Berta Sándor

Lefoglalták a Német Kalózpárt szervereit

Francia kérésre a német rendőrség lefoglalta a Német Kalózpárt szervereinek egy részét. A párt együttműködik a hatóságokkal, de egyáltalán nem ért egyet a történtekkel.

A Német Kalózpárt vezetői abból indultak ki, hogy jelenleg őket semmivel sem gyanúsítja a rendőrség, így érdeklődve várják a vizsgálatok végét. Az akció gyakorlatilag masszív beavatkozást jelentett a hatodik legnagyobb német párt kommunikációs és informatikai infrastruktúrájába, ami egyenlő a károkozással. Éppen ezért a párt vizsgálja, hogy a folyamatban lévő nyomozás minden tekintetben megfelelt-e az előírásoknak, nem sérültek-e a jogai, illetve érintettek-e az ügyben olyan adatok, amik a nyomozási céljával semmilyen módon sem hozhatók összefüggésbe.

A szerverek lefoglalását a darmstadti ügyészség rendelte el még péntek reggel. Az akciónak köszönhetően a párt honlapja és számos szolgáltatás elérhetetlenné vált. Az ügyészség egyik szóvivője megerősítette azt az információt, hogy a lefoglalásra a francia hatóságok kérésére került sor, az ottani nyomozást a párizsi ügyészség vezeti. Sebastian Nerz, a Német Kalózpárt új vezetője szerint a nyomozás alighanem a Piratenpad nevű szolgáltatással is összefüggésbe hozható, ami lehetővé teszi, hogy felhasználók vagy zárt csoportok online közösen dolgozzanak különböző dokumentumokon. A Piratenpadre a francia rendőrök figyeltek fel, akik azt gyanítják, hogy a szolgáltatást használhatták az Anonymous tagjai.

A Piratenpad szoftvereit kifejlesztő és üzemeltető Etherpad Alapítvány blogbejegyzésben bírálta a szerverek lefoglalását. A Német Kalózpárt jelezte: az Anonymous aktivistái alighanem egy SSH-kulcsot helyeztek el az egyik szerveren és ez felhasználható volt az Électricité de France SA (EDF) rendszere ellen végrehajtott DDoS-támadásban, amelynek során az EDF egyik szerverének merevlemezén található tartalmakat másolták le az elkövetők.

A rendőrség eljárása miatt a Német Kalózpárt azt fontolgatja, hogy bírósághoz fordul és úgy döntött, hogy együttműködik a svájci és a luxemburgi kalózpártokkal. A szervezetek összekötik a szervereiket és a kommunikációs szolgáltatásaikat. Nerz azzal indokolta a döntést, hogy Németországban - a jogi helyzetre és az alkotmányra való tekintet nélkül - alighanem bármikor lefoglalhatók és lekapcsolhatók egy demokratikus párt távközlési berendezései. Ilyesmi nem ismétlődhet meg soha többé. Amennyiben a hatóságok még egy ilyen akciót megkísérelnek, akkor a nemzetközi kalózpártok segítségével meg fogják akadályozni, hogy elhallgattassák őket.

A szerverek lefoglalása egyébként gyorsan kitudódott, mivel az akció hírét sikerült egy Twitter-üzenetben tudatni az online közösséggel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • morden #17
    Azon kívül, hogy a volt egyszer című mesesorozat vörös hajú nagy orrú gonosz hősét verbálisan megtestesíted, van bármilyen hozzáfőznivaló a témához :D ?
  • morden #16
    Most hogy az SSH ki lett vesézve, meg amúgy is kit érdekel, hogy egy ország a másik ország politikai párjait el tudja lehetetleníteni, inkább beszéljük meg az EDF szerver rejtelmeit, sokkal fontosabb...
  • bakagaijin #15
    Naja, mondjuk az autentikáció ebben a környezetben nem csak hitelesítést jelent. Én legalábbis beléptetéskor nem hitelesítem, hanem azonosítom magam :). Igaz, ez már az angol eredetinél is furán jön ki...

    Egyébként a német cikkből az is lejön, hogy ez a file (avagy vasreszelő :)) egy _nyilvános_ szerveren volt, tehát ennyi erővel pedofil képeket vagy épp egy ex-miniszterelnök beszédét is feltölthettek volna rá. Mondjuk egy ssh kulcs kisebb :), ezért kevésbé feltűnő. Egyébként nyilván nem a publikus kulcs volt feltöltve, azt baromira nem tudom mire lehet használni egy támadásnál, hanem inkább a titkos párja, amivel be is lehet lépni.
  • TommeyIkya #14
    Ha rendkívül pontosak akarunk lenni, akkor SSH fájl formátum nem létezik, mert ez a rövidítés pusztán a protokollt jelöli, van viszont SSH publikus kulcs fájl formátum, amiről te beszélsz, de a kettő nem ugyanaz.

    De most már ahogy látom a cikkben is javítva lett SSH-kulcsra, ami már sokkal korrektebb megfogalmazás.

    Egyébként ha magyarul írnád a szavakat, akkor biztos érthetőbb lenne:
    username -> felhasználónév
    password -> jelszó
    file -> fájl
    ..ha már az "authentikációt" tudod félmagyarul írni (bár valójában hitelesítés lenne a fordítása), akkor az egyszerűbbek nem értem miért nem mennek. :)
  • dondore #13
    ijjjj. ez durva like!
    :DDDD
  • Mcsiv #12
    te sem mondtál többet, én a trollokat etettem csak
  • morden #11
    Áh mindegy, látom megragadtad a cikk lényegét ezzel ...
  • Mcsiv #10
    Melyik része nem érthető? Az "egy file amit az ssh" használ? Esetleg az authentikáció szó, ne adj isten a felhasználónév és jelszó páros láttán borult el az agyad?:)
  • morden #9
    Kösz ezt az abszolúlt marginális, semmi infót. A tanárnéni megsimogatta Gerzson okos fejét, aki ettől nagyon boldog lett :D
  • Mcsiv #8
    A sok vérpistikének jelezném, hogy az SSH -n való authentikációt nem csak username/password párossal lehet elvégezni, hanem a használt kliens public/private key alapján is. Így igaz nem .ssh végződésű file-okat kapsz, hanem olyan file-t, amit az SSH használ (authentikációra).