MTI

Kínai támadás egy amerikai emberjogi honlap ellen

Kínai kiberkalózok támadtak meg egy amerikai emberjogi internetes oldalt, amely a többi között egy fogva tartott liberális kínai művész, Aj Vej-vej (Ai Weiwei) szabadon bocsájtását követelő petíciót is közzé tett.

A change.org üzemeltetői szerint az oldal működésében hétfő óta tapasztalhatóak zavarok, amelyeket az okozott, hogy egyszerre nagyon sok vírusfertőzött géppel támadták meg az oldalt, így a szerver túlterhelődött és a honlap elérhetetlenné vált. Az oldal alapítója, Ben Rattay elmondta, a honlap biztonságát megerősítették, így egy újabb támadást már képesek lesznek nagy részben elhárítani, s ezzel elhárult az akadály a petíció virtuális aláírása elől. A felhívást kedd estig 97 ezren írták alá.

"Azt gondolom, hogy a szólás szabadságának és az Aj Vej-vej szabadon engedését szorgalmazó mozgalomnak az akadályozása azokra fog visszaütni, akik a támadást végrehajtották" - mondta az AFP francia hírügynökségnek Rattay. "Végül is ezzel csak világszerte még inkább felhívták a figyelmet" Aj Vej-vej helyzetére - magyarázta. Az 53 éves Aj Vej-vejt április elején vették őrizetbe Pekingben, amikor épp Hong Kongba készült, hogy Németországba utazzon. Szabadon bocsájtását már az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és az Európai Unió is követelte.

A change.org-on is közzétett petíciót a New York-i Guggenheim Múzem indította útjára, és a kezdeményezéshez számos más világhírű múzeum is csatlakozott, köztük a szintén New York-i Metropolitan, a londoni Tate Modern, és a párizsi Modern Művészetek Múzeuma is. "A nemzetközi művészközösség tagjaiként aggodalmunkat szeretnénk kifejezni Aj fogvatartása miatt, és mert csalódnunk kellett Kínában, amely azt ígérte, hogy támogatni fogja a kreatív kezdeményezéseket és a szellem szabadságát" - olvasható a felhívásban.

A kínai művészt meghívott professzornak nevezte ki a Berlini Művészeti Egyetem. Mint az intézmény internetes oldala megjegyezte, a funkció életbe lépésének időpontját később határozzák meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • torzsvendeg #1
    "...csalódnunk kellett Kínában, amely azt ígérte, hogy támogatni fogja a kreatív kezdeményezéseket és a szellem szabadságát"

    Támogatja is, amennyiben az a Párt érdekeit szolgálja. Kis naívak, hehe.