobb profit remenyeben cselekszenek."

    Termeszetes. A profitot kell felmutatniuk a reszvenyeseknek.

    "A modern demokracia altal kizsakmanyolt foldresz, ami mar kozhely: Afrika is ide sorolhato."

    Az afrikai orszagok reg elnyertek a fuggetlenseguk. Megis meg ez a kontinens a vilag szemetdombja. Van par orszag, ahol normalisabban elnek, van ahol nem. Ez nem a coca-cola hibaja!


    Summa summarum, ugy veszem eszre, hogy neked a kapitalista vilagfelfogas nem jon be es ezt a nyugati vilagra es leginkabb a multikra projektalod. Peldaul azt is figyelmen kivul hagyod, hogy a legtobb kornyezetvedelmi kezdemenyezes vagy jotekonysagi mozgalom, szinten innen indult ki. Az igazsag az, hogy ha magara hagyod a szegeny orszagokat, akkor azok egybol visszasulyednek az uveggolyora valo kereskedes szintjere. Nem azt mondom, hogy ki kell zsakmanyolni oket, mert erre is van pelda, de velemenyem szerint ez kozel sem olyan merteku, mint azt te kepzeled. Es ahogy ezt keresem ellenere bizonyitani sem tudtad. Amugy nagyon erdekes, hogy mindig azok az emberek fujnak leginkabb a fejlett vilagra, akik ott elnek es elvezik minden vivmanyat. Ha neked annyira nem tetszik es tenni szeretnel a 3. vilag felviragoztatasaert, akkor mozogj at a DPRK-ba, ahol garantaltan egy nyugati ceg sincs. Viszont itt is, mint sok mashol, a helyi cegek meg sokkal rosszabbak es moralisan is elfogadhatatlanabbak, mint az altalad megvetett nyugati multik. Nem is csoda, hogy mindenki ezeknel akar dolgozni, mivel a helyi analogiaiakban a helyzet nagysagrendekkel rosszabb. En, veled ellentetben, eltem a 3. vilagban is, tudom!
  • Tetsuo #17
    Kinaban rengeteg embert olnek meg CSAK azert, mert valamit gondol vagy mert pl. az apja felkelo volt, vagy meghal egy gyartosor mellett vagy banyarobbanasban, esetleg mergezesben vmi vallalati hanyagsag miatt.
    Kinaval ezert is nem kellett volna uzletelni ill nem ugy, hogy mindent kivinni oda... ez alapveto es nagyon nagy hiba volt, ahogyan az is, hogy Europaba beengedik a sok muzulmant, ami egy vilaghaborut eredmenyezhet de legalabbis az EU megszuneset, bar azert nem kar, azert imadkozik a legtobb EU-polgar.

    A vallalatok egyertelmuen a profitra mennek. SEMMI mas vezerloelv nincs, csak a tobb profit remenye. (Csak egy pelda a milliobol, mert valojaban minden vallalat egyforma: A Monsanto genmodositott termekeinek agressziv terjeszteserol es a sok torvenytelensegrol vele kapcsolatban hallottal mar? Erdemes novenytermeszto szakembereket kerdezni, pl a Kossuth Radion nehany napja volt errol szo. Meg rengeteg ilyen bojkottra szolito oldal van, ami mogott komoly tenyek: Coca Cola, de eleg csak belenezni a Markacegek feketekonyve-be es leellenorzni nehany kijelentest, sok ugyved megtette, hidd el..)
    Ez a kapitalizmus, a szabad verseny. Ami idovel egy 1984 c regeny desztipiajahoz vezetne tarsadalmunkat, ha a kormanyok nem regulaznak a cegeket, kartell-ellenes stb torvenyekkel. Tehat elvileg minden jo, ha szabalyozva vannak a cegek a kormanyok felol es betartjak a mindenkire vonatkozo torvenyeket is.
    Viszont azt latni kell, hogy a torvenyhozas oldalon erosen lobbiznak a multik. Az is feltunhet, ha utananezel, hogy olyan hatalommal rendelkeznek, hogy siman megvesznek nem csak politikusokat, hanem kormanyokat is. Pl. a legnagyobb vallalatoknak osszvagyona joval nagyobb, mint sok orszage, vannak ezek a listak, hogy a legnagyobb gazdasagok.. hat az elso szazban joval tobb a ceg, mint az orszag.
    Ma eleve tisztesseges ember nem all politikusnak. Sajnos a becsuletes, egyenes tartasu, igazmondo emberek ma egyaltalan nem tudnak ervenyesulni, leginkabb pedig a legnagyobb szarkeveroknek, gerinctelen fergeknek all a zaszlo. Ez majdnem vilagszinten igy van, mert a modern liberalizmus eszmeje elhozta a regi erkolcsok lenezeset, avitta tett mindent ami konzervativ.
    A hedonizmus es a nihilizmus ami mozgatja a mai fiatalokat (legalabbis Angliaban biztos, a magyarok is efele haladnak), meg hogy megvegyek a legujabb Lady Gagat.
    A csalad elavult, legyel inkabb buzi vagy vmi mas.. ez megy.

    Ezeket a trendeket meglovagoljak es ujabbakat talalnak ki a nagyvallalatok, akik CSAK es kizarolag a tobb profit remenyeben cselekszenek. Probalnak elmenni addig amig a torveny engedi oket, de inkabb kicsit tovabb, majd megvaltoztatva a torvenyeket, megtovabb. A cel: Fogyasztoi rabszolgava teve az emberiseget.
    A kornyezet kimelese, a madarak mentese pedig a torvenyek eloirasainak valo megfeleles, ideig-oraig ill cegimazs, ami a hosszutavon tobb profit remnyeben szuleto otlet csupan.

    A modern demokracia altal kizsakmanyolt foldresz, ami mar kozhely: Afrika is ide sorolhato. Lehet azt mondani, hogy Ok tehetnek rola, meg amugyis, vadak, foleg ha a Del-afrikai bevandorlok europai buncselekmenyeit elemezzuk.. de a multicegek ezerrel kihasznaljak a helyi lehetosegeket, zavargasokat, meg tesznek is hozza egy kicsit, majd szarert-hugyert veszik a termeszeti kincseket pl. a tantalt mobilkeszulekek antennaihoz. A gyemantot, bort, kakaot stb.. altalaban kozel rabszolgasagban termelo emberek felett uralkodo kiskiralyoktol veszik a nyugati cegek, majd ragasztjak ra a fair-trade feliratot.
    Ez persze nincs a hirekben, mert a butitas a cel minden kommunikacios csatornan, hogy konnyebben consumer slavek legyunk, a pszichologusok altal tervezett reklamok es ma mar tv-programok tobbsege is mar egesz kicsi kortol "neveli" az embert, bele egeti, hogy akkor lesz boldog, ha vasarol...



  • Tetsuo #16
    Nos, mobilrol irtam, melo kozben.. ;) a valasz fontosabb resze most jon, bar evidens dolgokat nem tudom miert kell allandoan ismetelnem.

    Nem kell ahhoz Kambodzsaba mennem, hogy eldontsem, nem akarok ott elni. Ámerikarol persze, hogy mindenkinek van egy kepe ami gyakran a filmekbol ered. :) Ez biztos igy van, de nekem sok ismerosom el ott, ill elt ott, ill ismerek nehany ott szuletettet is :) sot, sok fele nemzetisegu embert ismerek, en jelenleg pedig Ángliaban elek. Tv-t 10 eve nem nezek, inkabb olvasok pl., amcsi filmeket is probalom kerulni, nem mindig sikerul.. szoval en nem hiszem azt, hogy a beachen Pamela Andersonok rohangalnak, hanem tudom, hogy dagadt faek-egyszerusegu emberek eszik a gyorskajat es kb. olvasni sem tudnak. (Ez ugye mar egy masik topikban valo vitank folytatasa is...)
    Amugy Angliaban is majdnem igy van. Magyarorszag, messze magasabb szinten van atlag kulturaban.. de tudom, hogy az altalanositas az nem mindig helyenvalo, mert hat vannak kivetek es igen, tisztelet a kivetelnek, de altalaban ez van, sajnos.
    Az intelligensebb reteg pedig elegge kulon el, Amerikaban is, mint itt Angliaban, mondhatni menekulnek az atlag tahotol.
    Szamomra a masik taszito dolog az, hogy a tarsadalmuk a legnagyobb pazarlo (mindenfajta eroforras tekinteteben) igy ez kiutkozik minden szinten, mindenhol.
    Termeszetesen vannak dolgok, amik tetszenek, mittudom en, a lazasaguk meg a nemzeti parkjaik pl. de csak azert nem tudnek ott elni.
    Turistakent megneznem azt is, hogy hogy sikerult pl. a filmeknek bemutatni a nagyvarosok hangulatat, szerintem az ujabb hollywoodi termekeknek ez nem jott ossze, ezt lecsekkolnam.

  • Papichulo #15
    "Viszont az amerikai europai cegek mentek az orszagba es ok akarjak a szabadalmi torvenyeiket raeroszakolni kinara"

    Ezek nem USA es EU szabadlmi torvenyek, ezek a WTO torvenyei, melynek Kina is a tagja. Kina amugy is undorito kemtevekenyseget folytat mind, HUMIINT, mint ELINT vonalon... Szerintem ezt nem kene hagyni!

    Amugy koszonom, hogy ilyen szepen valaszoltal minden kerdesemre. Igy tenyleg elvezet veled diskurzust folytatni.
  • Tetsuo #14
    Na ne terelj! Egyszoval sem mondtam hogy kina olyan fasza. Egy korrupt primitiv szarhazi nepseg, ez alap, de oket szidja amerika, csupan azt mondtam hogy ok pedig kihasznaljak a helyzetet, vica versa. Nem, nem lenne megengedett se ez, se az. Viszont az amerikai europai cegek mentek az orszagba es ok akarjak a szabadalmi torvenyeiket raeroszakolni kinara.. ez sem teljesen fair.